C. Szalai Ágnes
– Milyen hagyományai vannak a VIVACE Nemzetközi Kórusfesztiválnak?
– A fesztivál születése a csillagok szerencsés együttállásának köszönhető. Egyrészt itt működik Veszprém Város Vegyeskara, amely kiváló házigazda együttes; másrészt megvolt a városi támogatási akarat, hogy a kórusra alapozva ebben a műfajban tudjunk valami nemzetközit letenni azt asztalra. Azt hiszem sikerült, mert olyan speciális struktúrát tudtunk kialakítani, ami vonzó a résztvevőknek, és vonzó a közösségnek, viszi a város hírét. Olyan rétegeket is megnyer ennek a nagyon szép műfajnak, akik különben esetleg nem mennek el a koncertre. Magának a fesztiválnak a fókuszában az életöröm áll.
Egyedülálló a fesztivál, mert tematikus, ugyanakkor nem köti meg a résztvevők kezét. Egy kicsit verseny, de nem annyira, egy kicsit koncert, de azért nem túl hosszú. Lehetőséget teremt más kultúrájának a megismerésére és együtt való prezentációjára. Szeretik a kórusok, bár ebben közrejátszik az is, hogy kedvezők a részvétel feltételei.
– Mi az oka, hogy tavaly csak egy kisebb VIVACE-t rendeztek?
– 2009-ben álltunk át a két éves periodicitásra, de tavaly a kóruskísérők mondták, hogy minden évben van VIVACE, tehát nem megy, hogy idén elmarad. Úgyhogy rendeztünk egy mini-Vivacét: az a kis kórus, ami a közönség elé lépett, a korábbi évek közös kari darabjaiból válogatott ki egy csokrot. Szívesen hallgatták az emberek. Az ember jobban szeret mosolyogni, mint zokogni.
– Az idei fesztivál miben kötődik a Liszt-évhez?
– A nyitókoncert, amelyet mindig a magyar zenének szentelünk, most elsősorban Liszt Ferencre fókuszál. A Liszt életmű hihetetlenül gazdag, s bár ebben a „kórus-szelet” nem meghatározó, de jelentősége nagy. Amikor eldőlt, hogy a nyitókoncert Lisztről szól, szinte azonnal jött egy csavar is, hogy ne csak üljenek és hallgassák a résztvevő kórusok, hanem egy kicsit kóstoljanak bele saját maguk is, ismerkedjenek meg egy-egy darabbal. A résztvevők nagyon jól fogadták az ötletet.
– Kinek ajánlaná a fesztivált?
– Természetesen a kóruszene hagyományos barátait várjuk szeretetettel, azon túl bátran merem mindazoknak ajánlani, akikben nem élnek előítéletek a kóruszene iránt, mondván, hogy „ezt én nem értem”. Akik nyitottak és kíváncsiak arra, hogyan örül egy japán tinédzser, egy ukrán leány vagy egy cseh gyerek, egy orosz zenetanár, azok bátran jöjjenek. Annyiféle módon lehet megközelíteni az örömöt: van, aki az emberi kapcsolatokra hegyezi ki, van, aki inkább a duhaj örömökre, van olyan is, aki a spirituális örömre, vagy éppen az élet kaleidoszkópját akarják bemutatni, ahol a bánat, a szomorúság és az öröm együtt jelenik meg, s gyakran katartikus élményt tartogat a feszültség örömmé oldása. Ezek a programok igazak, valahonnan elindulnak, és valahová megérkeznek. Aki nyitott szívvel, nyitott füllel ül be, az jól fog szórakozni.
