Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Audiovizuális emlékgyűjtés

2011. június 2. 8:57
A veszprémi Lovassy László Gimnáziumban 2010. április 1-jén megkezdett emlékgyűjtés projekt befejeződött.

„A Lovassy László Gimnázium audiovizuális emlékgyűjtése” című projekt elsődleges célja az 1945 utáni korszak történelemtanítási tartalmának és metodikájának korszerűsítése volt. Az elmúlt évben a gimnázium diákjai 26 interjút készítettek az 1939-1989-es történelmi korszakot megélt személyekkel.

Az intézmény azért döntött úgy, hogy részt vesz a projektben, mert egy tárgyalt történelmi időszak személyes emlékek alapján való feldolgozása mindig izgalmasabb, mint a történelemkönyvek olvasása. A diákok az interjúkészítés során elsajátítottak egy új ismeretszerzési technikát, megtanultak kérdezni, irányított beszélgetést előkészíteni. Az interjúk felvétele, feldolgozása a diákok digitális kompetenciáját is fejleszti. A nyertes pályázat révén az iskola eszközparkja is gyarapodhat.

Az élményszerű, elbeszélt történelem sokkal élénkebben megmarad a diák fejében, mint a tanári magyarázat. A bevésődést természetesen az is elősegítette, hogy a kérdéseket az interjút készítő diákok feladata volt összeállítani. Ehhez előzetesen tájékozódni kellett a korszak történelméről, viszonyairól.

A kész interjúkat a Közép-Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Emlékpontok – Audiovizuális emlékgyűjtés” programja fogja kezelni. Nekik el kellett juttatni a vágatlan nyersanyagot és a maximum 45 perces lerövidített vágott verziót is. Ez utóbbi kerül fel a www.emlekpontok.hu oldalra, melyet korlátozás nélkül lehet megtekinteni. Az interjúk oktatási célra hatékonyan felhasználhatók, nem csak a történelem, de a társadalomismeret és a német népismeret órákon is. A vágatlan felvételek kutatási célokat fognak szolgálni.

A projektzáró rendezvényét június 2-án tartották az intézményben, ahol lehetőség nyílt találkozni az interjúalanyokkal és a munkában részt vevő diákokkal.

vehir.hu
további cikkek
Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva kultúra Harminc évnyi mozgás pillanatokba zárva Veszprémben nem könnyű elérnie senkinek, hogy a neve már-már fogalommá váljon a városban. Pláne nem kulturális téren, ahol a jó értelemben vett kritikus közösség legalább annyira érzékeny a nívóra, mint a zsigeri lokálpatriotizmusra. Gáspár Gábor, vagyis GéGé viszont jól halad azon az úton, hogy a monogramja két G-betűjéből lassan fogalom legyen, ha valaki a veszprémi fotográfiára gondol. Legújabb kiállítása, ahol a Tánc Fesztiváljának közel harminc évének fotói kerültek terítékre, egy lépéssel közelebb vitte ehhez, mégha nem is volt szándékában. 2026. június 6. 14:28 Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét kultúra Új helyszínen várja az olvasókat a Veszprémi Ünnepi Könyvhét Megújuló környezetben, új helyszínen rendezik meg idén a Veszprémi Ünnepi Könyvhetet. A június 17. és 19. között zajló programsorozat ezúttal elhagyja a megszokott Kossuth utcai helyszínt, és az Auer Lipót sétányra, a Csermák Antal Zeneiskola előtti térre költözik, miközben a várbeli Dubniczay-palota is fontos helyszíne lesz az eseménynek. 2026. június 4. 7:31 A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán kultúra A világ legjobbjai között táncoltak a veszprémi versenyzők, döntős helyezések a Világkupán Kiemelkedő eredményekkel zárta a horvátországi Velika Goricán rendezett Világkupa-versenyt a veszprémi KID Rock and Roll SE csapata. A május 23. és 24. között megrendezett rangos nemzetközi megmérettetésen tizenkét nemzet legjobb párosai és formációi léptek parkettre, ahol a veszprémi egyesület versenyzői több kategóriában is döntős helyezéseket szereztek. 2026. június 1. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.