Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Változatos megyéink

2011. augusztus 3. 16:03
A Hungarofest Nonprofit Kft. és a kormányhivatalok „Változatos megyéink az Európai Unióban” címmel művészeti pályázatot írtak ki.

– A pályázat célja, hogy a fiatal magyar művészeink, ifjú tehetségeink és kreatív elméink bemutatkozhassanak és bekerülhessenek a köztudatba. A pályamunkákkal is szemléltetik országunk kulturális életének sokszínűségét. A pályázatba minden megye belekapcsolódik – adott tájékoztatást dr. Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott augusztus 3-án a megyeházán megtartott sajtótájékoztatón.

A pályázat azt az űrt hivatott kitölteni, amely jelenleg a mindennapi hivatali élet és a kimeríthetetlen alkotókedv között húzódik. Pályázni saját művészeti alkotással lehet képzőművészeti, iparművészeti, irodalmi mű bemutatásával, népművészeti művel, mindezek vizuális megjelenítésével.


Kovács Zoltán

A zsűri tagjai között szerepel Veszprém megyéből Hári Lenke Balatonfüred alpolgármestere, a Megyei Önkormányzat képviselője.

A pályázattal kapcsolatos információk megtalálhatók a Veszprém Megyei Kormányhivatal honlapján (www.vpmkh.hu), a pályázat saját weboldalán (www.valtozatosmegyeink.kormany.hu), valamint a Kormányablaknál lehet tájékozódni.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.