Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Liszt fesztivál

2011. július 20. 16:02
Július 27. és 30. között a Séd-völgyben található Jezsuita-templomban Liszt Ferenc művei szólalnak meg kiváló művészek előadásában.

Ha kulturális rendezvényről esik szó, városunk nevétől már-már elválaszthatatlan a VeszprémFest, amelynek során nemzetközi hírű előadóművészek játékában gyönyörködhet a közönség a vár csodálatos környezetében.

Azért, hogy a veszprémi nyár kulturális adományaiból városunk lakosságából mind többen részesülhessenek, a VeszprémFestet is támogató veszprémi önkormányzat közreműködésével egy újabb, biztos sikerre ítélt kísérő rendezvény kapcsolódik az ünnepi játékokhoz.

A Liszt-évre is tekintettel, a rendezők Liszt Ferenc, hazánk világszerte elismert és tisztelt zeneszerzőjét és műveit választották a rendezvény tárgyául.

Liszt halhatatlan művei bizonyára maradandó élményt nyújtanak majd azoknak, akik július 27. és július 30. között ellátogatnak a Liszt fesztivál valamelyik rendezvényére, a megújult és hangulatos környezetben található Jezsuita-templomba.

A fesztiválon Liszt Ferenc művei mellett az azt tolmácsoló előadók neve is garancia a felejthetetlen zenei élményre.

A fesztivál egy-egy előadására szóló belépőjegy ára 2000 Ft, ami remélhetőleg sokak számára elérhetővé teszi ezt a minden bizonnyal magas színvonalú, felejthetetlennek ígérkező komolyzenei kuriózumot.

 

Liszt fesztivál

Július 27-30.
Helyszín: Jezsuita-templom


Július 27. 18.00 – Liszt, a világvándor
Fellép: Jandó Jenő Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész

Július 28. 18.00 – Liszt és a dal - Liszt és az opera
Fellépnek: Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész; Miksch Adrienn Artisjus-díjas énekesnő

Július 29. 18.00 – Liszt és Paganini - Liszt és a cigányzene
Fellépnek: Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművész; Ifj. Kállai Ernő hegedűművész,
a 11. Nemzetközi Carl Flesch hegedűverseny győztese; Gipsy Quintet

Július 30. 18.00 – Liszt és Chopin
Fellépnek: Mocsári Károly zongoraművész, a Francia Liszt Társaság művészeti szaktanácsadója; Krzysztof Ksiazek (Krakkó)

Jegyár: 2000 Ft

Jegyek a VeszprémFest jegyirodájában (Veszprém, Óváros tér 22.) és a helyszínen kaphatók!
 

vehir.hu
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.