Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Internetes magazin Veszprémről

2011. július 21. 17:04
Új kulturális kiadvánnyal bővült Veszprém palettája, amire szüksége volt már a városnak – mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere.


Hegyeshalmi László

„Veszprémnek süteményillata van.” – olvasta fel Fenyvesi Ottó költő gondolatát a Veszprém Portrét bemutató sajtótájékoztató kezdetén Hegyeshalmi László festőművész.


Porga Gyula

A különböző olvasási és alkohol fogyasztási szokások párhuzamára mutatott rá köszöntőjében Porga Gyula. – A sörözés olyan, mint az újságolvasás, a bor ivás a regény, a pálinka pedig a vers olvasásával hasonlatos. A most bemutatott portál olyan, mint egy rosé. Egy klasszikus hírportálnál lényegesen mélyebb tartalommal bír, de kevesebb, mint egy regény. Szeretünk gyorsan információhoz, hírekhez jutni, de jó, hogy megjelennek olyan próbálkozások, amelyek ennél egy kicsit többet adnak, komolyabb témákat vesznek elő, gondolkodásra késztetnek. Szüksége van Veszprémnek erre a honlapra – emelte ki a polgármester.


Pethő Imre

Pethő Imre az újság tartalmi elemeit mutatta be, de előtte elmondta, mi késztette őket arra, hogy megalkossák. – A Szabad-Sajtó Egyesület munkáját dicséri a kész felület, ami egy civil kezdeményezés, s önerőből hozta létre az újságot – jegyezte meg a főszerkesztő. – Szeretnénk felvállalni a helyi kultúrát, jobban bemutatni, ezáltal hozzájárulni a város arcához, hogy megjelenjünk a városimázsban. A mostani sajtótájékoztató helyszíne és a városvezetők jelenléte is bizonyítja, a város nyitott erre – húzta alá Pethő Imre. Hozzátette, a Veszprém Portré a város kulturális arcát igyekszik bemutatni, hiszen sokszor mi magunk, veszprémiek is keveset tudunk helyi értékeinkről.

Elhangzott, a Veszprém Portré több rétegű újság, öt különböző stílus is megtalálható benne. A megjelenést évszakokhoz kötik, új témákat feldolgozva ősszel folytatják a munkát. Az első számban Fenyvesi Ottó meséli el, mit jelent számára a város, majd több irányból megközelítve elemzik a veszprémi fesztiválokat. A Képmás rovatban dr. Markó Lászlóval és Géczi Jánossal olvasható egy hosszabb lélegzetű interjú. A Programok rovat átlátható tájékoztatót ad a nyári lehetőségekről, a Helyi-érték pedig könnyedebb, színes írásoknak ad helyet.

– Nyitottságról és összefogásról szól a Veszprém Portré, a kultúra területén csak egymást segítve lehet előre jutni – hangsúlyozta Pethő Imre. Ezt bizonyítja, hogy a Veszprém Portré támogatásával a VeszprémFest kísérő rendezvényeként, az Óváros Galéria pénzügyi hátterével és Csík Richárd szakértelmével Fehér László művei tekinthetők meg a Jezsuita-templomban július 27. és augusztus 13. között.


Brányi Mária

Brányi Mária véleménye szerint egy több éve felmerült igény testesült meg a mostani felületen, ami többet ad, mint bármilyen városról szóló szóróanyag, vagy megjelenés egy-egy kiadványban. – Minden igényt kielégít, sokféle véleményt, látásmódot tükröz – emelte ki az alpolgármester.
 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.