Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Yeke Yeke a VeszprémFesten

2011. június 22. 20:29
Változott a VeszprémFest 2011 programja! Youssou Ndour helyett a world music másik afrikai sztárját, a guinea-i Mory Kantét láthatjuk.

Youssou Ndour egy sebészeti beavatkozásra hivatkozva lemondta július 30-i koncertjét, a szervezőknek azonban az utolsó pillanatokban sikerült szerződtetniük a world music másik afrikai sztárját, a guinea-i Mory Kantét, aki annak idején a Yeke Yeke című dalával hódította meg a zenerajongókat.

A két afrikai hangszer, a balafon és a kora mestere immár harminc éve bűvöli el közönségét egyéniségével és jellegzetes hangjával. Karrierje a ’70-es években indult, a Lo Super Rail Band du Bamako nevű együttesben, majd 1981-ben debütált szóló albummal. Majd húsz évvel ezelőtt következett a Yeke Yeke és a világhír. Kanté műfajt teremtett, de szívesen készít olyan akusztikus lemezeket is, mint a 2004-es Sabou, amelyet a magyar közönség 2005-ben élőben is megismerhetett tőle.

Elmondható, hogy a koncertsorozat utolsó napján Youssou Ndour távollétében is egy lüktető, hamisítatlan afrikai bulira lehet számítani.

vehir.hu
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.