Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
1°C

kultúra

A csillagos ég mindenkié – Ladányi Tamás asztrofotósnak nyílt kiállítása A csillagos ég mindenkié – Ladányi Tamás asztrofotósnak nyílt kiállítása Szombat délelőtt az Agórában nyílt meg Ladányi Tamás kiállítása, melynek címe Veszprém felett az ég. A rendezvény a Magyar Fotográfia Napja alkalmából egész nap várja az érdeklődőket, az erről szóló konferencia mélyebben is láttatja a fotográfia mesterségét. 2023. augusztus 26. 16:13 A józan ész mentsvára épül Felsőörsön A józan ész mentsvára épül Felsőörsön Adott egy kis balatoni település a maga történelmével, hagyományaival és közösségével. Több száz ilyen található a környéken, de Felsőörs mégis eltér tőlük. A faluban egy olyan közösség épül már több, mint tíz éve, akik nem szeretnének megállni a településtáblánál, amikor a hétköznapi kihívásokra keresik a válaszokat. Olyannyira nem, hogy időről időre eljutnak a világ nagy problémáinak boncolgatásához, miközben a józan észre alapozva hisznek a megoldásokban is. Ebben pedig egyik legfontosabb eszközük a Felsőörsi Disputa. 2023. augusztus 26. 11:24 A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház színház A boldogság évadát nyitotta meg a Veszprémi Petőfi Színház A 2023/24-es színházi évad a boldogság jelzőt kapta, szerda délután hivatalosan és ünnepélyesen is megnyitották az új évadot a Veszprémi Petőfi Színházban. 2023. augusztus 25. 11:47 Szeptemberben is színes programokkal készül a Művészetek Háza Szeptemberben is színes programokkal készül a Művészetek Háza Sajtótájékoztatón ajánlották a közönség figyelmébe a Művészetek Háza szeptemberi programjait szerdán.  2023. augusztus 23. 22:19 Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban Szeretfilm Stúdió: közönségtalálkozós vetítések a Fotonban A veszprémi Fotonban is bemutatkozik a Szeretfilm Stúdió. Máté P. Gábor rendezését, A szerenád című, felnőtteknek szóló mesefilmet 25-én láthatja a közönség, míg Buvári Tamás legújabb filmjét, A másik érintését 26-án vetítik. Előtte Szántó Viktória beszélget az alkotókkal.   2023. augusztus 23. 12:13 Színpadon elevenednek meg a Cholnoky-testvérek Színpadon elevenednek meg a Cholnoky-testvérek Szeptember huszonharmadikán mutatják be a Pannon Várszínház és a Forte Társulat közös produkcióját, Horváth Csaba rendezését, A Cholnoky-kódot. A darabot Egressy Zoltán felkérésre írta, de természetesen nem véletlen, hogy épp a Józsaf Attila-díjas szerzőt találta meg a feladat, hiszen rendkívül közel áll hozzá a Cholnoky-testvérek munkássága. Egressy Zoltánt kérdeztük... 2023. augusztus 22. 22:19 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában augusztus 20 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában Talán nem volt az országban még egy olyan szimbolikus hely, ami otthont adott az augusztus 20-ai államalapítási ünnepnek, mint a veszprémi központi ünnepség helyszín. Vasárnap kora este ugyanis a Vár végében álló Szent István és Boldog Gizella szoborpár tövében gyűltek össze az emberek, akik előtt Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet. 2023. augusztus 20. 21:02 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét augusztus 20 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét Az államalapítási ünnephez kapcsolódva vasárnap délután a Laczkó Dezső Múzeum előtt először megszentelték, majd fel is szelték a város kenyerét.   2023. augusztus 21. 11:29 Vass László gyűjteményéből a legizgalmasabb és legértékesebb képek kerültek egy tárlatba Művészetek Háza Vass László gyűjteményéből a legizgalmasabb és legértékesebb képek kerültek egy tárlatba Vass László műgyűjtő neve már húsz éve összeforrt Veszprémmel. A Művészetek Háza állandó kiállításain az ő gyűjteményéből láthat időről időre tárlatokat a közönség, most pedig egy új válogatás nyílt meg a legszebb és legértékesebb darabokból. 2023. augusztus 23. 15:40 Szomorú szenteket nem akar Isten, hirdeti a Várban látható legújabb kiállítás Szomorú szenteket nem akar Isten, hirdeti a Várban látható legújabb kiállítás Magyar szentek, boldogok és tiszteletreméltó személyek képeiből nyílt kiállítás a Várban a felújított Nagyszeminárium épületének udvarán. Az augusztus 20-ai megnyitón szóba került az is, hogyan lehet jól és rosszul értelmezni ezeknek az embereknek az életét. 2023. augusztus 21. 15:30 Rúzsa Magdi: amikor együtt éneklünk a közönséggel, azt végtelenségig szeretném folytatni Rúzsa Magdi: amikor együtt éneklünk a közönséggel, azt végtelenségig szeretném folytatni Vasásnap este a Gyárkertben adott koncertet Rúzsa Magdi, aki a veszprémi fellépése előtt a Vehírnek adott egyedül interjút. Anyaság és karrier, koncert előtti rituálék, jövőbeni tervek, ezekre is rákérdeztünk. 2023. augusztus 20. 22:52 Rosszul értelmezzük sokszor, hogy melyik az erős és gyenge nemzet augusztus 20 Rosszul értelmezzük sokszor, hogy melyik az erős és gyenge nemzet Öskün már egy nappal az államalapítás ünnepe előtt megtartották a hagyományos ünnepséget, ahol a beszédek és kenyérszentelés mellett felavatták a település I. világháborús emlékművét is.   2023. augusztus 19. 21:10 Innováció és fenntarthatóság a BLOKK-ban Hybridart Innováció és fenntarthatóság a BLOKK-ban A Hybridart Management megálmodott egy helyszínt a Balaton északi partján, ahol a közösségi élmény, a művészet és az alkotás találkozhat. Így született meg a BLOKK, amely kiállításokkal, koncertekkel, workshopokkal és design bolttal várja hétfőtől-vasárnapig a látogatókat, melyek fókuszában a fenntarthatóság áll. 2023. augusztus 18. 15:38 A művészet segítségével leplezik le az AI hazugságait mesterséges intelligencia A művészet segítségével leplezik le az AI hazugságait Az internet korunk egyik legnagyobb áttörése, ugyanakkor a legveszélyesebb fegyvere is. A digitális tér szövevényes hálójában rejtőző hazugságok, hamis képek és manipulált információk olyan erővel bírnak, hogy képesek elhitetni velünk az abszolút valósnak látszó képtelenségeket is. Egy friss kezdeményezés Tihanyban most felkavarja a társadalom figyelmét, hogy ráébressze az embereket az internet veszélyeire és a meggyőző manipulációra. 2023. augusztus 18. 13:50
... 8 9 10 11 12 ...
közélet
A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából.  Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Amikor a világjárvány nem gátolta a szabad mozgást, Veszprémből minden év decemberében elindult egy furgon egyenesen az erdélyi Kovásznába, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Ház gyermekotthonba megrakodva adományokkal. Romániában jelenleg viharos időszakukat élik Csaba testvér karitatív szervezetei, a veszprémi segítség viszont idén sem marad el. Sőt, a helyi vállalkozók és magánemberek adományait idén már ismét személyesen viszik ki Erdélybe. Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett. Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. A „nem átlagos emberek” gáláját tartották pénteken Közel hetven elismerést adtak át a veszprémi sportolóknak az idén nívójában mérföldkövekkel  magasabb szintre emelt veszprémi sportgálán péntek este. Voltak olyan díjazottak is, akiket többször is a színpadra szólítottak, a legidősebb aktív sportoló pedig 90 éves volt. Emléktáblát kapott „Ubul”, aki nem tett le semmit az asztalra, de el sem vett onnan Baranya János, vagy ahogy sokan ismerték, Ubul tavaly távozott az élők sorából, mostantól pedig egy krómacéltábla őrzi örök emlékét Veszprémben a Kossuth utca egyik padján. Ubul életében nem tett kimagasló dolgokat, mégis tízezren ismerték Veszprémben, emléktáblája is közadakozásból készült el.
sport
Jó hangulatban várja a vb-rajtot a magyar válogatott Jó hangulatban várja a magyar válogatott az első, csütörtöki helsingborgi csoportmérkőzését az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon. Madár és Szabó parádés teljesítményével nyert a VKK A hazai pályán játszó Veszprém Kosárlabda Klub magabiztosan nyert a Vásárhelyi Kosársuli ellen az NB I/B zöld csoport 11. fordulójának szerdai találkozóján. Súlyos szegedi vereség Zágrábban A Szeged 30-25-re kikapott a horvát PPD Zagreb otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, szerdán. Gigászok csatája: a spanyol bajnokot fogadja a Veszprém A Telekom Veszprém ma este (18.45) a spanyol bajnok Barcát látja vendégül a férif kézilabda Bajnokok Ligája csúcsrangadóján. A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti, a vehir helyszíni tudósítással jelentkezik. Három bajnoki címet szerzett az SVSE A veszprémi Sportolj Velünk SE három bajnoki címet zsebelt be a mezei futó liga elmúlt hétvégi, utolsó fordulójában. A Szombathelyen rendezett versenyen U14-es kategóriában Kingl Marcell László, az U16-osoknál Szirbek Titus, az U18-asoknál pedig Derdák Sára állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Fehér Zsolt küzdelmes mérkőzésre számít az Aramis ellen Nyíregyházi veresége után pénteken (kezdés: 18.30) hazai pályán, az Aramis ellen köszörülné ki a csorbát a Veszprém NB I-es futsalcsapata.   Véget ért Szmetán Péter idénye A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Fejér-B.Á.L. Veszprém jobbszélsője, Szmetán Péter a PLER-Budapest elleni szombati bajnoki mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett. Megkezdődött jegyértékesítés a jövő évi női kézilabda Eb-re Egy évvel a rajt előtt megkezdődött a jegyértékesítés a női kézilabda Európa-bajnokságra, amelyet Magyarország, Svájc és Ausztria közösen rendez. Félrediagnosztizálták a korábbi veszprémi kézilabdázó sérülését Félrediagnosztizálták Stranigg János sérülését, ezért idén biztosan nem mutatkozhat be a francia férfi kézilabdaligában szereplő US Créteil csapatában. „Ha a szurkolók velünk vannak, nyolcan lépünk pályára!” Csúcsrangadóval folytatódik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája: a Telekom Veszprém csütörtökön este (18.30) az azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel csoportvezető spanyol Barcát látja vendégül az Arénában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.