Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C
2023. december 5. Vilma
Veszprém
-2°C

Afrikai csatárt igazolt a VLS Veszprém

2020. július 8. 11:13
Nigériai csatárral erősítette meg támadósorát városunk NB III-as labdarúgócsapata. A 32 éves Victor Michel már magyar állampolgár, korábban hazánk másodosztályában is szerepelt. Edzéslátogatásunk alkalmával Pető Tamás vezetőedzőtől megtudhattuk: a következő idényben csak amatőr labdarúgók alkotják majd együttesüket, profi játékosokat már nem foglalkoztatnak.

Saját szemünkkel is megbizonyosodhattunk arról, hogy javában zajlik már városunk nagypályás férfi labdarúgócsapatának felkészülése a 2020/21-as idényre, amelyben a Pető Tamás vezette VLS Veszprém ismét a nemzeti bajnokság harmadosztályának nyugati csoportjában bizonyíthat majd. Kedden késő délután ugyanis a vehir.hu meghívást kapott a klub edzésére, ahol a veszprémiek legújabb igazolásával, a 32 éves nigériai csatárral, Victor Michellel is megismerkedhettünk.

Bízom benne, hogy Michel üde színfoltja lesz nemcsak a csapatunknak, hanem a bajnokságunknak is. Korábban játszott a magyar másodosztályban, ahogy az osztrák harmadosztályban is. Székesfehérváron él, már magyar állampolgár, kiváló sportember. A tanúsított hozzáállásával akár még közönségkedvenc is lehet, arról nem is beszélve, hogy a rutinban sem szenved hiányt

– nyilatkozta lapunknak Pető Tamás vezetőedző.

A csapategység nem bomlott megA csapategység nem bomlott meg

Öten távoztak a veszprémi keretből

A szakmai vezető portálunknak elárulta, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is hatalmas veszteséget könyvelt egyesületük a távozóik tekintetében.

  • Nagy Richárd (középpályás)
  • Venczel Zoltán (csatár)
  • Lőrincz Attila (középpályás)
  • Felber Patrik (védő)
  • Kiliti Róbert (védő)

Mint mondta, utóbbi kettő búcsúzása különösképp szívfájdalommal járt, hiszen a fiatal veszprémi nevelésű tehetségek egyúttal a sporttal is felhagytak, más hivatás felé néztek.

Kapcsolódó cikk
Felber Patrik és Kiliti Róbert felhagyott a labdarúgással
Két helyi nevelésű labdarúgó, Felber Patrik és Kiliti Róbert is jelezte a VLS Veszprém vezetősége felé, hogy nem kívánja folytatni aktív pályafutását. Így a megyeszékhely NB III-as együttese elvesztette védősorának két alapemberét a soron következő idényre.

Nagy Richárd olyan lehetőséget kapott, amire nem lehetett nemet mondani, sok sikert kívánok a pályafutásához. Míg Venczel és Lőrincz az általunk biztosított feltételeket nem tudta vállalni. Nem tudunk mit csinálni, szerény költségvetésből kell gazdálkodnunk. Ami azt is eredményezi, hogy a következő idényben csak amatőr labdarúgók alkotják majd együttesünket, profikat már nem foglalkoztatunk.

Vass Szilárd Veszpémben folytatjaVass Szilárd Veszpémben folytatja

Merítési lehetőség az utánpótlásból?

Portálunk a tegnapi nap folyamán beszámolt róla, hogy a közelmúltban változás történt a VFC USE szervezeti felépítésében. Az ügyvezető Szabó Pétertől kapott információk alapján pontosítunk: az utánpótlásbázis szakmai vezetője továbbra is Lantai Balázs maradt, ugyanakkor Pető Tamás felhatalmazást kapott egy komplett, az egyesületet átfogó szakmai terv kidolgozására és felügyelésére, amely alapján az ott tevékenykedő edzők dolgoznak majd

Az elmúlt két év során sajnos sokszor szembesülnöm kellett azzal, hogy felnőtt csapathoz felkerülő fiatal játékosok komoly hiányosságokkal rendelkeznek. A jövőre tekintve ezért is elsődleges célom lesz, hogy a gyermekeket az edzők maximálisan felkészítsék a felnőtt karrierre, ezzel megkönnyítve a későbbi munkámat is

– mondta Pető, majd rámutatott, hogy együttesükben idén is komoly lehetőséghez jutnak majd azok a fiatalok. Molnár Balázsra, Rédling Csanádra és Vass Szilárdra is hangsúlyozottan számít. Ahogy a rutinos labdarúgókra, Somogyi Richárdra, Gulyás Gergőre és Dobsa Gergőre is, hogy néhány nevet említsünk.

Molnár Balázs idén is bizonyíthatMolnár Balázs idén is bizonyíthat

Ha nem is fogunk mindig szépen játszani, ígérhetem, hogy a labdarúgóink csúszni-mászni fognak a pályán. Mindent megtesznek majd azért, hogy kiszolgálják a közönséget.

Öt felkészülési meccs vár a csapatra

A VLS Veszprém kerete a közeljövőben még alakulhat. A harmadosztályú bajnokság 2020/2021-es idénye elviekben augusztus 2-án veszi kezdetét. Addig öt felkészülési mérkőzést játszik az alakulat. Négyszer idegenben, egy alkalommal pedig hazai környezetben lépnek pályára labdarúgóink.

Július 11. (szombat) 11.00: Tatabányai SC–VLS Veszprém
Július 15. (szerda) 17.00: VLS Veszprém–Iváncsa KSE 
Július 18. (szombat) 11.00: Dunaújváros–VLS Veszprém
Július 23. (csütörtök) 18.00: Mór–VLS Veszprém
Július 26. (vasárnap) 10.00: MOL Fehérvár FC II–VLS Veszprém

Galéria
Minőségi gyepen állt edzésbe a VLS Veszprém
Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 12 3 2 35 16 19 39
2. Practical VSC 17 11 4 2 39 17 22 37
3. III. KER. TVE 17 10 4 3 29 16 13 34
4. BICSKEI TC 17 10 3 4 25 16 9 33
5. DOROGI FC 17 7 6 4 28 21 7 27
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 17 7 4 6 36 41 -5 25
7. KELEN SC 17 7 2 8 20 28 -8 23
8. BALATONFÜREDI FC 17 6 5 6 27 28 -1 23
9. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 5 7 5 24 22 2 22
10. KOMÁROM VSE 17 5 7 5 20 23 -3 22
11. CAOLA SC SOPRON 17 5 5 7 27 24 3 20
12. ETO AKADÉMIA 17 5 4 8 22 27 -5 19
13. BUDAÖRS 17 5 3 9 22 31 -9 18
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 17 4 4 9 22 29 -7 16
15. ZTE FC II. 17 3 3 11 17 29 -12 12
16. CSORNAI SE 17 1 2 14 20 45 -25 5
Utolsó módosítás: 2023. november 28. 21:33
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Komárom
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. július 30. 17:30
Helyszín
Komárom
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2023. augusztus 2. 17:30
Helyszín
Perutz Stadion, Pápa
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Celldömölk
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. augusztus 5. 19:00
Helyszín
Celldömölk
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 2023/2024
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VLS
Időpont
2023. augusztus 13. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Park
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
ZTE II.
Időpont
2023. augusztus 19. 17:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Fűzfői AK
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. augusztus 26. 16:30
Helyszín
Balatonfűzfő, Városi Stadion
Eredmény
1-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. augusztus 30. 17:30
Helyszín
Budaörs, Városi Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüred
Időpont
2023. szeptember 3. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
Hazai
Puskás Akadémia II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. szeptember 9. 11:00
Helyszín
Felcsút, Pancho Aréna
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom
Időpont
2023. szeptember 16. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót II
Időpont
2023. szeptember 24. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
további cikkek
Rossi szerint a németek a favoritok, de nyitott a csoport magyar labdarúgó-válogatott Rossi szerint a németek a favoritok, de nyitott a csoport Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között. 2023. december 2. 21:16 Csányi: minimális célnak a továbbjutást kell kitűzni magyar labdarúgó-válogatott Csányi: minimális célnak a továbbjutást kell kitűzni Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke minimális célnak a csoportból való továbbjutást nevezte meg a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságon, miután a válogatott a házigazda németeket, illetve a skótokat és a svájciakat kapta ellenfélül a szombati sorsoláson. 2023. december 2. 20:30 A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok magyar labdarúgó-válogatott A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán. 2023. december 2. 19:00 Konferencia-liga: az utolsó pillanatban fordítva győzött a Ferencváros ország-világ Konferencia-liga: az utolsó pillanatban fordítva győzött a Ferencváros A Ferencváros az utolsó pillanatban gólt szerezve 2-1-re győzött csütörtökön a szerb Cukaricki vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában, így továbbra is a továbbjutást jelentő második helyen áll a csoportjában. 2023. november 30. 23:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.