Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Erdély köszönt ránk Wass soraiból Erdély köszönt ránk Wass soraiból Wass Albertre emlékeztek pénteken a Városházán: az író-költő 21 éve, 1998 februárjában hunyt el. Műveit idén is 25 órán át olvassák fel a Pannon Egyetemen. 2019. február 23. 1:00 Európát összekötő házasságok Európát összekötő házasságok A Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében nyílt kiállítás Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem házasságok révén szerzett diplomáciai kapcsolatairól a Városháza aulájában. 2019. február 12. 12:00 Amit Ady leírt, ma is elevenbe hasító, releváns dolog Amit Ady leírt, ma is elevenbe hasító, releváns dolog Bár a költészet felé fordulásban kevésbé hatott Fenyvesi Ottóra Ady költészete, életét mégis végig kísérte a költő: rendre Ady nevét viselő utcákban lakott, párizsi verseit olvasva pedig maga is többször járt a fények városába. Sorozatunkban ezúttal a József Attila-díjas költőt kérdeztük Ady Endréhez fűződő kapcsolatáról. 2019. február 12. 4:00 Ady lírája ma is életteli és megosztó Ady lírája ma is életteli és megosztó Száz évvel Ady Endre halála után arról beszélgettünk Király Viktorral, a Lovassy László Gimnázium magyartanárával, hogy mit kezdenek a mai fiatalok a költővel, és miért emlékszünk felnőtt fejjel is Adyra, miközben a tananyagban szereplő sok más szerző kikopik az agyunkból. 2019. február 11. 12:00 Fiatalság bolondság? Fiatalság bolondság? Naivak. Nagyravágyóak. Narcisztikusak és éretlenek. Világjárók, alternatívak, újban gondolkodók. Rengeteg jelzővel illették már a mai fiatalokat, de még mindig nem jutottunk egyezségre, tulajdonképpen milyenek is. A Veszprém Portré legújabb, fiatalokkal foglalkozó száma most ismét tett egy kísérletet, hogy valós – de legalábbis árnyaltabb – képet kapjunk a legújabb generációról. 2019. február 11. 4:00 Ady könnyen befogadható Ady könnyen befogadható Ahogyan azt már korábban megírtuk, Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából sorozatunkban veszprémi kötődésű művészeket, írókat kérdezünk Adyhoz fűződő viszonyukról. Géczi János, József Attila-díjas író véleménye Ady Endréről: 2019. február 8. 12:00 30 év - 46 kötet Erdélyről 30 év - 46 kötet Erdélyről Mennyiségileg ez a két szám jelzi a Veszprémben élő házaspár, Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál munkáját a történelmi Székelyföldről. Munkájuk azonban nem csak számadat. A szerzőpáros honismereti és irodalmi fotóalbum-sorozatából csütörtök este nyílt kiállítás az Agórában. 2019. február 8. 4:00 Különös élményeim kötődnek Adyhoz Különös élményeim kötődnek Adyhoz Január 27-én volt 100 éve, hogy meghalt az egyik legnagyobb magyar költő, Ady Endre. Az évforduló kapcsán veszprémi művészeket, írókat és más ismert helyi embereket kérdeztünk Ady Endréről. Elsőként a Pannon Várszínház igazgatója, Vándorfi László vall a költő rá gyakorolt hatásáról. 2019. február 7. 12:00 Kiállítás, ahol hit és művészet összefog Kiállítás, ahol hit és művészet összefog Szűz Máriát ábrázoló alkotásokból összeállított vándorkiállítás érkezett Veszprémbe: a tárlat március 17-ig megtekinthető a Szaléziánumban. 2019. február 6. 4:03 Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Még egyszer európai fővárossá válna Veszprém Fiatal tehetségeknek is helyet adó zenei főhadiszállás az egykori VMK-ban, Veszprémi Hang Bank és városi zajokból születő zenék, a város arculatának (újra)tervezése fiatal művészek bevonásával. Ilyen és ehhez hasonló projektek valósulhatnának meg, ha 2022-ben Veszprém lehetne Európa Ifjúsági Fővárosa. 2019. január 31. 4:00 Novellák a Nagy Háborúról Novellák a Nagy Háborúról Eredményt hirdettek pénteken a Centenáriumi Emlékbizottság és a Művészetek Háza első világháborús novellapályázatán. 2019. január 27. 12:30 Helyi közösségek aktivizálásán dolgoznak Helyi közösségek aktivizálásán dolgoznak Első alkalommal fogott össze a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. és az Országos Széchényi Könyvtár, hogy segítséget nyújtsanak a településeknek közösségük aktivizálásában. A projekt részeként a három intézmény roadshowra indult az országban, elsőként Veszprémet bevezetve a műhelymunka részleteibe. 2019. január 24. 1:00 ’Minden eddigi demográfiai előrejelzésünk hibás’ ’Minden eddigi demográfiai előrejelzésünk hibás’ Hibás, ugyanis az élet eddig mindig máshogy alakult, mint azt elképzeltük. Azért, hogy a Veszprém méretű városok és a falvak helyben tartsák a lakosságot, kulcsfeladat hárul a „harmadik helyekre” és az integrált kultúrpolitikára. Egy német szociológus az Urban 21 konferencián beszélt a kultúra-város-gazdaság kapcsolatáról múlt héten a Hangvillában. 2019. január 15. 4:00 Műsorváltozás a Veszprémi Petőfi Színházban Műsorváltozás a Veszprémi Petőfi Színházban Kettő helyen is változás történt a színház januári műsortervében. 2019. január 10. 12:26
... 199 200 201 202 203 ...
közélet
Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség. Megérkezett Veszprém új elektromos busza, teljessé vált a V-Busz zöld flottája Újabb elektromos autóbusszal bővült a V-Busz flottája, ezzel lezárult a város Zöld Busz Programja. A legújabb járművet csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek, méghozzá rendhagyó módon: a tájékoztatót magán az autóbuszon tartották. Az eseményen Porga Gyula polgármester és Bartha László, a V-Busz Kft. ügyvezetője ismertette a fejlesztés részleteit, majd a bemutatót követően az önkormányzati képviselők is egy rövid városi körön próbálhatták ki az új járművet. Közgyűlés előtt és közben: polgármeseri találkozó tiltakozókkal, kell-e médiacentrum, fűnyírás hiánya direkt Több, a veszprémiek mindennapjait érintő kérdésben is döntött a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az interpellációk között a városi hetilap önkormányzati támogatása, a Gyárkert zajterhelése, valamint a Haszkovó buszfordulóba tervezett energiatároló is szerepelt. A képviselők emellett döntöttek a részvételi költségvetés folytatásáról, több alapítvány támogatásáról, valamint számos városfejlesztési kérdésről is. A legpikánsabb esemény mégsem a Városháza falain belül, hanem a ház előtt történt, amikor egy, az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanfejlesztés miatt tiltakozó csoporttal találkozott a polgármester. Az alacsony vízállás a Balaton-átúszást is átrendezi A 44. LIDL Balaton-átúszást július 18-án rendezik, a tó alacsony vízállása mellett, ami az úszást nem befolyásolja, de a szervezők részéről különleges intézkedéseket igényel.   Több bor, hosszabb esték, változatlan hangulat a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon Két hét múlva, július 10-én Veszprém óvárosa kicsit kiszakad a megszokott pezsgésből és mintegy önálló faluként szerepel majd a térképeken. Nem először történik ilyen, hiszen az elmúlt másfél évtizedben majdnem minden nyáron felépült a borfalu, hogy teret adjon a hazai és vendégként a legjobb külföldi boroknak és pezsgőknek, na meg persze az igényes, jazzalapú zenének a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon. A szervezők idén sem ígértek többet, mint a már bizonyított recept, néhány részletében mégis alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Félrevezető információkat terjesztenek az aranyosvölgyi építkezés kapcsán Csütörtökön tárgyalta volna a városi közgyűlés az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanberuházás egy újabb elemét, viszont Porga Gyula, polgármester elnapolta az őszi ülésszakra ezt a vitát, elsősorban azért, hogy a helyi közéletben megjelent félrevezető és csupán a közhangulat hergelésére alkalmas információkat mindenki megismerhesse és értelmezhesse a fejlesztéssel kapcsolatban. Egy Pannonos kutatásból épül nemzetközi egészségügyi startup Veszprémi egyetemi kutatásból nőtt ki az a nemzetközi piacra készülő egészségügyi startup, amely új segítséget adhat a tüdőrákos betegek kezelésében. A Pannon Egyetemről indult CheMOnitor most fontos mérföldkőhöz érkezett és aláírták a befektetői szerződést. 
sport
Sette Colli: Milák egyéni rekordja, újabb világcsúcs Milák Kristóf egyéni csúccsal lett második 50 méteres pillangóúszásban a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű római nemzetközi viadal vasárnapi zárónapján. Osztrák Nagydíj: Russell diadalmaskodott Spielbergben George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott nyolcadik lett a zágrábi világbajnokságon, miután 2-0-ra kikapott Dániától a vasárnap délelőtti helyosztón. A futball ismét bizonyította közösségformáló erejét Negyedik alkalommal rendezte meg jótékonysági labdarúgótornáját Siklósi Dániel Veszprémben, az Erdész utcai sporttelepen, ahol 35 csapat és 450 játékos lépett pályára. A sport mellett ezúttal is az összefogásé volt a főszerep: a résztvevők és támogatók közel 700 ezer forintot gyűjtöttek a Sporttal a Gyermekért Alapítvány javára. Vb-2026: a kieséses szakasz menetrendje A labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának menetrendje: Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen. Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a hetedik helyért játszhat vasárnap a zágrábi világbajnokságon, mivel 2-1-re kikapott Spanyolországtól az 5-8. helyért rendezett szombat esti mérkőzésen. Strandkézilabda-vb: a magyar válogatott kikapott a horvátoktól a negyeddöntőben A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2-0-ra kikapott házigazda és címvédő Horvátországtól a zágrábi világbajnokság szombati negyeddöntőjében. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.