Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ékszer a természet ölén

2011. augusztus 9. 17:45 // Forrás: vportre.hu
Kert Kávéház és Borbár – az új polgári püspökfalat, amit jól kisütöttek, és ezért (is) szeretni kell.

Veszprém egyik legszebb épületének születéséről annyit tudunk, hogy nagy valószínűséggel Kopácsy József püspök építette az 1820-as években. Ebben a megújult kétszintes klasszicista kerti lakban nyílt meg mostanában a Historia Kert Kávéház és Borbár, mindannyiunk örömére. Egy kis história:

Korompay György Veszprém című könyvében (1957-ben) ezt írja: „A legszebb kerti ház Veszprémben a Pajta u. 7. számú nagy telek belsejében – teraszlépcsőként kialakított támfalba foglalva – épült fel. Az alsókert szintjéhez viszonyítva emeletes kerti ház földszintje és emelete háromnyílásos, dóroszlopos, gerendázatos loggiával áll nyitva a Séd kanyar irányában dél felé, négyzetes alaprajza fölött lesarkított, zsindelyes, manzárdos sátortető emelkedik.”

„Az épület csodálatos érzékkel belesimul a terepbe. Egyszerű, letisztult klasszicista architektúrájával ékszerként tündököl a természet ölében, valószínű, hogy szép, igényes kert tartozott hozzá. Az épületet évek óta hajléktalanok vették birtokukba, ami mozdítható volt (nyílászárók, kőburkolat…), az eltűnt. Legfőbb ideje, hogy az épület felújításra és hasznosításra kerül. ” Részlet a Veszprémi Építész Műhely által készített engedélyezési tervből – forrás: http://epiteszforum.hu/node/13692

A fényes múlt tehát bemattult: Veszprém gyöngyszemét lelakták, hátrányos fiatalok közösségi tereként és közétkeztető helyeként funkcionált, majd még rosszabb idők jöttek. Ez volt a MÚLT.

A JELEN szerencsére más. Veszprémben megvalósult a Séd-völgyi – a történelmi emlékek mentén kanyargó – sétány teljes felújítása, így magának Veszprémnek is más lett a hangulata, kisugárzása. Nem titkolt szándék, hogy idegenforgalmi attrakció váljon belőle. Ennek a sétaútnak a végső állomása a Püspöki pihenő, újabb nevén Pajtakert, ami magánberuházásként épült, viszont jellege és helyzete miatt kapcsolódik a projekthez. Kávézót és pihenőhelyet alakítottak ki benne – ez lett a Historia Kert Kávéház és Borozó. Egy hely – a belvárosban –, ahol megoldott az ingyenes parkolás. Jó hír, hogy nagy erőkkel dolgoznak a kerékpáros pihenő kialakításán is. Amúgy már esküvői foglalások is érkeztek (jó hír az eladó lányoknak), de hétvégéken színházi előadásokat is láthatnak itt az érdeklődők (jó hír a nyári színház kedvelőinek).

De még jobb hír, hogy a JÖVŐ többel kecsegtet: a későbbi tervek közt szerepel vásárok megrendezése. Kézműves sajt- és borvásár, ősztől pedig akár termelői piac is működhet a Pajtakertben! El tudják képzelni, hogy lehet egy hely, ahol csak az itt – Veszprém környékén – megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket lehet megvásárolni, igazi környékbeli termelőtől?

Akiknek magasabb rendű igényei vannak, azoknak ajánlom a pihenő emeletén kialakított – kandallóval felszerelt – helyiségeket: kisebb céges rendezvények, konferenciák, tréningek számára is alkalmasak. Itt a tervek szerint havonta kétszer meghívott borászokkal szerveznek majd közvetlen hangvételű borkóstolókat a borok világában járatlanoknak és jártasabbaknak egyaránt.

vehir.hu
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.