Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Veszprémi Főegyházmegye

„Legyünk együtt a remény forrása” Veszprémi Érsekség „Legyünk együtt a remény forrása” A Veszprém–Főegyházmegyei Karitász számára kiemelten fontos, hogy átlátható módon számoljon be a támogatók felé arról, miként hasznosulnak az adományok, és hogyan formálják konkrétan a rászorulók életét. Ghiczy László igazgató októberi összefoglalója ismét megmutatja: a szeretetből fakadó segítség képes reményt adni és valódi változást hozni sokak életében. 2025. november 22. 10:30 Itt tart 2025 októberében a veszprémi vár felújítása kultúra Itt tart 2025 októberében a veszprémi vár felújítása A Veszprémi Főegyházmegye a székesegyházának október 5-ei újraszentelése alkalmából, mintegy világi kísérőprogramként egy háromnapos szakmai konferenciát szervezett a várrekonstrukcióról. Ennek keretében a résztvevők ismét bejuthattak az impozáns épületek olyan részeibe is, amiket idáig a munkák miatt kordonok zártak el. Mi is ott voltunk ezen a vársétán, galérinákban pedig megmutatjuk, hogyan óvták meg az ezeréves értékeket úgy, hogy közben figyeltek az időtállóságra is. 2025. október 3. 16:19 Minden nagy korszak a székesegyházak felújításával kezdődött közélet Minden nagy korszak a székesegyházak felújításával kezdődött Közel kétezer embernek őrzi keze munkáját már most a megújuló veszprémi várnegyed, de az a szám még tovább emelkedhet a következő időszakban. Mérnökök, restaurátorok, gazdasági és turisztikai szakemberek, egyházi emberek, és persze azok az munkások, akik már ötödik éve dolgoznak ezer év örökségén. Pár nappal a székesegyház újraszentelése előtt nagyszabású konferenciával adott számot a főegyházmegye az eddigi eredményekről. 2025. október 2. 22:04 Újraszentelik az egyik legősibb magyar templomot, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat Veszprémi Főegyházmegye Újraszentelik az egyik legősibb magyar templomot, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat Október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály Főszékesegyházat, az ősz folyamán pedig a veszprémi várnegyed több épülete is megnyílik a látogatók előtt. 2025. szeptember 22. 12:43 A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról kereszténység A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról. 2025. április 19. 17:27 Krízishelyzetben lévő gyermekeket támogattak a Karitász bálján jótékonyság Krízishelyzetben lévő gyermekeket támogattak a Karitász bálján Krízishelyzetben lévő gyermekek támogatását tűzte ki célul a jótékonysági bál bevételeiből a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász, a harmadik alkalommal megtartott estén, a Hotel Kapitány Wellness Sümeg báltermében március 1-én szombaton este. 2025. március 6. 11:29 Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. 2025. február 14. 20:09 Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Bódi Mária Magdolna Történelmi esemény lesz Veszprémben Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatása Magyarország több mint kilencven boldogot és szentet adott már a katolikus egyháznak, április 26-án pedig ez tovább gyarapodik, amikor a Veszprém Aréna melletti területen ünnepélyes liturgián Erdő Péter bíboros a Szentatya megbízásából ki fogja hirdetni Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Az eseményre több ezer hívőt várnak, az ünnepség részleteiről pedig Udvardy György, veszprémi érsek és Porga Gyula polgármester tartottak sajtótájékoztatót hétfő délután. 2025. február 4. 11:04 Veszprémben is megnyílt a szent kapu Veszprémi Érsekség Veszprémben is megnyílt a szent kapu Ferenc pápa szenteste megnyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, amivel kezdetét vette a 2025-ös jubileumi év. Az év végén, Szent Család vasárnapján Dr. Udvardy György veszprémi érsek pedig ünnepi szentmise keretében megnyitotta a szentévet a Veszprémi Főegyházmegye számára is. 2025. január 6. 21:55 A Veszprémi Érsekség programkavalkádja a Szent Mihály-napi búcsún A Veszprémi Érsekség programkavalkádja a Szent Mihály-napi búcsún Az idei program a papsokai romoknál kezdődik, majd egy tudományos konferenciával és fotókiállítással folytatódik az ünnepi hétvége előtt. 2024. szeptember 25. 17:00 Ezek a programok várnak ránk Szent Mihály-napi búcsún Veszprémben Ezek a programok várnak ránk Szent Mihály-napi búcsún Veszprémben Szeptember 27. és 29. között a veszprémi székesegyház védőszentjének, Szent Mihálynak a napja alkalmából idén is megszervezik a hagyományos búcsút Veszprémben számos programmal a Várban és a belváros több pontján. 2024. szeptember 25. 16:43 17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyed egyik sírjából régészet 17. századi női papucs került elő a veszprémi várnegyed egyik sírjából Közel 400 éves női papucsot és selyemruhát tártak fel a régészek a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház altemplomának egyik sírjában. A lelet különösen értékes, Magyarországon ugyanis kevés emlék maradt fenn a 16-17. század női és férfi viseleteiből. A restaurált lábbelit a nagyközönség először a Múzeumok Éjszakáján, a Biró-Giczey Házban láthatja, ahol több olyan régészeti leletet is kiállítanak, amely a Veszprémi Főegyházmegye várnegyedbeli, 18 épületet érintő beruházása során került elő. 2024. június 22. 12:32 Az ünnep képes jövőt teremteni Az ünnep képes jövőt teremteni A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének, Boldog Gizellának tiszteletére Dr. Udvardy György érsek tartott szabadtéri szentmisét Veszprémben a Szentháromság téren, szombat délelőtt. A misét követően Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának egykori vezetője vehette át a Gizella-díjat, példamutató munkájáért. 2024. május 12. 10:51 Koncertekkel, borkóstolóval, felfedezőtúrával és nyereményjátékkal is készül a főegyházmegye a Gizella-napokra Gizella-napok Koncertekkel, borkóstolóval, felfedezőtúrával és nyereményjátékkal is készül a főegyházmegye a Gizella-napokra Mutatjuk, hogy mivel készül a Veszprémi Főegyházmegye az előttünk álló hétvégén a Gizella-napokon. A hosszú programfüzetben kulturális, interaktív és gasztronómiai események is vannak a liturgikus programok mellett. 2024. május 7. 10:50
1 2 3
közélet
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.