Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összefogás az államadósság ellen

2011. július 29. 11:44
Dr. Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek Számvetés című könyvének bevételét ajánlotta fel az államadósság csökkentésére.

Az Összefogás az Államadósság Ellen Alap Rédly Elemér győri katolikus plébános kezdeményezésére jött létre. Az alap azért született meg, hogy bevételeket gyűjtsön az államadósság csökkentésére: a befolyt összeg kizárólag erre a célra használható fel. Az irányító testület tagjai Rédly atyán kívül Horváth Tihamér, a Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke, valamint Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.

Szendi József erre az alapra július 15-én fizette be a felajánlott 2 millió forintot, melynek bizonylatát július 29-én adta át Veszprémben, a Papi Szeretetotthonban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek.

– A magyar államot hihetetlen adósságban hagyták ott az elődök. A magyar ember milliókat nem, de a könyvem árát, 2000 forintot talán ki tud fizetni. A magyar haza nem csak fejős tehén, akitől kapni kell. Ha kaptam valamit, kötelességem viszonozni. Ennek lett az eredménye a 2 millió forint – fogalmazott a nyugalmazott érsek.

– Az támadják az államadósság elleni alapot, akik előidézték, és azok fizetnek be az alapba, akik már többször elszenvedték ennek hatásait. Példamutató mindazoknak a magatartása, akik befizetnek ebbe az alapba – fogalmazott Navracsics Tibor.

Szendi József Számvetés című könyve egy papi életutat mutat be, amelynek aktív szakasza a második világháború végén kezdődik, átível a bolsevik diktatúra hatalomra törésének legvéresebb, legaljasabb időszakán, a forradalom szabad levegőt hozó, eufórikus napjain, majd Kádár börtönén és a kommunista restauráció erőszakra és hazugságra épülő évtizedein, hogy végül részese legyen a szabadság megteremtésének.

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.