Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A határértéken belül van a zajszint

2011. augusztus 9. 11:29 // Forrás: MTI
Az előírásoknak megfelelő a Sziget fesztivál zajszintje a hétfőn nem sokkal éjfél előtt a főváros három kerületében elvégzett mérések eredményei szerint.

Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője az MTI-nek elmondta: a méréseket három kerületben, a III.-ban, a XIII.-ban és a IV.-ben végezték több helyszínen; a zaj szintje sehol nem lépte túl a megengedett határértéket.
A fesztiválon egyébként - a főszervező tájékoztatása szerint - az éjszaka üzemelő sátraknál, valamint az egész nap nyitva tartó, zenés vendéglátóhelyeknél komoly költségen úgynevezett limitereket szereltek fel. Ezek nemcsak arra képesek, hogy pontosan kiszűrjék, honnan szól a zene, de emberi beavatkozás nélkül is szabályozni tudják a hangszintet - tette hozzá.

Millei Lajos, a mérést végző igazságügyi szakértő elmondta, hogy nyáron a szabályok értelmében éjjel 55 decibel, nappal pedig 65 decibel a megengedett érték.

vehir.hu
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.