Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Szinte teljes a Music Hungary programja

2023. október 11. 13:39 // Forrás: Music Hungary Szövetség // Borítókép: Possessed Photography on Unsplash

A szervezők a múlt héten jelentették be az idei showcase-fesztivál fellépőit, és azt is elárulták, hogy a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase fókusza a MI és TI, azaz a mesterséges intelligencia és természetes intelligencia a zeneiparban.

A november 7-9-én Veszprémben tartott konferencia témaválasztásának célja az, hogy megvizsgálják, hogyan lehet harmóniát teremteni a mesterséges intelligencia és művészet között, hogyan ölelje magához a zenei szektor a technológiát, és fordítsa a javára. 

A MI és TI köré épülő program egyik legizgalmasabb meghívottja ifj. Kurtág György lesz, aki a kollektív intelligenciáról és új utak feltárásáról tart majd előadást, illetve a zenei és a természettudomány kapcsolódásit vázsgálják majd egy kerekasztal keretén belül. A technológia irányából közelítve a témához Varga Gábor, a Microsoft Magyarország egykori technológiai stratégiai vezetője beszél majd. A szervezők igyekeznek a komolyabb és könnyedebb témákat is váltogatni, hogy minél színesebb legyen a konferencia, a dalszövegek történetéről például a népszerű Margó fesztivál, a Könyvesblog és az a.dal.szöveg podcast elindítójával Valuska Lászlóval fognak beszélgetni, valamint egy kerekasztal keretében a szerzői és előadói jogvédőkkel együtt Rajkai Zoltán, a Katona József Színház színésze vitatja meg, vajon mit tanulhattak a magyar zenészek a hollywoodi írók és színészek sztrájkjából. Szintén izgalmas meghívott lesz Can Togay médiaművész, aki a Balatorium öko-művészeti projekt kezdeményezője. A programokat folyamatosan frissítik az esemény weboldalán. 

A második Music Hungary-díjátadó gála is a program szerves része, 8-án este tartják majd az Expresszóban, amivel kapcsolatban Weyer Balázs, a Szövetség elnöke kiemelte: a díj célja, amellett, hogy nagyobb láthatóságot biztosítson a zeneipari szereplőknek, a szervesen kapcsolódó kreatív szektorokra is figyelmet irányítson, ilyen a nyolc díjkategóriából a vizuál, a crossover vagy az inspiráció díj is. A potenciális díjazottak listáját jövő héten hozzák majd nyilvánosságra. Az esték elmaradhatatlan része a showcase fesztivál is, ahol idén 25 kiváló, egyedi, friss előadó lép majd fel. 
 

vehir.hu
további cikkek
Gödörben a klubélet? Music Hungary Gödörben a klubélet? Több mint háromezer zenei klub és szórakozóhely zárt be csak Londonban és agglomerációjában a pandémia óta, de ugyanezt a trendet látjuk Európa-szerte. Mi történik, és van-e kiút? És hova járnak bulizni a fiatalok? Ezekről a témákról nagy érdeklődés mellett zajlottak kerekasztal-beszélgetések a Music Hungary konferencián. 2025. november 30. 10:25 Zeneoktatás: nem elég egyetlen hangszerben elmélyedni Music Hungary Zeneoktatás: nem elég egyetlen hangszerben elmélyedni A zeneoktatás helyzetéről beszélgetett a Music Hungary kerekasztala mellett Pap Tibor a Peron Music, Bánkuti Dániel a Magyar Producer Workshp és Szakadáti Mátyás a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) képviseletében, a beszélgetést Réz György vezette. 2025. november 25. 14:56 Milyen nyomot hagynak a középkorú zenészek a Gen-Z világban? Music Hungary Milyen nyomot hagynak a középkorú zenészek a Gen-Z világban? A generációk közötti különbségek felkapott téma lett az elmúlt években, okkal: felnőtt egy korosztály, akik már a digitális világba születtek bele, másképp gondolkodnak, és az együttműködéshez, kapcsolódáshoz szükséges ismernünk és értenünk a különbözőségeinket. A Music Hungary egyik panelbeszélgetésén arra keresték a választ a résztvevők, mihez kezdenek az analóg világból érkező X-es előadók a TikTok-nemzedékkel? 2025. november 24. 22:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.