Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

gazdaság

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint - mondta a nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 2024. május 15. 10:30 Tudatos döntések és véletlenek összjátéka – a veszprémi Balluff-történet Balluff Tudatos döntések és véletlenek összjátéka – a veszprémi Balluff-történet Harmincöt évvel ezelőtt egy német cég hozott egy döntést: a vasfüggöny leomlása után Magyarországon, azon belül is Veszprémben létesít telephelyet és megalapít egy céget. Ma ez a cég a város egyik legnagyobb foglalkoztatója. Túlélte a gazdasági válságokat, a világjárványt, miközben együtt fejlődött a Veszprémmel. Wimmer Zoltán ott volt azok közt, akikkel elindult a vállalat, ma pedig már fejlesztési vezetőként felügyeli a munkát. Bemutatjuk az ő és az idén jubileumát ünneplő veszprémi Balluff-Elektronika Kft. történetét. 2024. május 13. 22:25 A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. 2024. május 8. 13:49 'Fesztiváloztak' a vállalkozások Veszprémben gazdaság 'Fesztiváloztak' a vállalkozások Veszprémben Az ESG került a középpontba a II. VOSZFESZT rendezvényen, amelyet Veszprémben tartottak április 25-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Pannon Egyetem közös fórumán többek között arra biztatták a vállalkozásokat, hogy az ESG-vel kapcsolatos jelentéseket a szervezeti hatékonyság növelése érdekében is érdemes elkészíteni. 2024. április 30. 9:21 Tisztán önerőből valósított meg egy közel félmilliárdos beruházást a Jager Holding Nemesvámoson gazdaság Tisztán önerőből valósított meg egy közel félmilliárdos beruházást a Jager Holding Nemesvámoson Uniós forrás és állami támogatás nélkül, kizárólag saját erőből építette fel Csatári László nemesvámosi vállalkozó cégcsoportjának legújabb üzemcsarnokát és gyártósorát, ahol olyan víz-, gáz-, csatorna-, és elektromos vezetékeket gyártanak, amit egész Európában forgalmaznak majd. A beruházás egy igazi polgári vállalkozói mentalitást tükröz, aminek a helyi gazdasági környezet is kedvez, hangzott el a csütörtöki átadóünnepségen. 2024. április 26. 14:04 Korszerű CNC esztergával is gazdagodott a Balaton Bútor Korszerű CNC esztergával is gazdagodott a Balaton Bútor Sikeres projektet zárt a Balaton Bútor kft.: európai uniós támogatással fejlesztették eszközparkjukat és a munkavállalók tudását is. 2024. április 25. 10:19 Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17 Együtt gondolkodik a kormány az önkormányzatokkal az energiaellátásról Együtt gondolkodik a kormány az önkormányzatokkal az energiaellátásról Önkormányzatoknak rendezett energetikai fórumot az Energiaügyi Minisztérium az MVM csoporttal együttműködve, hogy közösen gondolkodjanak a településeket is érintő energia kérdésekről. Az országos sorozat herendi állomásán a vármegyei polgármesterek is elmondhatták észrevételeiket. 2024. március 8. 11:54 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán, szociológus, közgazdász volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényének a vendége szerda délelőtt a kamara nagytermében. Az országosan is elismert szakember előadásában feltárt olyan összefüggéseket a globális gazdaság mechanizmusaiban, amik választ adhatnak számos gazdaságot érintő kérdésre. A jövőkép optimista, de nem magától értetődő. 2024. február 21. 23:09
... 7 8 9 10 11 ...
közélet
Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.
sport
Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.