Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
22°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
22°C

Pálinkás Roland

Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Haszkovó Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül Az Építők kövénél emlékeztek meg azokra a munkásokra, akik a 20. század második felében több ütemben felépítették a Jutasi úti lakótelepet, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, a Haszkovót. Az ünnepségen elhangzott: a ma élő fiatal generáció tagjainak is meg kell ismernie, hogy kik voltak azok, akik egykor otthonaiknak az alapjait lerakták. 2024. május 2. 16:07 LEGO-ból épített robotokkal versenyeznek LEGO-ból épített robotokkal versenyeznek Idén rendezik meg 10. alkalommal a World Robot Olympaid LEGO robotépítési és programozási versenyt, melynek RoboMission elnevezésű negyedik regionális elődöntőjét péntek délelőtt tartották meg a Völgyikút Házban.   2024. április 27. 8:28 Májustól megszűnik a fizetős parkolás szombat délelőttönként közgyűlés Májustól megszűnik a fizetős parkolás szombat délelőttönként Beszámolt a rendőrkapitány, ötvenezres támogatást biztosít az önkormányzat az újszülötteknek – ülésezett a képviselő-testület csütörtökön. 2024. április 25. 15:06 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56 Generációk nőttek fel a most felújított haszkovói KRESZ-pályán Generációk nőttek fel a most felújított haszkovói KRESZ-pályán Kedd délután adták át a Jutasi úti lakótelepen a felújított KRESZ parkot a kisgyermekes családok és közeli óvodák legnagyobb örömére.   2024. április 9. 17:01 Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz Költségvetés 2024: a Fidesz-KDNP biztosan igennel szavaz 2024 a veszprémiek éve lesz a költségvetés alapján is, melyről csütörtökön dönt a közgyűlés. A Fidesz-KDNP frakciója már biztosan támogatni fogja a tervezetet. 2024. február 27. 15:04 Megújítja közbiztonsági koncepcióját a város Megújítja közbiztonsági koncepcióját a város Az önkormányzat jelenlegi közbiztonsági koncepciója a 2016-2025 időszakra vonatkozik, így időszerű annak felülvizsgálata – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Pálinkás Roland, a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke.  2024. január 23. 10:56 Több tízezer forintot spórolhatunk az ingyenes LED-csereprogrammal Több tízezer forintot spórolhatunk az ingyenes LED-csereprogrammal A sikeres első alkalom után, újra itt a lehetőség regisztrálni a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiakereskedő Kft. jóvoltából indított LED-csereprogramra.  Az ingyenes lakossági program részleteit és előnyeit pénteken délelőtt ismertették a Városházán.   2023. november 13. 16:57 Minden korosztálynak készültek a Szakmaszombat szervezői Minden korosztálynak készültek a Szakmaszombat szervezői A IV. Szakmaszombatra került sor a Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Technikumban, ahol pályaválasztási tanácsokkal, színes programokkal várták az érdeklődőket.   2023. október 1. 7:25 Az édesanyákat köszöntötték a lakótelepen Az édesanyákat köszöntötték a lakótelepen Az édesanyákat köszöntötte a Lokálpatrióták a Haszkovó lakótelepen. 2023. május 7. 13:19 A 2023-as év költségvetésének több mint a fele fejlesztésre megy közélet A 2023-as év költségvetésének több mint a fele fejlesztésre megy A város idei költségvetésének tervezete rendkívül színes képet mutat a város jövőjéről. Erről számolt be a Fidesz-KDNP képviseletében Pálinkás Roland és Halmay Gábor. 2023. február 22. 11:43 Visszatérő téma volt az EKF-megnyitó a közgyűlésen napirend előtt közgyűlés Visszatérő téma volt az EKF-megnyitó a közgyűlésen napirend előtt Csütörtökön rendezték meg a képviselő-testület idei első ülését. Összefoglaljuk, mi történt napirend előtt. 2023. január 26. 10:58 Veszprém mintaként szolgál, hogyan épül fel a hitből a remény advent Veszprém mintaként szolgál, hogyan épül fel a hitből a remény Meggyújtották Veszprém adventi koszorújának második gyertyáját, a remény szimbólumát. 2022. december 4. 10:16 Csererdei cégek konfliktusa, ivókutak, jogsértő cégek napirend előtt Csererdei cégek konfliktusa, ivókutak, jogsértő cégek napirend előtt Interpelláció, kérdések és felszólalás is elhangzott napirend előtt az önkormányzat közgyűlésének áprilisi ülésén. 2022. április 28. 9:30
1 2
közélet
A szociális terület jó gyakorlatait méltatta Gerstmár Ferenc A szociális területen jól működő gyakorlatokról számolt be pénteki sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő.  Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megpróbált fogást találni Porga Gyula polgármesteren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A volt miniszterelnök csütörtökön látogatott el Veszprémbe, hogy részt vegyen a baloldali pártok által szervezett Európa-napon a Kálvin parkban. Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi Ficsor Karolina rendőr alezredes: 'az erőszak csak erőszakot szül' A veszprémi közlekedési kultúráról, a hajléktalan-problémáról és az online csalásokról is beszélgettünk Ficsor Karolina rendőr alezredessel, a Veszprémi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével a Vehír21 podcast adásában. Adatrögzítői képzés zárult a börtönben Harminckét fogvatartott teljesítette a Veszprémi Szakképzési Centrum által szervezett adatrögzítői képzést a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A tanfolyam zárásaként hétfőn osztották ki a bizonyítványt a vizsgát sikeresen teljesítőknek.  Ezt látta a rendőrségi drón a veszprémi utakon Veszprém vármegye útjain a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket tartanak a szabályszegő sofőrök kiszűrése érdekében. Munkájukat pedig sokszor a levegőből drón is segíti. Most egy videóban megmutatták, hogy hányféle szabálytalanságot sikerült lefülelniük így, amiknek meg is lett az eredménye a járművezetőkkel szemben.
sport
VEDAC-sikerek Gödöllőn Honti Marcell és Szemán Kitti is ob-ezüstöt szerzett, remek VEDAC-os eredmények születtek a gödöllői toplista versenyen is. Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV A hétvégén immáron nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal Magyar Kupa négyes döntőjében a 2021-es győztes Veszprém, amely a szombati (kezdés: 18.00) második elődöntőben a Maglóddal találkozik fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban. Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém Hivatalossá vált, hogy Horváth Benedek és Lipl Noel nyártól Veszprémben folytatja pályafutását – jelentette be az 1. FCV pénteken délelőtt közösségi oldalán. Egyenlített a Sopron a Veszprém elleni bronzpárharcban A házigazda SMAFC 1860 Soproni Egyetem csütörtök esti sikerével egyenlített a Veszprém Kosárlabda Klub ellen az NB I/B zöld csoport bronzcsatájában. Út a csúcsra – Veszprém olimpiai bajnok kalapácsvetője, Kiss Balázs története 1972 márciusában Veszprém és az Endrődi-lakótelep is gazdagodott egy gyermekkel, aki mert nagyot álmodni. Tartsanak velünk, ismerjék meg városunk egyetlen olimpiai bajnoka, Kiss Balázs történetét – videóportré. Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 33-26-ra győzött Litvániában a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, hosszú rehabilitáció vár rá A Telekom Veszprém csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán számolt be Sterbik Árpád állapotáról. A bejegyzés szerint a sikeres műtéti beavatkozásnak köszönhetően a kézilabdacsapat kapusedzője elhagyhatta a kórházat, ugyanakkor hosszabb rehabilitáció és szigorú pihenés vár rá. Tour de Hongrie: Welsford sikere a hajdúszoboszlói nyitányon, Rózsa a legjobb helyen álló magyar Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után. Az Almádi éllovasként fogadja a Sümeget A címvédő Úrkútra és az immáron listavezető Balatonalmádira is nehéz feladat vár a Vehir.hu vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.