Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

egyház

Ranolder János veszprémi püspökre emlékeztek Ranolder János veszprémi püspökre emlékeztek Péntek délután a Tűztorony udvarán található Pantheonnál koszorúzták meg Ranolder János 2004 augusztusában felállított emléktábláját, emlékezve ezzel a veszprémi püspökre, a nőnevelés apostolára, az irgalmas nővérek és az angolkisasszonyok intézetének megalapítójára. 2024. augusztus 16. 21:00 Krisztus sebeit is magán viselte a szentéletű veszprémi apáca, mégis alig ismerjük az életét kereszténység Krisztus sebeit is magán viselte a szentéletű veszprémi apáca, mégis alig ismerjük az életét A Szentatya májusban döntött arról, hogy Bódi Mária Magdolnát a boldogok sorába emeli, ezzel a Veszprémhez kötődő szentéletű személyek között Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit mellett immáron a vértanúhalált halt fiatal lányt is tisztelhetik a keresztény katolikusok. Van viszont még egy olyan ember, akinek élete összefonódott Veszprémmel, mégis Olaszországban sokkal nagyobb kultusz övezi a nevét, mint Magyarországon. Boldog Ilona a mai Margit-romok között élte az életét, a legendák pedig arról szólnak, hogy itt több csoda is történt az apácával, de mindez csupán egy középkori egyházpolitikai vita miatt lett szélesebb körben ismert. 2024. június 18. 15:21 Udvardy György veszprémi érsek az egyház és a politika kapcsolatáról Udvardy György veszprémi érsek az egyház és a politika kapcsolatáról A politika és az egyház kapcsolata az évszázadok során folyamatosan változott, hol szorosan összefonódtak, hol pedig a legélesebb ellentétek alakultak ki a törésvonalaik mentén. Hogy van-e joga egyházi vezetőknek felszólalni politikai kérdésekben az még ma is komoly viták tárgyát képezi, arra pedig sokan nem is gondolnak, hogy lehet úgy is beszélni a politikáról egyházi szemüvegen keresztül, hogy egyébként ne essen az ember pártpolitikai állásfoglalás hibájába. Márpedig Udvardy György, veszprémi érseknek sikerült ez, aki a Youtube-on közzétett videójában nyílegyenesen jelölte ki, hogy keresztény felfogással miként kell a politikára és a politikai vezetőkre gondolni és hozzájuk viszonyulni. 2024. június 7. 12:15 Erős vár a mi Istenünk Veszprémben Erős vár a mi Istenünk Veszprémben Szabadság + elköteleződés címmel tartották missziói napjukat az evangélikusok szombaton Veszprémben az ActiCity-ben. Az esemény szervezői – a Veszprémi Evangélikus Egyházközség – gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek is gondoskodtak programokról, miközben a város megismerésére és hitük elmélyítésére is volt idejük. 2024. május 25. 13:08 A Szentatya elismerte Bódi Mária Magdolna vértanúságát, így a boldogok sorába emeli őt A Szentatya elismerte Bódi Mária Magdolna vértanúságát, így a boldogok sorába emeli őt Ferenc pápa 2024. május 23-án a Bódi Mária Magdolna vértanúságáról szóló dekrétumot aláírásával elismerte. 2024. május 23. 11:23 Az igazi kincs Isten és Krisztus ismerete Az igazi kincs Isten és Krisztus ismerete Gizella királyné példája mutatja meg nekünk, mit jelent mindent odaadni Krisztusért és boldogságra lelni a szolgálatban – hangsúlyozta Dr. Udvardy György veszprémi érsek a Gizella Napok ünnepségsorozat nyitó szentmiséjén. 2024. május 15. 10:33 Különleges mennyezeti festményekre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki épületeiben Különleges mennyezeti festményekre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki épületeiben Historizáló, neoreneszánsz stílusú, négy helyiségből álló szalonsor festett felületeit restaurálják a szakemberek a veszprémi várnegyed Kanonoki Házában, a szomszédos Kisszemináriumban pedig rábukkantak az épület egykori kápolnájára, amely 2025-re visszanyeri régi pompáját. A veszprémi kanonoki sor egy másik épülete, a Simon Ház a 20. századi történelemben játszott fontos szerepet: 1945-ben hónapokat töltött itt a nyilasok fogságából frissen szabadult Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek. 2024. március 30. 8:35 Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta. 2024. március 29. 16:57 Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön. Közben Veszprémben krizmaszentelési szentmise vezette be a szent háromnap ünneplését. 2024. március 29. 10:20 WIP: a főegyházmegyei gyűjtemény új otthonába engedtek betekintést WIP: a főegyházmegyei gyűjtemény új otthonába engedtek betekintést Szerda délután tartották a Vár utcában lévő Körmendy-ház kiállításának megnyitóját, s bár a ház még nincsen teljesen kész, a főegyházmegye tárlattal készült, A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kutatásai a veszprémi várhegyen címmel. 2023. szeptember 29. 13:44 A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk kereszténység A katolikus egyháznak olyan dolgokra is van válasza, amikre elsőre nem is gondolnánk A klímaváltozás témája, a mesterséges intelligencia térhódításának kérdésköre, a fiatalok helyezete, a média működése, ezek mind-mind olyan társadalmi témák, amelyekre az egyháznak konkrét válaszai vannak. A közelgő országos Katolikus Társadalmi Napokon ezek is terítékre kerülnek Veszprémben. 2023. szeptember 21. 15:30 Mária szerepe a hitünkben - búcsúmise Mária szerepe a hitünkben - búcsúmise Szombat délután különleges búcsúmisét tartottak a Regina Mundi templomban. A szentmise főcelebránsa dr. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök volt, aki idén ünnepli pappá szentelésének hatvanadik évfordulóját. 2023. szeptember 17. 14:59 Szomorú szenteket nem akar Isten, hirdeti a Várban látható legújabb kiállítás Szomorú szenteket nem akar Isten, hirdeti a Várban látható legújabb kiállítás Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek képeiből nyílt kiállítás a Várban a felújított Nagyszeminárium épületének udvarán. Az augusztus 20-ai megnyitón szóba került az is, hogyan lehet jól és rosszul értelmezni ezeknek az embereknek az életét. 2023. augusztus 21. 15:30 Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed Work in progress Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed Normál esetben, Veszprémben 2-3 hónap alatt történik annyi átadó- és megnyitóünnepség, mint május 12-én, pénteken, egy napon. Miután délelőtt megnyílt az Acticity mozgásművészeti központ, kora este már a várban gyülekezett a tömeg, ahol a történelmi városrész felújításának félidejében, épp az EKF évében ünnepélyesen meghívták a veszprémieket az eddigi eredmények bemutatására. 2023. május 12. 21:11
1 2 3 4 5 ...
közélet
Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. Porga Gyula nemet mond az aranyosvölgyi beépítésre Ahogy azt júniusban megígérte Porga Gyula polgármester, szeptemberben ismét foglalkozik és tájékoztatja az embereket Aranyosvölgy témájával, pontosabban az oda tervezett építési beruházásokkal kapcsolatban. Az ügy végére most pont kerülhet, ugyanis Porga Gyula jelezte, azt fogja javasolni a Közgyűlésnek, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a tervezett házak felépülését. "Az eredeti elképzelés átírását a magunk mögött hagyott, soha nem látott forró nyár is igazolja. Már látszik, hogy ez a kihívás állandósulhat, ezentúl erre figyelve kell gondolkodnunk, terveznünk. Ezt tanácsolták a szakértőink is, és ezt üzenték a veszprémiek is. Hiba lett volna meg nem hallani a hangjukat.” – Írta bejegyzésében a polgármester, aki azt is mondta, a befektetőkkel tárgyalnak, hogy a befektetői bizalom se csorbuljon. Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket.
sport
Atlétikai Világdöntő: Halász Bence második kalapácsvetésben Halász Bence a második helyen végzett kalapácsvetésben az atlétikai Világdöntőben pénteken. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.