Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

színház

Erős kezdés a Petőfi Színházban Erős kezdés a Petőfi Színházban A lelkesedésem és a hitem töretlen – állt ki társulata elé Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója az évadnyitó társulati ülésen hétfő délután. 2014. augusztus 25. 17:50 Kevesebb előadás, több néző Kevesebb előadás, több néző Tizenharmadik szezonját zárja a Pannon Várszínház Veszprémben. Kevesebb előadás, azonban több néző jellemezte az elmúlt időszakot. 2014. augusztus 18. 15:05 Színházi est a kertben Színházi est a kertben Hagyományteremtő szándékkal színházi pikniket tart a Pannon Várszínház augusztus 18-án, hétfő este a Historia Kertben. Két szórakoztató előadás mellett kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket. 2014. augusztus 11. 11:45 Tánckrónika Dózsa György emlékére Tánckrónika Dózsa György emlékére Július 22-én a Veszprém Arénába látogat a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György című tánckrónikája. 2014. július 14. 12:40 A kávéház a Városmajorban Carlo Goldoni A kávéház című vígjátékával vendégeskedik a Veszprémi Petőfi Színház a Városmajori Szabadtéri Színpadon július 17-én (csütörtökön) este nyolc órakor. 2014. július 12. 21:41 Vastaps a Csalókavilágnak Zúgó vastapsot kapott a Csalókavilág című produkció, amely a Veszprémi Petőfi Színház színházi táborának záróelőadása volt a teátrum stúdiószínpadán, a Latinovits-Bujtor Játékszínben szerdán. A tíznapos műhelymunkában harmincan vettek részt, a 9-15 éves gyermekek előadását a tervek szerint az intézmény szeretné rendhagyó irodalomórák keretében bemutatni a városban. 2014. július 10. 7:54 Novák Péter visszatér Szarka Tamás – Vincze Zsuzsa – Zsuráfszky Zoltán: Székely Dózsa György című tánckrónikáját láthatják a nézők a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában július 22-én (kedden) este kilenc órakor Veszprémben, a Szentháromság téren. 2014. június 30. 9:23 Nyitottnak lenni a lehetőségekre Nyitottnak lenni a lehetőségekre Minden évad végén kiosztják a Latinovits-díjat a Veszprémi Petőfi Színházban, amelyet idén Halas Adelaida színművész kapott. Miközben beszélgetünk, őszinte lelkesedés cseng a hangjában, amely nem csak a díjnak szól, de a hivatásának is. 2014. június 23. 15:51 Sikeres évet zárt a Petőfi Színház Sikeres évet zárt a Petőfi Színház A veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülését vasárnap rendezték meg a teátrum nagyszínpadán. 2014. június 17. 15:24 Hamupipőke az Operabarátok Körében Rossini Hamupipőke című operájának 1981-es felvételét láthatják a nézők június 14-én (szombaton) délután négy órakor Veszprémben, a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A Veszprémi Operabarátok Körének rendezvényének a házigazdája László Péter újságíró. 2014. június 11. 8:52 Bérletek éjszakája A tavalyi nagy siker után ismét megrendezi a Bérletek éjszakáját a Veszprémi Petőfi Színház június 6-án (pénteken) este tíz órától a teátrum előtti téren. 2014. június 2. 8:20 Énekest keres a Petőfi Színház 2014. május 27. 22:52 Hét bemutató jövőre a Pannon Várszínházban Öt nagyszínházi előadás mellet két táncos darab is látható lesz a veszprémi Pannon Várszínház színpadán jövőre - hangzott el a teátrum hétfői évadismertető sajtótájékoztatóján. 2014. május 19. 14:56 Le, a lelkünk mélyére Le, a lelkünk mélyére Sokáig kísértenek még A Tánc Fesztiváljának második napi előadásai: a torz bohócarcok, az önmagába zárt alak kapálózásai, a kiszolgáltatottság és a meghasonlottság képei berágják magukat az ember lelkébe. 2014. május 15. 18:10
... 32 33 34 35 36 ...
közélet
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. A kormány 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból A kormány arról döntött, hogy 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke dicsérte a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli játékok szervezőit, szerinte a helyszínek "nagyszerűen néznek ki". Kerkez Milos gólpasszt adott, a Liverpool legyőzte a Newcastle-t A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Két sima és egy szoros szett után nyert a VEHIR-VESC A Tatabánya ellen aratta szezonbeli 15. győzelmét a VEHIR-VESC együttese a női NB I Liga szombati mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.