Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fényfolyosó nyílt Veszprémből Temesvárra

2023. október 6. 13:45
A Kossuth utca legújabb installációja egy fényalagút, ami Veszprémből egészen Temesvárig visz el. A bánáti város 2023-ban Veszprémmel közösen viseli az Európa Kulturális Főváros címet, de hogy miért éppen ezt a módját választották, hogy „összekapcsolódjon” a két város, arra is megvan a magyarázat.

Csütörtök este egy látványos flashmob keretében adták át a Kossuth utcán a Temesvárról érkezett fényhidat, ami egészen október 25-ig fényesíti a veszprémi éjszakai életet.

Az installáció ugyanis egy fénytől ragyogó portál, amely arra emlékeztet, milyen fontos az emberi interakció, hiszen manapság már a különböző országokból származó emberek sokkal egyszerűbben utazhatnak és kapcsolódhatnak egymáshoz, mint valaha.

Az alagút egyik bejáratánál képzeljük el, hogy Temesváron vagyunk, míg a másik végén élőben láthatjuk Veszprémet. Az installáció a kapcsolat és a testvériség szimbóluma a két város között, amelynek célja, hogy fényesen tündököljenek 2023-ban, az Európa Kulturális Fővárosa évében, amely címet idén Temesvár is viseli – áll a szervezők közleményében.

A csütörtök esti megnyitón Horváth Csaba két mozgásművész tanítványa, Kondákor Panka és Bari István, a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi szak hallgatói tánccal avatták fel a két város közötti kulturális kapcsolatot megerősítő installációt.

Hogy miért éppen a fény játszik központi szerepet a két EKF-címet viselő város kapcsolódásában arra a választ Temesváron kell keresni. Ahogy Veszprém a „királynék városa” úgy Temesvár a „szikrák városa” ez onnan ered, hogy a kontinensen itt vezették be először az elektromos közvilágítást, megelőzve számos nagy nyugat-európai várost. A temesvári EKF-projektnek is az a mottója, hogy „Fénnyel világítsd a városod!”

A Veszprémbe érkezett installáció 19 db 7 méter hosszú, fém moduláris szerkezetbe rendezett, 3 méter magas fényoszlopból áll. Az elrendezés portálszerűvé varázsolja az installációt: áthelyezi a nézőt az itt és mostba, hogy élvezze a jelent, és felfedezhesse mind Temesvárt, mind Veszprémet. A szervezőknek az a célja, hogy amíg itt van, népszerű szelfipont legyen az emberek körében.

Galéria
Fényfolyosó Veszprémből Temesvárra
vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.