Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Latinovits emléknap

2011. szeptember 7. 13:57
Latinovits 80 címmel emléknapot tart a Veszprémi Petőfi Színház szeptember 8-án, csütörtökön.

Latinovits Zoltán szeptember 9-én lenne 80 éves. A színészlegenda 1971 és 1973 között játszott, valamint rendezett a teátrumban. Ennek tiszteletére a társulat csütörtökön délután öt órakor a balatonszemesi temetőben megkoszorúzza a művész sírját, majd Veszprémben este hét órakor a Szent Mihály-székesegyházban szentmisén emlékezik a „Színészkirályra”.


Latinovits Zoltán

Ezután este nyolc órakor a Latinovits-Bujtor Játékszínben kiállítás nyílik Latinovits Zoltán grafikáiból, akvarelljeiből, rajzaiból, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bocsátott a színház rendelkezésére. A tárlat megnyitása után Krisztiáni Sándor gipszből készült Latinovits szobrának felavatásán vehetnek részt az érdeklődők, akik ekkor vehetik kezükbe A veszprémi ködszurkáló című könyvet, amely az 50 éves veszprémi társulat emlékeit idézi meg Latinovits Zoltánról.

A nap zárásaként Kéri Kitty és Szalma Tamás Ruttkai Éváról és Latinovits Zoltánról szóló „Emlékezz a repülésre…” című produkcióját tekinthetik meg a nézők. Az ünnepségsorozat keretében a „Színészkirály” születésnapján, szeptember 9-én délután fél háromkor a veszprémi társulat megkoszorúzza Latinovits Zoltán emléktábláját a színház főbejáratánál.

– Kerek évfordulóhoz érkeztünk. Kitűnő dolog, hogy Latinovits Zoltán Veszprémet választotta annak idején, és ide jött dolgozni, alkotni. Az itt eltöltött éveinek máig nagy hatása van, munkája befolyásolja a magyar színházakat. A veszprémi társulat időről időre belekapaszkodik Latinovits szellemébe. Nem múlt el az emberekben az ő nyoma – akik találkoztak vele és itt dolgoznak, sokszor szóba hozzák. Erős példaként él mindannyiunk előtt – fogalmazott Oberfrank Pál színházigazgató.

A Latinovits 80 ünnepségsorozat részletes programja:

Szeptember 8. (csütörtök)
Balatonszemes
17 óra : Latinovits Zoltán sírjának a megkoszorúzása
Veszprém
19 óra: Szentmise a Szent István Székesegyházban
20 óra: Latinovits-Bujtor Játékszín
A veszprémi ködszukáló ecsettel - Latinovits Zoltán képzőművészeti munkái - kiállítás az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményéből
Krisztiáni Sándor Latinovits szobrának az avatása
A veszprémi ködszurkáló - Vallomások Latinovits Zoltánról című könyvnek a bemutatója. A Veszprémi Petőfi Színház 50 éves társulatának az emlékeit a "Színészkirályról" Varga Róbert írta meg
20, 30 óra: "Emlékezz a röpülésre..." - színházi hitvallás egy részben Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva gondolataival. Előadja: Kéri Kitty és Szalma Tamás, a Veszprémi Petőfi Színház két művésze.

Szeptember 9. (péntek)
Veszprém
14,30 óra: Koszorúzás a Veszprémi Petőfi Színház főbejáratánál a Latinovits emléktáblánál

Janni Anikó
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.