A megjelenteket Tábori Ferenc, a vármegyei önkormányzat alelnöke köszöntötte, hangsúlyozva: az önkéntesek munkája felbecsülhetetlen értékű, ők építenek hidat az emberek között és igazi közösségeket építenek. Úgy gondolja, hogy a civil szervezetek hatékony működéséhez szükség van a gazdasági társaságok támogatására is – ez nem csak jótett, hanem valós társadalmi szerepvállalás.
Sótonyi Mónika, Veszprém alpolgármestere kijelentette: a városban sok civil szervezet működik, akiknek a munkájára mind büszkék vagyunk, hiszen egy közösség identitását formálják és mélyítik. Hálával tartozunk azoknak az embereknek, akik önként vállalják, hogy tetteikkel jobbá teszik más emberek életét. Örömteli azt látni, hogyan szaporodott meg az önkéntesek száma, ezt a Európa Kulturális Fővárosa program is segítette és láthatóvá tette.
Az Év ifjú önkéntese díjat Simon Gergőnek ítélték oda. A méltatás szerint Gergő Veszprém egyik legaktívabb influenszere, aki kortárssegítőként hozzájárul a közösség fejlődéséhez, kiemelkedő szereplője a sportéletnek, segít fiatal sportolókat a felkészülésben, részt vesz utánpótlás versenyek szervezésében. Közösségi médiás szerepvállalásával olyan témákat dolgoz fel, amelyek segítséget, útmutatást vagy jó kedvet adnak másoknak.
A Veszprém vármegye önkéntese elismerést idén Varga Kevin nyerte, aki a közösségének egyik legaktívabb szereplője, részese számos rendezvény lebonyolításában, különösen aktív családi és közösségépítő események szervezésében.
Különdíjat kapott Márta István, a Művészetek Völgye alapító-szervezője. Működeti a helyi értéktárat, kiállításokat szervez a helyi alkotók bemutatására. Könyveken, kiadványokon, internetes megjelenéseken keresztül igyekszik bemutatni Kapolcs múltját és jelenbéli értékeit ország-világ számára. Kezeli és szervezi a helyi archívumot, kezdeményezéseivel összefogja a térség kistelepüléseit.
Az év adományozója díjat az Eleven Cukrászat Kft. kapta a Balatonkenesei Városvédő Egyesület felterjesztésére.


