Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
5°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
5°C

Pető Tamás

Megcélozza a dobogót a Practical VLS Pető Tamás Megcélozza a dobogót a Practical VLS A labdarúgó NB III tavaszi szezonjának első ütközetét vasárnap 14 órakor a Bicske vendégeként vívja a negyedik helyen telelő VLS. Pető Tamás vezetőedző elmondta, nem adnak lejjebb célkitűzésükből: télen két új játékossal meg is erősítették támadósorukat. 2021. február 26. 14:28 Pető Tamás felfedezettje a Puskás Akadémiában folytatja labdarúgás Pető Tamás felfedezettje a Puskás Akadémiában folytatja A veszprémi nevelésű Molnár Balázzsal kétéves szerződést kötött a felcsúti Puskás Akadémia. A tizenkilenc éves szélső boldog és hálás: megígérte, sosem felejti, hogy honnan indult pályafutása. 2021. február 23. 14:49 Jól halad a VLS felkészülése VSC Veszprém Jól halad a VLS felkészülése Az eddig lejátszott négy felkészülési mérkőzésén egyaránt győzelmet aratott városunk harmadosztályban szereplő labdarúgócsapata, a Practical VLS. A vezetőedző Pető Tamás szerint nincs jelentősége az eredményeknek, ugyanakkor elégedett játékosai pályán mutatott teljesítményével. 2021. február 1. 16:51 Pető: Jó úton jár a veszprémi foci! Pető Tamás Pető: Jó úton jár a veszprémi foci! A Practical VLS vezetőedzője szerint csapata kihozta magából a maximumot azzal, hogy az őszi szezonban az NB III negyedik helyén végzett. Pető Tamás reméli, hogy idővel még több helyi nevelésű futballistát tud majd beépíteni együttesébe, hiszen klubjuk jövője rajtuk alapszik. 2021. január 7. 15:00 Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról! Pető Tamás Pető Tamás: Nem mondtunk le a dobogóról! Nulla fok alatti hőmérsékletben, ónos esőben is edzett a héten a Practical VLS, amely a lehetőségeihez mérten próbálta óvni pályája minőségét a vasárnap délutáni, a Nagykanizsa elleni hazai bajnoki mérkőzésre. 2020. december 5. 15:38 Becsülettel dolgoznak az újabb sikerért VSC Veszprém Becsülettel dolgoznak az újabb sikerért Az összes riválisunkat ugyanúgy tiszteljük, számunkra minden mérkőzés ugyanolyan jelentőséggel bír: vasárnap is tisztességgel fogunk küzdeni a győzelemért – vetített előre Pető Tamás, a Practical VLS vezetőedzője a Balatonfüred elleni megyei presztízsrangadó előtt. 2020. október 16. 16:10 Mindenki egészséges a veszprémi labdarúgócsapatban VSC Veszprém Mindenki egészséges a veszprémi labdarúgócsapatban A Practical VLS játékosai és stábtagjai egytől egyig negatív koronavírus-tesztet produkáltak az NB II-es Szeged elleni Magyar Kupa mérkőzés előtt, amelyet így már biztosan megrendeznek szerdán 14 órai kezdéssel a veszprémi Városi Stadionban. 2020. október 6. 14:28 A veszprémi ultrák is elismerték munkásságát VSC Veszprém A veszprémi ultrák is elismerték munkásságát A koronavírus-járvány következtében több sebből is vérző VLS Veszprémre szombaton 15 órakor hazai kupamérkőzés vár a másodosztályú Szeged ellen. Feltéve, ha az említett alakulatok szerdán készített és péntekre várható tesztjei negatív eredménnyel zárulnak. Adódik a kérdés: hogyan készítse fel labdarúgóit a vezetőedző, amikor azt sem tudhatja, kire számíthat? 2020. szeptember 17. 13:45 Afrikai csatárt igazolt a VLS Veszprém Afrikai csatárt igazolt a VLS Veszprém Nigériai csatárral erősítette meg támadósorát városunk NB III-as labdarúgócsapata. A 32 éves Victor Michel már magyar állampolgár, korábban hazánk másodosztályában is szerepelt. Edzéslátogatásunk alkalmával Pető Tamás vezetőedzőtől megtudhattuk: a következő idényben csak amatőr labdarúgók alkotják majd együttesüket, profi játékosokat már nem foglalkoztatnak. 2020. július 8. 11:13 Pető Tamás a VFC USE új szakmai vezetője Pető Tamás a VFC USE új szakmai vezetője A VLS Veszprém vezetőedzőjét, Pető Tamást nevezték ki a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE szakmai igazgatójának. A korábbi válogatott labdarúgó Lantai Balázs feladatkörét veszi át a közép-dunántúli bázis élén. 2020. július 7. 19:55 Bepillantást nyertünk a VLS Veszprém edzésébe Bepillantást nyertünk a VLS Veszprém edzésébe A VLS vezetőedzője, Pető Tamás és segítői a kijárási korlátozás feloldását követően rögvest munkába is álltak. Azóta minden héten négy alkalommal tartanak közel háromórás foglalkozásokat azoknak a veszprémi felnőtt labdarúgóknak, akik ezt igénylik. Mindeközben pedig a VFC USE fiataljairól sem feledkeztek meg: az alázatos, tehetséges gyermekeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy rutinos közegben is bizonyítsanak. 2020. május 28. 16:43 Potyagól okozta a VLS vesztét – Pető Tamás hangot is adott elégedetlenségének Potyagól okozta a VLS vesztét – Pető Tamás hangot is adott elégedetlenségének Kabaréba illő találattal, 1-0-ra alulmaradt az abszolút esélyesebb Veszprém a vendéglátó Sárvár otthonában a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tizenhatodik fordulójában vasárnap. 2019. november 24. 17:30 Ha fejben rend van, akkor lábbal sincs gond Ha fejben rend van, akkor lábbal sincs gond Saját magunkra és a játékunkra fogunk koncentrálni a hétvégén, ugyanúgy mint eddig is! – mutatott rá a mentális stabilitás fontosságára Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője a Mosonmagyaróvár elleni vasárnap délutáni (14.00) bajnoki összecsapás előtt. 2019. október 18. 20:47 Pont nélkül maradt Bicskén a VLS Veszprém Pont nélkül maradt Bicskén a VLS Veszprém Nemhogy nyernie, gólt szerezni sem sikerült vasárnap késő délután megyeszékhelyünk férfi labdarúgócsapatának, amely az NB III Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában 1-0-s vereséget szenvedett az újonc Bicske otthonában. 2019. szeptember 29. 21:03
... 2 3 4 5 6
közélet
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény. 
sport
Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.