Az Agórában tartott fórum elején Hrabovszki László, a DK helyi képviselő-jelöltje köszöntötte a megjelenteket, aki felhozta, az utóbbi hónapokban több olyan fórumot is tartottak, ahol az egészségügytől a közlekedés témáján át számos szakpolitikai kérdést megvitattak az emberekkel, mert, ahogy ő fogalmazott: „fontosabb egymással, mint egymásról beszélni.”
Ezután rögtön Dobrev Klára lépett az emberek elé, aki azzal kezdte, kemény négy hónap előtt állnak, mert úgy érzi, hogy a Fidesz karaktergyilkos és cinikus stílusa mára az ellenzék oldalán is jelen van.
A jelenlegi kormánnyal a legnagyobb baj az, hogy teljhatalmuk van Dobrev szerint, ilyen helyzetnek pedig soha nem szabadna még egyszer fennállnia, ezért is indul el a DK a választáson, mondta.
„Nem lesz itt igazságos élet, ha nincs erős baloldal” – folytatta a pártelnök, bírálva a Fidesz jobboldali, kapitalista ideológiáját, kiegészítve azzal a kritikával, hogy a jelenlegi rendszer „eldönti, hogy ki a hasznos ember az országban”, ami tarthatatlan szerinte.
Dobrev Klára beszélt a 2022-es elbukott választásról is, ahol szerinte sokáig komoly esély volt a kormányváltásra, a bajok akkor kezdődtek, amikor megjelentek azok a hangok, amelyek a régi ellenzék leváltásáról kezdtek beszélni és csak utána az Orbán-rendszer megdöntéséről.
Szerinte több százezer olyan baloldali és liberális ember van most is az országban, akik elvből elutasítják a Fidesz jobboldali ideológiáját, de nem tudnak azonosulni a másik oldalon a Wass Albert idézetekkel, vagy éppen azzal, hogy olyan társadalmi kérdésekben, mint a Pride megtartása, nem állnak ki egyértelműen. A DK viszont egyértelmű baloldali és liberális értékeket képvisel, ugyanakkor Dobrev szerint náluk megtalálja az is a közösségét, akihez a zöldpolitika, vagy a szociáldemokratizmus áll közel. Még a „kiábrándult jobboldaliakat” is szeretnék megszólítani, akik a Tiszával, vagy inkább a Tisza pártvezérével nem tudnak azonosulni. Ők egyedül a Mi Hazánk közösségét utasítják el elvből.
A jövő áprilisi választáson kulcskérdés lesz, hogy melyik párt tudja elvinni a legtöbb szimpatizánsát a szavazófülkékbe, ebben ők 2022-ben alulmaradtak a Fidesszel szemben, fogalmazta meg önkritikájukat is.
Dobrev Klára többször kihangsúlyozta, hogy nekik a legfontosabb céljuk a Fidesz leváltása, de úgy, hogy a következő kormánynak ne legyen teljhatalma. „Ezt hívják demokráciának” – mondta a DK elnöke, aki belebegtette egy jövőbeni együttműködés lehetőségét is a Tiszával.
Ezzel kapcsolatban a közönség részéről is érkezett kérdés, amire válaszul Dobrev elmondta, nem igaz, hogy a DK-ra leadott szavazatok gyengítik a kormányváltást, mert ők hisznek a koalícióban, viszont fontos, hogy együttműködési kényszerbe hozzák az új kormányt, mert csak így valósulhat meg a demokrácia és hogy ne épülhessen még egyszer olyan rendszer, mint a jelenlegi.
A fórumot az ATV a Youtube-csatornáján élőben közvetítette, amit itt lehet visszanézni:



