Jelenleg az a biztos, hogy a Modern Városok Program finanszírozásával – ezt még 2016-ban kötötte a városvezetés az akkori kormányzattal – elindulhat a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójának második üteme, azon belül is az „A” komponens. Ez a 4 milliárd forintos beruházás az épület keleti oldalát érinti, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével és új közösségi teret, irodákat és gépházat hoznak létre.
Ha ez megvalósul, hátra van még egy, a legnagyobb része a teljes projektnek, ami a főépületet és a színház környezetét érinti. Ez egy 20 milliárd forintos beruházást jelent majd, ami az új kormánytól függ majd, hogy Veszprém és a Petőfi Színház rendelkezésére bocsájtják-e.
A héten a színház felújításáról tartott sajtótájékoztatón a polgármester és a teátrum igazgatója bizakodó volt, hogy az új kormány is támogatja majd törekvéseiket, főleg annak tükrében, hogy a város már elkészítette a konkrét terveket és a közbeszerzési eljárást is lefolytatta, vagyis csak a pénz hiányzik ahhoz, hogy elkezdődjön az a kivitelezés is.
A helyi médiában meg is jelentek a teljes beruházást bemutató látványtervek is, amelyek kapcsán viszont többen tévesen azt vízionálták, hogy a színház körüli tér átalakítása a meglévő zöldfelületek kárára történne.
Az ügy kapcsán megkerestük az önkormányzatot, akik rendelkezésünkre bocsátották a műszaki paramétereket. Ebből az derül ki, hogy a színházkertnél – ez a Brusznyai-szobor és a Korona Szálló közötti terület – a jelenlegi 70 %-os zöldterületi arány 75,2 %-ra nő.
A Püspökkert esetében – ez a színház előtt és a könyvtár melletti területnél pedig a zöldfelületek aránya a tervek szerint 65 %-ról emelkedik 72,8 %-ra.
Szintén megtévesztő lehet a látványterveken a színház szürke színe. Ez ugyanis még egyáltalán nem a végleges verzió, csupán az Országos Tervtanács számára készült és az épület formájának és nem a színének bemutatását célozta.
Hangsúlyozni kell viszont, hogy ez a beruházás csak akkor tud elindulni, ha a kormány biztosítja a szükséges milliárdokat hozzá.

