Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Föld körül

2011. július 20. 11:30
Nyáron is mindenki megtalálhatja a kedvére való programot, hiszen a Városi Művelődési Központ és Könyvtár sok érdekességgel készült.

A nyári programokról július 20-án tartottak sajtótájékoztatót a VMK-ban, ahol Neveda Amália intézményigazgató mutatta be a Nyáresték a Várszínpadon programjait, valamint C. Szalai Ágnes, a VMK volt igazgatója mesélt a VIVACE Nemzetközi Kórusfesztiválról.

Világjava-estek

Augusztus 4. és 6. között rendezik meg a Világjava-esteket, amikor az Óváros téri színpadon olyan világzenei fellépőkkel találkozhatunk, mint az EtnoRom, a Patricio Baeza Band és a Firkin. Minden koncert 21 órakor kezdődik, az összes program ingyenes lesz.

Ehhez szorosan kapcsolódik a Veszprémi Vigasságok rendezvény az Óváros téren, ahol egész napos nép- és iparművészeti kirakodóvásár lesz. Bemutatkozik majd a kistérség, lesz bábelőadás, valamint a városi cigányzenekar is fellép.


Neveda Amália

Neveda Amália elmondta, tavaly nem tartották meg a Nyáresték a Várszínpadon programsorozatot, de idén vendégül látják Mága Zoltán augusztus 10-én, a Budapest Bár tagjait augusztus 17-én, valamint augusztus 18-án Orosz Zoltánt. Az ünnepre hangolódva augusztus 19-én rendezik meg a Veszprémi Folklórparádét a Várszínpadon. Augusztus 20-án, az ünnepi műsor után a Csík Zenekar koncertjét láthatjuk és hallhatjuk.

VIVACE Nemzetközi Kórusfesztivál

C. Szalai Ágnest az elmúlt években többször állították meg azzal a kérdéssel, hogy mikor lesz újra VIVACE Veszprémben. A fesztivál rendezői ugyanis 2009-ben úgy döntöttek, hogy kétévente rendezik meg a nagyszabású eseményt, a közönség pedig nem érte be a tavalyi kicsi VIVACE fesztivállal. Idén augusztus 12. és 14. között zajlik majd a VIVACE Nemzetközi Kórusfesztivál.


C. Szalai Ágnes

– Ez a második évtized, ami elkezdődik a kórusfesztivál életében. Reméljük, ez is lesz olyan szeretett, kedves, jó, mint a korábbi tíz. A rendezvény fontos, nem csak nekünk, hanem a városnak és az embereknek is – fogalmazott Szalai Ágnes.

2011-ben ünneplik Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját - ezért a hagyományos nyitókoncertet felajánlják az itt élő zenebarátoknak, illetve a fesztiválvendégeknek, hogy kicsit jobban megismerjék Liszt Ferenc munkásságát. A vendégkórusok is Liszt Ferenc egy-egy művével készültek a nyitókoncertre.

Idén érkeznek  kórusok Oroszországból, Tajvanról, a Cseh Köztársaságból, Japánból, Ukrajnából, Izraelből, Katalóniából és természetesen hazánkból is, Budapestről. Ezt látva nem is csodálkozhatunk, hogy az idei nyár mottója: Veszprémi Nyári Fesztivál a Föld körül.


Az intézmény honlapján olvasható a nyár részletes programja.
 

Janni Anikó
Kovács Bálint
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.