Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 3. Tímea
Veszprém
23°C
2026. május 3. Tímea
Veszprém
23°C

Szó szerint egy egész várost építettek fel a városon belül

2024. május 2. 16:07
Az Építők kövénél emlékeztek meg azokra a munkásokra, akik a 20. század második felében több ütemben felépítették a Jutasi úti lakótelepet, vagy ahogyan a helyiek emlegetik, a Haszkovót. Az ünnepségen elhangzott: a ma élő fiatal generáció tagjainak is meg kell ismernie, hogy kik voltak azok, akik egykor otthonaiknak az alapjait lerakták.

2006-ban a Lokálpatrióták Egyesület állította azt az emlékművet, ami ma is ott van a Haszkovó utca 17. számú társasház előtti parkban, örök emléket állítva azoknak a magyar, lengyel, német és bolgár munkásoknak, akik egykor részt vettek a háztömbök építésében.

Közülük is Bulgáriából érkeztek a legtöbben, azon belül a Haszkovó nevű városból. Ennek a kapcsolatnak is köszönhető, hogy a lakótelepet ugyan hivatalosan a Jutasi útról kapta a nevét, valójában a közbeszédben minden veszprémi csak Haszkovóként emlegeti.

Kedden délután itt, az Építők kövénél tartottak megemlékezést, amelyen először Jung Edina a Virágzó Veszprém Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, akik között a Deák Ferenc és a Báthory István Általános Iskolából is érkeztek gyermekcsoportok, kezükben a városrész nemrég felavatott zászlajával.

Ezután Kavalecz Tibor, a Lokálpatrióták jelenlegi elnöke idézte fel a kezdeti időket. Elmondta, hogy Magyarországon az első panelház 1959-ben készült el Dunaújvárosban, ezután aztán az egész országban meghatározó építkezési módszer lett.

Kapcsolódó cikk
A Haszkovó sokkal több történetet őriz, mint elsőre gondolnánk
A Haszkovó-lakótelep a panelházai nem csupán építéstörténetileg mondanak el sok mindent a szocializmus évtizedeiről. Egy komplett társadalmi kép, politikai berendezkedés, de még a rendszerváltás előtti rendszer felpuhulása is lekövethető Veszprém legnagyobb lakótelepén. Mindezt személyes történeteken keresztül fogják a következő félévben elmesélni a Jutas köztérben most induló előadássorozaton.

Kavalecz Tibor hozzátette, ma is sok olyan nyugdíjasnak az otthona a vármegye legnagyobb lakótelepje, akik a kezdeti idők óta itt élnek, de mellettük sok fiatal család is itt talált otthont magának.

Ezután Pálinkás Roland, önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) köszöntötte az egybegyűlteket az emlékműnél, ami szerinte igazi kuriózuma a városrésznek, segít emlékezni az ötvenéves történelmükre, miközben közösségösszetartó ereje is van.

Hozzátette, hogy ő maga is itt nőtt fel és mindig büszke haszkovóinak tartja magát.

Az ünnepségen a Csermák Antal Zeneiskola növendékei is felléptek, majd a jelenlévők megkoszorúzták az Építők kövét.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
A panelházak között is megjött a húsvéti nyúl közélet A panelházak között is megjött a húsvéti nyúl Mindegy, hogy éppen melyik évszak és melyik ünnep van, a Haszkovó-lakótelep közössége időről időre vidám összejövetellel ünnepli azt. Nem volt ez másképpen a mostani húsvéti ünnepnél sem, amikor szombaton a Kálvon János Parkba egy jó hangulatú közösségi programra várták elsősorban a környéken élőket. A színpadi zenés programok mellett a gyermekeknek számos foglalkoztatóval készültek, valamint csatlakozva a Sportrégió programsorozatához, egy közös futás is volt a házak között Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezetésével. Képriportunk az eseményről. 2026. április 5. 5:32 Közlekedés-fejlesztésnek tűnik, valójában egy komplexebb energetikai zöldberuházás is, ami a Haszkovó-fordulóra vár V-Busz Közlekedés-fejlesztésnek tűnik, valójában egy komplexebb energetikai zöldberuházás is, ami a Haszkovó-fordulóra vár Veszprém egyik legforgalmasabb csomópontja a buszközlekedés szempontjából a Haszkovó-buszforduló, és bár hiába fejlődött körülötte a lakótelep, ez a csomópont gyakorlatilag ugyanazt az arcát mutatja, mint amikor a hetvenes években kinőttek mellette a panelházak. Most viszont elérkezett az idő, hogy teljes ráncfelvarráson essen át, de itt még nem ér véget a fejlesztés, egy olyan energiatároló rendszert is kiépítenek ugyanitt, ami országosan egyedülállóvá teszi a veszprémi környezettudatos közösségi közlekedést. 2026. február 18. 21:32 A szürke panelházak ihlették, ma Veszprém színességének és összefogásának jelképe közélet A szürke panelházak ihlették, ma Veszprém színességének és összefogásának jelképe A szürke panelházak ihlették azt a programot, ami idén már negyed évszázados fennállását ünnepelte, ráadásul úgy, hogy népszerűsége semmit nem csökkent, sőt, évről évre többen csatlakoznak hozzá. Mert ki ne szeretné a színes, virágos környezetet az otthona környezetében?! A Virágos Veszprém kezdeményezés ezt az egyszerű igényt karolta fel és vitte el Veszprém minden minden utcájába. Pénteken a legaktívabb, legigényesebb otthoni kertészkedőket díjazták, valamint azt a két embert, aki elindította a mozgalmat évtizedekkel ezelőtt. 2025. október 11. 11:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.