Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
20°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
20°C

kultúra

Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja Európa Kulturális Fővárosa Mindenki előtt nyitott az EKF-iroda ajtaja Beszélgetés-sorozatot indított az EKF csapata, ahol a projekt felelős vezetőit lehet faggatni a részletekről, adott esetben konkrét javaslatokkal előállni. Az első ilyen találkozót hétfőn tartották, az esemény után pedig az operatív igazgatót kérdeztük a tapasztalatokról. 2020. október 6. 4:00 Mindig is szerettem a rizikót kultúra Mindig is szerettem a rizikót Máté P. Gábor a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, de nevét a színház épületein túl is sok helyen látni. Szerepelt a nemrég bemutatott Magdolna című Buvári Tamás-filmben, de hamarosan a rendezői titulus mellett is elcsíphetjük nevét, hiszen A szerenád címmel rendezett filmet. Dalszövegeket és dalokat ír, de a társasájátékok világában is elmélyült, méghozzá szintén „rendezői” oldalról. Új irányokról, munkafolyamatokról, színészetről mesélt. 2020. október 14. 4:00 Amikor fényben voltam, nem az volt a dolgom, hogy szerénykedjek kultúra Amikor fényben voltam, nem az volt a dolgom, hogy szerénykedjek Hajós András zenész, humorista, műsorvezető, mostanában talán a Dalfutár című műsora kapcsán halljuk sokszor a nevét, de közben stand up fellépéseivel járja az országot, így október hetedikén szerdán városunkba, Veszprémbe látogat. Stinggel való „találkozásáról”, műsorkészítésről, tervekről mesélt… 2020. október 9. 4:00 A pandémia szürkeségében szükségünk van a színekre civil A pandémia szürkeségében szükségünk van a színekre Pénteken nyitották meg a VENŐKE tavasszal elmaradt kiállítását a Hangvillában. 2020. október 7. 15:00 Töltsük a napokat a szabadban, hűvös időben is! Töltsük a napokat a szabadban, hűvös időben is! A norvégok szerint nincs rossz időjárás, csak rossz ruházat, ha pedig a magunkévá tudjuk tenni ezt a szemléletet, sokkal könnyebben vészeljük át az elkövetkezendő, járvánnyal terhelt őszi-téli időszakot is. 2020. október 16. 4:00 Kollégiumba költözött a rendszerváltás képzőművészet Kollégiumba költözött a rendszerváltás A budapesti tárlat után hazaköltözött Csík Richárd, veszprémi festőművész rendszerváltás témáját feldolgozó kiállítása. A járvány miatt a kiállítóterek helyett egyenesen a középiskolás diákok kollégiumába kerültek a képek. 2020. október 7. 15:00 Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Ha más vagy, így is, úgy is kitagadnak Charlie Gordont először azért taszítja ki a társadalom, mert az értelmi képességei alacsonyak, később pedig azért, mert túl okos. A Pannon Várszínház Virágot Algernonnak előadása nem foglal állást, épp csak konstatálja a keserű igazságot: nem számít, milyen keservesen küzdünk, ez az elvárásokkal teli világ mindig fog találni bennünk valami hibát. De éppen emiatt üt akkorát. 2020. október 8. 4:00 Megjelent a legfrissebb Szemle Veszprémi Szemle Megjelent a legfrissebb Szemle A járványügyi helyzet miatt nem rendeztek hagyományos bemutatót, ezúttal csak átvenni lehetett péntek délután a Veszprémi Szemle legújabb számát az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. 2020. szeptember 29. 15:02 Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás kultúra Egy furcsa nyár élményeiből nyílt kiállítás A Városházán nyílt kiállításon veszprémi gyermekek rajzain keresztül lehet megismerni, hogyan élték meg az idei rendhagyó vakációt, amikor a koronavírus átírta a megszokott életet. 2020. október 2. 12:00 Amikor összefonódik a kávé és a művészet Amikor összefonódik a kávé és a művészet A kávé a legerősebb kapocs gazdasági, politikai és társadalmi szempontból, hiszen az ivóvíz után a világ legnépszerűbb itala és a legelfogadottabb hatóanyag tartalmú szer. A kávé és a kávézás különleges kapcsolatot ápol a művészettel is. Ezt a kapcsolatot a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésével a Sole Mizo Zrt. is kihasználta és Vidd magaddal a művészet élményét! szlogennel festményekbe zárt kávékülönlegességeket dobott a piacra. 2020. november 15. 4:00 Igény lenne a regionális gondolkodásra Művészetek Háza Igény lenne a regionális gondolkodásra Péntek Imre két kötetét mutatták be kedd délután a Dubniczay-palota udvarán. 2020. szeptember 27. 4:00 Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket pszichológia Varázsigék, amelyekről nem is tudunk, mégis kimondjuk őket Farmerben, egy fekete pólóban és szandálban lépett ki a színpadra Mérő László, matematikus-pszichológus professzor, hogy megtartsa „Hétköznapi varázsigék” című előadását az Agórában péntek este. Az egyszerű megjelenés mellett egyszerű hétköznapi jelenségekről hallhatott a közönség előadást, amelyeknek viszont elsöprő ereje tud lenni az ember életében. 2020. szeptember 29. 4:00 Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért zene Híre már megelőzte: Raktárkoncert, összefogás a hazai könnyűzenéért A hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat, a Raktárkoncert felvételei már augusztus közepe óta zajlanak. A közönség szeptember 21-étől láthatja teljes egészében a digitálisan közvetített rendezvénysorozatot, de már most óriási az érdeklődés a könnyűzene rajongói részéről. A projektet koordináló Lounge Groupnál hatalmas apparátus dolgozik azon, hogy a projekt bevonuljon minden idők leggrandiózusabb magyarországi koncertjeinek csarnokába. 2020. szeptember 30. 5:00 Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, fagylaltját a Petőfi Színházban méri Bagaméri, Lópici Gáspár, Kis Rece. Az ikonikus alakok és a jól ismert történet ezúttal a Petőfi Színház színpadán elevenedik meg: szeptember 20-án debütál a Keménykalap és krumpliorr. 2020. szeptember 27. 4:00
... 165 166 167 168 169 ...
közélet
Lánglovagok ostroma a Veszprémi Várban Szombaton különleges látványosságnak és emberfeletti teljesítményeknek adott otthont a Veszprémi Vár, ahol a Magyar Tűzoltósport Egyesület rendezte meg a Backdraft elnevezésű lépcsőfutó bajnokság második fordulóját. Az ország minden szegletéből érkező indulók a fizikai állóképesség mellett szakmai felkészültségükről és ügyességükről is számot adtak a történelmi kulisszák között. Megtartották a vilonyai Parasztolimpiát A hagyományőrzés és a játékos közösségépítés jegyében rendezték meg szombaton a vilonyai Parasztolimpiát. A Séd-Party keretein belül zajló eseményen a helyi csapatok falusi múltat idéző, tréfás feladatokban mérték össze erejüket, ügyességüket és leleményességüket. Háromnapos közösségi vízi rendezvényt tartanak Tihanyban Vasárnaptól a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Program támogatásával tartják meg a közösségformáló, vízhez kapcsolódó aktív mozgásprogramot az Aktív Pont Tihany szervezésében, melyen ingyenes a részvétel. Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett. A mozgásé volt a főszerep a Dózsa György Általános Iskola sportnapján Pénteken, amíg sokan már az esti Mozgás Éjszakájára készülődtek, a Dózsa György Általános Iskolában már reggel elkezdődtek az aktív programok egy másik sportrégiós eseményen. A diákokat és családjaikat színes programok, sportági bemutatók és kihívások várták. Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. Százötven rajz közül választott a zsűri a Cholnoky Juniálison Megtelt gyerekzsivajjal péntek délután a Cholnoky lakótelep központja, ahol negyedik alkalommal rendezték meg a Cholnoky(s) Juniálist. A családi programokkal, játékokkal és közösségi eseményekkel színesített rendezvény egyik kiemelt eleme idén is a rajzpályázat eredményhirdetése volt. Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. Eltűnt Veszprémből az azbesztgyanús kőzúzalék Miután a polgármester nyilvánosságra hozta, hogy hova került a városban az azbeszttel szennyezett osztrák bányából származó kőzúzalék, valamint felszólította a vállalkozót, hogy mihamarabb intézkedjen, péntekre már el is tűnt a Török Ignác utcai ingatlan elől a kőzúzalék.
sport
Hamilton első sikerét aratta a Ferrarival Barcelonában A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Katalán Nagydíjat Barcelonában, és a maranellói istálló pilótájaként ez volt az első sikere. Fordulatos meccset követően maradt le a bronzéremről a Veszprém A Veszprém Handball Academy nagy csatában szenvedett kétgólos vereséget a spanyol Barcelona ellen a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga vasárnap délelőtti bronzmeccsén. Műfüves pályát avattak Ősiben Újabb jelentős sportinfrastrukturális fejlesztéssel gazdagodott Veszprém vármegye: szombat délelőtt ünnepélyes keretek között adták át az Ősi Sportkör új, 20x40 méteres műfüves labdarúgópályáját. A beruházás a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) támogatásával valósult meg, és elsősorban az egyesület utánpótlás-nevelési munkáját segíti. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a bronzéremért küzdhet a Veszprém A Veszprém Handball Academy nyolc góllal alulmaradt a német Füchse Berlin ellen a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga négyes döntőjének szombati, dormageni elődöntőjében. Gulyás István tanítványai így vasárnap (kezdés: 9.00) a bronzéremért csatázhatnak a spanyol Barcelona ellen. BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-1-re legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának mindent eldöntő ötödik mérkőzésén. Marko Perics csapata így a BL-szereplést és a Magyar Kupa-győzelemet követően bajnoki bronzérmemmel búcsúztatta emlékezetes idényét. Vasárnaptól háromnapos közösségi vízi rendezvény lesz Tihanyban Háromnapos, közösségi szemléletű vízi rendezvényt tartanak vasárnaptól a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 Program támogatásával, 6 millió forintos forrásból, az Aktív Pont Tihany szervezésében. Két példakép a VFC USE Tehetségközpont elnökségben Lang Ádám és Novothny Soma személyében két veszprémi nevelésű labdarúgó is csatlakozott a VFC USE Tehetségközpont elnökségéhez. Kirsty Coventry: a sport él és lélegzik Magyarországon Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke Budapest olimpiarendezési esélyeiről nem beszélhetett, amikor pénteken újságíróknak nyilatkozott a magyar fővárosban, arról viszont igen, hogy Magyarország szerinte jó házigazdája a sportversenyeknek. Vb-2026: kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető. Kölnben írhatnak történelmet a veszprémi akadémisták „Már maga a részvétel óriási dicsőség” – fogalmazott Gulyás István vezetőedző a Veszprém Handball Academy honlapján a férfi európai ifjúsági kézilabdaliga hétvégi négyes döntője előtt. Tanítványai a tavalyi ezüstérem után idén ismét a kontinens legjobbjai között bizonyíthatnak. A szombati dormageni elődöntőben a német Füchse Berlin ellen harcolhatják ki a másnapi döntőbe jutást, melyet a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén, a kölni Lanxess Arénában rendezik.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.