Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Az élet örömei”

2011. augusztus 11. 18:13
A VIVACE Nemzetközi Kórusfesztiválra színvonalas külföldi kórusok érkezek augusztus 12. és 14. között.

Liszt Ferenc estéje

Augusztus 12-én, pénteken kezdődik a VIVACE Nemzetközi Kórusfesztivál 19.30 perckor a Vár szabadtéri színpadán, ahol a résztvevő kórusok és a Szuromi Miklós vezette Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar vonulnak fel.

Ezután 20 órakor hivatalosan is kezdetét veszi a fesztivál, melynek nyitóestéjén a Liszt-év jegyében a híres zeneszerző darabjaival hangolják rá a közönséget a hétvégi programokra.

Gálakoncert

Augusztus 13-án délelőtt különböző nemzetek kórusaiba botolhatunk Veszprém város utcáin, hiszen így akarják felhívni a figyelmet erre a műfajra, és kedvet csinálni az esti gálakoncertre. Este 20 órai kezdettel aztán minden résztvevő kórus bemutatkozik a Vár szabadtéri színpadán. Nyolc nemzet nyolc dalát hallhatja a közönség, hogy aztán a legtetszetősebbre szavazzanak, kiderüljön, mely kórus bizonyult a legjobbnak.

Nyolc nemzet

Augusztus 14-én, vasárnap délelőtt kerül sor az egyéni hangversenyekre Veszprémben, Balatonfüreden és Várpalotán.

A Regina Mundi Római Katolikus Templom látja vendégül 9 órakor az oroszországi „LÍK” Kamarakórust, akik válogatást mutatnak meg az orosz egyházzene remekeiből.

10 órakor a katalóniai Cor Jove de la Coral San Jordi kórust hallhatják a veszprémiek az Evangélikus Templomban, akik katalán, szefárd, finn, norvég népdalcsokorral érkeztek, valamint középkori katalán dallamokkal is megörvendeztetik a közönséget. Velük egy időben, szintén 10 órakor lesz hallható a tajvani Taipei Ladies’ Singers kórus, akik az egyházzene és folklór remekeit mutatják be a Távol-Kelettől Európán át az Új Világig a felújított Jezsuita Templomban.

„Amikor mosolyogsz” nevet adták a 10 órakor kezdődő cseh „Jitrenka” Gyermekkar koncertjének a Dubniczay Palota Kertjében, ahol énekelve mesélik el, milyen a világ gyerekszemmel. A vasorrú bábától Dér Apróig, és a bánatos gólyáig, sokakkal találkozhatunk. Őket követi az oroszországi „Sverdlovsky” Kórusiskola Ifjúsági Férfikara „Legénykedő” műsorával: orosz népdalokat hallhatunk a szerelemről, a tajga szépségeiről, Nagy Péter cár bátor katonáiról, a férfias virtusról és a vidám ugratásokról.

A Naam Nőikar, akik Izraelből érkeztek 10.30-kor mutatják be „A jó asszony dalai”-t héber, latin, orosz, baszk, grúz, angol és magyar nyelven. Szintén 10.30-kor hallhatunk egyházi zenei remekeket az ukrán „M.Lysenko" Művészeti Iskola Leány Kamarakórusától.

A budapesti Jazz and More kórus 11 órakor lép fel a várpalotai Thuri Várban, velük párhuzamosan pedig a japán Myojo Music Club Ifjúsági Vegyeskarát hallhatják Balatonfüreden, a Kisfaludy Színpadon.

Janni Anikó
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.