Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Lezuhant egy repülőgép Indiában

2025. június 12. 11:53 // Forrás: BBC
Lezuhant egy Londonba tartó repülőgép az indiai Ahmedabad repülőtere közelében – számolt be a BBC.

A második legnagyobb forgalmú londoni repülőtér az X portálon közzétett rövid ismertetésében megerősítette, hogy az indiai légitársaság AI 171-es számú járata a nyugat-indiai Ahmadábád repülőteréről indult, de a felszállás után lezuhant.

Az Air India közleménye szerint a gépen 53 brit állampolgár tartózkodott.

A menetrend alapján a járat brit idő szerint 18:25 órakor érkezett volna a Londontól déle fekvő Gatwick repülőtérre - áll a légikikötő közleményében.

A brit repülőtér csütörtök délutáni második, részletesebb ismertetésében megerősítette azt az indiai tájékoztatást, hogy a gépen 242 személy tartózkodott, és bejelentette, hogy szoros kapcsolatban áll az Air Indiával az ügyben.

A Gatwick közölte azt is, hogy külön fogadóhelyiséget létesít, ahol az utasok hozzátartozói felvilágosításban és támogatásban részesülhetnek.

A járatot egy Boeing 787-8 típusú repülőgép teljesítette volna.

A gép fedélzetén hivatalos indiai adatok szerint 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott.

A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.

A portál nyilvántartása szerint a gép csütörtökön Újdelhiből érkezett Ahmadábádba, és onnan indult volna tovább a londoni Gatwick repülőtérre.

Az Air India heti öt járatot üzemeltet Ahmadábád és London Gatwick között; mindegyik járaton Boeing 787-8 típusú repülőgépek közlekednek.

David Lammy brit külügyminiszter csütörtök délután a londoni alsóházban közölte: a brit kormánynak tudomása van arról, hogy a szerencsétlenül járt indiai repülőgépen brit állampolgárok is tartózkodtak, és a londoni külügyi tárca sürgősséggel felvette a kapcsolatot az indiai hatóságokkal az érintett britek és hozzátartozóik megsegítése végett.

Lammy bejelentette azt is, hogy a minisztérium Londonban és Újdelhiben egyaránt válságstábokat létesített.

Keir Starmer brit miniszterelnök az X portálon közzétett első rövid reagálásában úgy fogalmazott, hogy az Ahmadábádból Londonba tartó repülőgép fedélzetén sok brit állampolgár tartózkodott, és a szerencsétlenség helyszínéről mélységesen lesújtó képsorok érkeznek.

Starmer közölte, hogy folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről.

A Buckingham-palota csütörtök délutáni közleménye szerint III. Károly királyt is rendszeresen informálják a szerencsétlenséggel kapcsolatos fejleményekről.

Külügyi szóvivő: az indiai repülőgép balesetének nincs magyar állampolgárságú áldozata

Az indiai repülőgép balesetének nincs magyar állampolgárságú áldozata, nagykövetségünk továbbra is folyamatos kapcsolatban marad az illetékes hatóságokkal és szükség esetén konzuljaink készek minden lehetséges segítséget megadni a térségben tartózkodó magyaroknak - közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.