Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dimitrov

A fény mesél, a csend zenél, és a világ újra megtanul hallani - új immerzív kiállítás nyílt a CODE-ban CODE A fény mesél, a csend zenél, és a világ újra megtanul hallani - új immerzív kiállítás nyílt a CODE-ban Mi történik, ha a világ elnémul? Ha a fák nem susognak, a madarak nem dalolnak, és a zene is eltűnik a zajban? Egy bátor kislány, Zamira története éppen így kezdődik – de nem hagyja, hogy így is érjen véget. Csütörtök délután a veszprémi CODE – Digitális Élményközpont új, immerzív kiállítása, az Elrejtett hangok hivatalosan is megnyílt, és már az első percekben egyaránt magával ragadta a gyermek és a felnőtt közönséget is. A látogatók olyan világba léphettek be, ahol a zene, a fény és a történet egymásra épülve, egymást erősítve hoznak létre egy lélegző, mozgásban lévő univerzumot. 2025. október 16. 19:56 Az egykori Dimitrov lesz Veszprém új turistamágnese Az egykori Dimitrov lesz Veszprém új turistamágnese Az egykori Dimitrov Művelődési Központhoz sok veszpréminek fűződnek kellemes emlékei. Az épület aztán évtizedekig csak púp volt az önkormányzat hátán, amit se kiköpni, se lenyelni nem tudtak a mindenkori városvezetők. Ki gondolta volna, hogy újra Veszprém kulturális életének vezérhajójává nőheti ki magát? Szerdán a polgármester körbevezette az egykor itt dolgozókat a leendő CODE tereiben. 2024. október 2. 22:28 Így alakul át és válik digitális élményközponttá a Dimitrov Így alakul át és válik digitális élményközponttá a Dimitrov Hamarosan visszaköltözik a kultúra a Dimitrov épületébe, viszont teljesen más formában, mint eddig ismerős volt. Sőt, az, ami várhatóan ősszel megnyílik az újragondolt épületben egész Közép-Európában egyedi lesz. Hétfő délután Porga Gyula polgármester és a CODE digitális élményközpont – ez lesz a Dimitrov új neve – megvalósítói tartottak körbevezetést néhány veszpréminek. Portálunk ott volt ezen az alkalmon és most olvasóinknak is eláruljuk, hogy mit is jelent pontosan az immerzív tér, ami a CODE-ban épül. 2024. június 4. 0:36 Visszakerült a műalkotás a Dimitrov homlokzatára Visszakerült a műalkotás a Dimitrov homlokzatára A hírt a Veszprém 2030 Kft. közölte a közösségi felületén. 2024. január 4. 11:11 Eltűnt a furcsa installáció a Dimitrovról, hogy felújítva visszatérjen Eltűnt a furcsa installáció a Dimitrovról, hogy felújítva visszatérjen A hét közepén egyszer csak eltűnt a Dimitrov homlokzatáról a jól ismert térplasztika, de csak azért, hogy hamarosan felújítva térjen vissza, közölte az épület átalakítását menedzselő Veszprém 2030 Kft. 2023. október 29. 8:35 Otthonra leltek a veszprémi zenészek és képzőművészek az EKF-nek köszönhetően Otthonra leltek a veszprémi zenészek és képzőművészek az EKF-nek köszönhetően Az egykori városi művelődési központ – vagy ahogy sokan ismerik, a Dimitrov – egyik szárnyát alakították át úgy, hogy az otthont adjon a helyi zenészeknek és képzőművészeknek, hogy itt kibontakoztathassák kreativitásukat. Többen már el is kezdték az alkotást új otthonukban, mindez pedig az EKF programnak köszönhető. 2023. február 21. 15:45
közélet
Meghirdette programját Magyar Péter Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton. Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt. 
sport
Női kézilabda BL: A Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.