Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma

ma 8:45
Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt.

A Hősök terére szervezett kampánykoncert kiváló esszenciája volt annak a közhangulatnak és morális állapotnak, amit az ellenzék, élen a Tisza Párttal hozott be a magyar közéletbe. A hazai mainstream popzenészek a színpadon válogatott trágár monológokkal támogatták meg azt a gyűlöletcunamit, ami Magyar Péterék feltűnése óta óhatatlanul összeforrt a Fidesz-kormány leváltásának vágyával. A stíluson persze lehet vitatkozni, ugyanakkor, ha ebben kimerült volna a rendezvény, akkor csupán a szólásszabadság progresszív gyakorlásáról beszélhetnénk.

Baranyai Dániel Eckü viszont nem elégedett meg ennyivel és Gulyás Gergely miniszternek felajánlotta a nemi szervét, mindezt illusztrálandó meg is mutatta az említett testrészét a több tízezres közönségnek, közte kisgyerekes családoknak is. Mindehhez hozzátette, hogy hétfőtől ő fogja a kormányinfókat tartani, bár az (szerencsére) nem derült ki, hogy ezeken a sajtótájékoztatókon melyik intim testrészét kívánja majd prezentálni.

Az eset azért is különösen elkeserítő, mert a Hősök zenekar éppen abból a Veszprémből indult, ahol korábban a kormánypárti és ellenzéki politikusok között az volt a legkisebb közös többszörös – és ezt mindkét oldalról hangoztatták is –, hogy politikai közhangulat ide vagy oda, de egy bizonyos erkölcsi szint alá nem mennek a kampányban.

Habár a Rendszerbontó Nagykoncertet azért hozták tető alá, hogy a kampány finisében adjanak még egy utolsó muníciót a kormányváltó tömegnek, Eckünek sikerült egy kézrántással átfordítani az üzenetet, olyannyira, hogy még az ellenzéki érzelmű közösségben is váltott ki megbotránkoztatást. A helyszínen viszont így is tömegek éljenezték delíriumos állapotban, ők valószínűleg eltévesztették a naptári napokat, hiszen a választás csak vasárnap lesz, az pedig hétfőtől derül ki, hogy az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások egy színpadi szereplőtől a normalitás részét képezik a jövőben, vagy megmarad ott, ahol jelenleg van: a hazai popkulturális élet béka heréje alatti szintjén.

Az említett jelenetet ide kattintva lehet megnézni, de csak saját felelősségre

Hajas Bálint
további cikkek
A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának választás 2026 Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. tegnap 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.