Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

statisztika

Országszerte egyre több új lakás épül, Veszprém megyében mégis visszaesést mértek közélet Országszerte egyre több új lakás épül, Veszprém megyében mégis visszaesést mértek Országosan 31 százalékkal nőtt az átadott új lakások száma 2026 első kilenc hónapjában, Közép-Dunántúlon pedig ennél is nagyobb, 62 százalékos emelkedést mértek. A Központi Statisztikai Hivatal november 4-én közzétett adatai alapján azonban Veszprém megyében egészen más a helyzet. Nálunk ugyanis nem nőtt, hanem több mint 15 százalékkal csökkent a használatba vett lakások száma. ma 16:13 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21 Olvasunk még? Lássuk a számokat! Ünnepi könyvhét Olvasunk még? Lássuk a számokat! „Furcsa század a mienk: sok benne a bíráló, kevés az olvasó.” (Montesquieu) És milyen keveset tudott Montesquieu a 21. század olvasási szokásairól. A Veszprémi Ünnepi Könyvhét közeledtével érdemes elmélyedni a statisztikába: olvasnak még a magyarok? 2026. június 17. 0:55 Már nagyítóval kell keresni a munkanélküliséget Veszprém vármegyében gazdaság Már nagyítóval kell keresni a munkanélküliséget Veszprém vármegyében Kijött a KSH legfrissebb statisztikája az ország munkanélküliségi rátájáról, ahol vármegyékre lebontva Veszprém neve mellett szerepel a legkisebb érték. 2023. június 10. 15:10
közélet
Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó. Nincsen november Bakony Expo nélkül! Nincsen november Bakony Expo nélkül! A térség legnépszerűbb termelői vására már hosszú évek óta kihagyhatatlan része a veszprémi őszi programoknak, a szervezők mégis, minden évben tudnak valami újdonsággal szolgálni. Ott voltunk a szombati napon és felfedeztük a vásárt. Öt halottja és tucatnyi sérültje van a krakkói lövöldözésnek Öt ember meghalt, és legalább tucatnyian megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben - közölte a lengyel rendőrség. Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. Bajba került a paraguayi bank, amelybe az OTP 47 millió dollárt fektetett Súlyos bankválság alakult ki Paraguayban, miután a helyi jegybank szanálási eljárást indított az ország egyik legnagyobb digitális pénzintézete, az Ueno Bank ellen. Az ügynek magyar vonatkozása is van, az OTP ugyanis idén összesen 47 millió dollárt fektetett a bank anyavállalatába. A dél-amerikai pénzintézet ügyfelei közben a megtakarításaikhoz próbálnak hozzájutni, a paraguayi hatóságok pedig már megkezdték a betétbiztosítási kifizetéseket. A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
sport
Száz pont fölé jutott, magabiztosan nyert a Veszprém KK Több mint egy hónap után játszott ismét hazai közönség előtt az Insedo Veszprém KK, amely 106–80-ra győzte le a HÜBNER Nyíregyháza BS együttesét a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának hetedik fordulójában. A találkozón bemutatkozott a bakonyiak új játékosa, Nemanja Milosevic is, aki 17 ponttal járult hozzá a sikerhez. Futsal vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott A magyar futsalválogatott továbbjutott világbajnoki selejtezőcsoportjából, mivel a trió másik két csapata, Örményország és Svédország szombaton 4-4-es döntetlent játszott egymással. Kétszettes előnyről kapott ki a VESC Budapesten Álomszerűen kezdett, de végül fájó vereséget szenvedett a VESC női röplabdacsapata a TFSE otthonában a női röplabda Extraliga szombati fordulójában. Mészáros Péter együttese az első két játszmát magabiztosan nyerte meg, ám a fővárosiak fordítani tudtak, és 3:2-re diadalmaskodtak. A veszprémiek így újabb bajnoki ponttal gazdagodtak, első győzelmükre azonban még várniuk kell. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.