Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C

politika

Demkó Attila Veszprémben: Aki elhiszi, hogy Ukrajnát fel lehet venni 5-10 éven belül az EU-ba, az hazudik, vagy nem ért hozzá ukrajnai háború Demkó Attila Veszprémben: Aki elhiszi, hogy Ukrajnát fel lehet venni 5-10 éven belül az EU-ba, az hazudik, vagy nem ért hozzá Lezárulhat az ukrajnai háború békekötés nélkül? Aligha. Így viszont Ukrajna határvonalai továbbra is vita tárgyát fogják képezni. De be lehet-e venni az EU-ba egy olyan államot, aminek azt sem tudjuk, hol húzódik a tényleges országhatára? Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő a veszprémi MCC-ben tartott előadásán mindenféle érzelmet és szimpátiát kizárva – az ukránok és oroszok felé is – elemezte a szomszédban zajló eseményeket, rávilágítva néhány olyan összefüggésre, amelyekről kevesebbet beszélnek a mainstream médiában. 2025. október 14. 21:13 Veszprémben is kikötött a folyami polgárnaszád politika Veszprémben is kikötött a folyami polgárnaszád A Civil Összefogás Fórum (CÖF) Folyami polgárnaszád névre keresztelt országjárásának a célja, hogy az álhírek sűrűjében felhívja a figyelmet arra, mi minden köszönhető a tizenöt éve működő polgári, konzervatív kormányzásnak Magyarországon. Veszprémben ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász mellett Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő is rávilágított néhány fontos összefüggésre. 2025. október 12. 17:16 Orbán Viktor: a mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen közélet Orbán Viktor: a mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen A mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen - írta Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggeli Facebook bejegyzésében. 2025. október 11. 8:54 Veszprémben tárult fel, hogy milyen mozgolódások vannak az amerikai politikában a színfalak mögött Mathias Corvinus Collegium Veszprémben tárult fel, hogy milyen mozgolódások vannak az amerikai politikában a színfalak mögött Az amerikai politika egészen más dimenzióban pulzál, mint amihez Európában hozzászokott a közéleti történésekre érzékeny közösség. Intézményesített lobbicsoportok dolgoznak a két nagy tábor győzelméért, miközben a legfontosabb információk olykor kávézók asztalainál cserélnek gazdát. Ilyen személyesen megélt sztorikról is beszélt Kiss Rajmund, kommunikációs szakértő, nemzetközi gazdasági diplomata a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési helyén tartott előadásában. 2025. október 13. 14:27 Tiszás fenyegetések miatt lemondták az Öt veszprémi fellépését is közélet Tiszás fenyegetések miatt lemondták az Öt veszprémi fellépését is Lefújták Magyarország legnépszerűbb közéleti-politikai műsorának, az Ötnek az őszi turnéját, ami október 20-án Veszprémbe is ellátogatott volna. Hont András újságíró, az Öt alapítója erről szóló posztjában a Tisza párt szimpatizánsainak életveszélyes fenyegetéseivel indokolta ezt, amikhez, mint írja: „néhányan szokva vagyunk, de a csapatból nem mindenki.” 2025. október 9. 9:03 DK az egészségügyről: Pénzt, paripát oda, ahová kell Hrabovszki László DK az egészségügyről: Pénzt, paripát oda, ahová kell Újabb fórumot tartott Veszprémben Hrabovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselő-jelöltje, ahol számos részlet kiderült arról, a DK hogyan reformálná meg a magyar egészségügyet. Ahogy Hrabovszki mondta, nem minden pénz kérdése, ezzel merőben új szakpolitikai narratívát behozva. 2025. október 8. 10:34 Parázslik a francia belpolitika külföld Parázslik a francia belpolitika A hazai választások közeledtével hajlamosak lehetünk minden figyelmünket csak a saját belpolitikai eseményeinknek szentelni és azt gondolni, hogy máshol minden teljesen kiválóan és zökkenőmentesen megy. Az igazság viszont korántsem így van, jelen esetben például a francia belpolitikában, ahol már a negyedik kormány bukik meg Emmanuel Macron francia elnök második ciklusa alatt. A legutóbbi kormány bukásának okairól és jövőbeli kimeneteli lehetőségekről tartott előadást múlt héten, szerdán, a House of European Affairs and Diplomacy (HEAD) meghívására, Robák Ferenc, aki többek között volt algériai konzul, tunéziai és brüsszeli nagykövet is. 2025. október 8. 16:02 Orbán Viktor új gazdaságélénkítő programot jelentett be – indul a kedvezményes KKV-hitel közélet Orbán Viktor új gazdaságélénkítő programot jelentett be – indul a kedvezményes KKV-hitel A kormány új, kedvezményes hitelprogramot indít a magyar kis- és középvállalkozások számára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Nagy Elekkel közösen tartott sajtótájékoztatón. A program célja, hogy a hazai cégek könnyebben jussanak forráshoz, erősítsék likviditásukat és hozzájáruljanak a gazdasági növekedés fenntartásához. 2025. október 4. 11:20 Vendégmunkások ellen, a magyar dolgozók mellett gyűjt aláírásokat a Mi Hazánk Veszprémben is Mi Hazánk Mozgalom Vendégmunkások ellen, a magyar dolgozók mellett gyűjt aláírásokat a Mi Hazánk Veszprémben is „Stop vendégmunkások, megbecsülést a magyar dolgozóknak!” címmel indított országjárást és aláírásgyűjtést a Mi Hazánk Mozgalom, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a kormányra, hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, ami nem a vendégmunkásokra, hanem a magyar dolgozókra épít. Csütörtök délután a veszprémi multik előtt is megjelentek standdal. 2025. szeptember 26. 11:44 Nem túl szép mese Németországról Mathias Corvinus Collegium Nem túl szép mese Németországról A német emberek és a német politika egyik leghitelesebb ismerője érkezett Veszprémbe, hogy Európa és benne hagyományosan az egyik legrégebbi szövetségesünk aktuális társadalmi állapotáról beszéljen a világ iránt nyitott közönségnek. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának vendége Prof. Dr. Oliver W. Lembcke, politológus, egyetemi oktató, a bochumi Ruhr Egyetem politológia professzora volt, aki zavarba ejtő őszinteséggel beszélt a kibékíthetetlennek tűnő ellentétekről, az AfD felemelkedéséről és hogy mivel lehet kihozni a sodrukból leginkább a németeket. 2025. szeptember 30. 11:55 Amikor a politika rátelepszik a legnagyobb bűnre: a Szőlő utcai ügy véleménycikk Amikor a politika rátelepszik a legnagyobb bűnre: a Szőlő utcai ügy Kevés ügy terheli meg annyira egy ország lelkiismeretét, mint amikor gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények kerülnek napvilágra. A Szőlő utcai botrány körül kibontakozó közéleti vihar éppen ilyen horderejű, hiszen a történet egyszerre érinti az igazságszolgáltatás működésének hitelességét és a társadalom hozzáállását ahhoz, miként képes megvédeni a legkiszolgáltatottabbakat. 2025. szeptember 25. 9:47 Alávágna a politikai mocskolódásoknak Navracsics Tibor Navracsics Tibor Alávágna a politikai mocskolódásoknak Navracsics Tibor Egy etikai kódexben rögzítené Navracsics Tibor, hogy a kampány során a választókerületében mi fér bele a kampánykommunikációba és mi jelent már vörös vonalat. 2025. szeptember 23. 12:18 Orbán Viktor: Magyarország a béke és biztonság szigete közélet Orbán Viktor: Magyarország a béke és biztonság szigete A miniszterelnök napirend előtt szólalt fel a parlament őszi ülésszakának nyitónapján. 2025. szeptember 22. 15:03 Gulyás Gergely: 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány közélet Gulyás Gergely: 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány A kormány szerdai ülésén 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott, amely idén átlagosan 51 155 forint többletet jelent a nyugdíjasok számára – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón Budapesten. 2025. szeptember 17. 18:25
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.