Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

interjú

Porga Gyula: rögös út vezetett 2023-ig - VIDEÓ Porga Gyula Porga Gyula: rögös út vezetett 2023-ig - VIDEÓ Energiaválság és a kultúra ünnepe. Ez a két téma az, ami uralja jelenleg a veszprémi közéletet, ráadásul amíg az egyikben számos kihívással kell szembenézni, addig a másik oldalról Veszprém egy teljes évig tartó ünnepségre készült, mint Európa kulturális fővárosa. Videós interjúnkban ezekről a témákról is beszélgettünk Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével. 2022. november 2. 4:00 A művészi pálya alapja, hogy egyfolytában kérdéseid vannak A művészi pálya alapja, hogy egyfolytában kérdéseid vannak Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas veszprémi hegedűművész már általános iskolában érezte, egész élete a zenéről fog szólni. Gimnáziumi tanulmányait a Lovassyban végezte, ebben az időszakában már hegedűversenyekre járt, és a szakma – látva sikereit – felfigyelt Péterre, olyannyira, hogy Lányi Margit a Zeneművészeti Főiskoláról megüzente, helye van az intézményben. Azóta Kováts Péternek katedrája van a Zeneakadémián, és miközben segíti a feltörekvő nemzedéket, ő maga is színpadra áll. A Mendelssohn Kamarazenekar vezetőjével beszélgettünk. 2022. augusztus 3. 4:00 Önkéntesként a haza védelmében Önkéntesként a haza védelmében Nem csupán egyféle katonai pálya létezik, a képességek és érdeklődés szerint számos lehetőség közül lehet választani azoknak, akik magukra húzzák az egyenruhát. A katonai hivatáshoz viszont a legegyszerűbb belépő az önkéntes katonai szolgálat. Az egykori sorkatonasággal ellentétben itt az „önkéntes” jelzőn van a hangsúly, amiről Soós Gyula alezredessel a helyi Toborzó Központ parancsnokával beszélgettünk, aki az országban legrégebb óta foglalkozik toborzással. 2022. július 28. 4:00 Fiúként tisztelni, de üzleti partnerként harcolni Fiúként tisztelni, de üzleti partnerként harcolni A magyar Euronics üzletláncot birtokló Vöröskő Kft. kitűnik a hazai milliárdos árbevételű cégek közül. A mai napig családi vállalkozásként működik, miközben már saját márkájú műszaki cikket is piacra dobott, a jövőbeni tervek közt pedig a nemzetközi térhódítás is szerepel. A cég egyik legfontosabb mérföldköve mégis az volt, amikor a közelmúltban az alapítótól, Fazekas Zsolttól fia, Bálint vette át a vállalat irányítását alig 27 évesen. Pro és kontra a generációváltásról, az elfogadásról, a hazai és külföldi vállalati filozófiáról és az előttünk álló gazdasági kihívásokról is beszélgettünk az új ügyvezetővel. 2022. július 11. 15:31 A magyar borászoknak nincs okuk az irigységre bor A magyar borászoknak nincs okuk az irigységre A Balatoni Borok Versenyén egy háromtagú, olasz borászok alkotta nemzetközi zsűri is értékelte a benyújtott mintákat. Egyikükkel, Giampaolo Chiettinivel a verseny során szerzett tapasztalatairól, valamint a magyar és olasz borkultúráról beszélgettünk. 2022. június 25. 4:00 Négy éve minden nap kampányüzemmódban Négy éve minden nap kampányüzemmódban Február 12-én hivatalosan is elkezdődik a 2022-es országgyűlési választások kampánya, a jelöltaspiránsok ekkor kezdhetik el összegyűjteni a szükséges támogatói aláírást, hogy nevük ott lehessen április 3-án a választólapon. Ovádi Pétert (Fidesz-KDNP), a térség jelenlegi országgyűlési képviselőjét kérdeztük, milyen kampányra számít a következő másfél hónapban, hogyan sikerült megvalósítani a négy éve tett ígéreteket és mit ígér megválasztása esetén a következő időszakra? 2022. február 10. 16:40 Porga Gyula: az a hajó, amelyik tudja hova akar menni, annak bármelyik szél jó Porga Gyula: az a hajó, amelyik tudja hova akar menni, annak bármelyik szél jó Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével beszélgettünk nem csak a 2021-es év eredményeiről, hanem a következő időszak legfontosabb feladatairól, változásairól is. Interjúnkban érintettük az Európa Kulturális Főváros 2023 infrastrukturális beruházásainak állapotát, az út- és parkolófejlesztéseket, valamint szóba került a 2022-es országgyűlési választás is. 2021. december 31. 11:19 Vakon bolyongunk a világban, ha nincsenek értékeink, elveink Vakon bolyongunk a világban, ha nincsenek értékeink, elveink András Ferenc nevét Veszprém térségében nem nagyon kell bemutatni, hiszen a Pannon Egyetem Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, a kommunikáció- és médiatudomány szakvezetője, az egyetem oktatója. Ezzel persze nem ér véget a sor, a Dunaföldvár Tv alapító-vezetője, de amit a legtöbben tudnak róla, hogy filozófus. Távoli galaxisnak tűnő szakma, miközben András Ferenc szerint egy nagyon is megközelíthető, sőt, mindenki számára megkerülhetetlen terület… 2021. november 22. 14:20 Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét Aki nem ismeri közelebbről, talán csak egy mosolygós, a munkáját jól végző könyvtárigazgatót lát. Pedig dr. Baranyai Tamás életútja – mely a könyveken, idegen nyelveken és országokon, s megannyi kalandon keresztül vezetett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár vezetéséig – ennél jóval lenyűgözőbb. 2021. november 15. 13:19 'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok Európa Kulturális Fővárosa 'Családi találkozón' vettek részt az EKF városok A litvániai Kaunas város 2022-ben viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, tehát közvetlenül a veszprémi ünnepi év előtt. Néhány hete a VEB2023 csapata Litvániában járt, ahol a helyi programok megvalósítóival, valamint más EKF városok képviselőivel is találkoztak. A személyes tapasztalatokról és arról, hogy Veszprém jelenleg hol helyezkedik el a többi kulturális főváros között, Markovits Alízt, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük. 2021. november 12. 15:52 Azokat a helyeket keresem, amelyek még megmaradtak önmaguknak Azokat a helyeket keresem, amelyek még megmaradtak önmaguknak Kondor Bence adventure fotós nevére akkor kaphatták fel a fejüket a kalandszeretők, amikor 2018 telén körbegyalogolta a Balatont. Pedig ez csak egy lenyűgöző túrái közül: járt például Grönlandon, végigstoppolta Új-Zélandot és részt vett nepáli mézvadászaton. Bencét azonban sok utazóval ellentétben nem csupán az élményszerzés hajtja: kamerájával szeretné megörökíteni világunk veszélyben forgó értékeit. 2021. november 2. 16:51 A köztársasági elnök három kívánsága – interjú Áder Jánossal fenntarthatóság A köztársasági elnök három kívánsága – interjú Áder Jánossal November 29-én nyílik hazánk eddig legnagyobb fenntarthatósággal foglalkozó világeseménye, a Planet Budapest. A rendezvény fővédnökével, Áder Jánossal beszélgettek partneroldalunk, a Greendex kollégái éppen két hónappal a kezdés előtt. 2021. október 20. 4:00 Utolsónak be, elsőnek ki Utolsónak be, elsőnek ki A Balaton Úszó Klub olimpikonjának minden napja 4:50-kor kezdődik, 6 órakor már a medencében van, és átlagosan egy Veszprém-Balatonalmádi oda-vissza távot teljesít úszva minden edzésen. Rasovszky Kristóf, nyílt vízi úszó a tokiói olimpián szerzett ezüstérme után ismét edzésbe állt, miközben már készül az élsportolói karrier utáni életére is. 2021. október 5. 11:23 Csapatmunka városvezetőként és családanyaként Csapatmunka városvezetőként és családanyaként 30 évesen lett alpolgármester Veszprémben, ráadásul egyből a nagyobb városi fejlesztésekkel együtt járó felelősséget is megkapta. Hegedűs Barbara városvezetői feladatai mellett két kisgyermeket is nevel, miközben időnként Brüsszelben van jelenése hivatalos megbízatásából. Az Európa Ifjúsági Fővárosa projektről, a brüsszeli döntéshozatalról és a dolgozó anya szerepéről is beszélgettünk. 2021. szeptember 8. 16:00
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény. 
sport
Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.