2022. augusztus 8.
//
László névnap

A művészi pálya alapja, hogy egyfolytában kérdéseid vannak

2022. augusztus 3. 4:00
Ecoport
Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas veszprémi hegedűművész már általános iskolában érezte, egész élete a zenéről fog szólni. Gimnáziumi tanulmányait a Lovassyban végezte, ebben az időszakában már hegedűversenyekre járt, és a szakma – látva sikereit – felfigyelt Péterre, olyannyira, hogy Lányi Margit a Zeneművészeti Főiskoláról megüzente, helye van az intézményben. Azóta Kováts Péternek katedrája van a Zeneakadémián, és miközben segíti a feltörekvő nemzedéket, ő maga is színpadra áll. A Mendelssohn Kamarazenekar vezetőjével beszélgettünk.

Vissza tud emlékezni arra a pillanatra, amikor eldöntötte, a zenész életformát választja?

Azt hiszem, nem volt egy olyan pont, amit ki tudnék emelni. Elég korán éreztem, hogy a zene fontos része lesz az életemnek, de akkor még nem készültem zenésznek. Már általános iskolában kialakult egy nagyon mély kötődésem a zenével, lelki értelemben. De az, hogy végül tényleg zenész lettem, az inkább véletlenek sorozata. 

Miféle véletleneknek köszönhető?

Sokáig orvos akartam lenni, sebész, de végül nem is felvételiztem az orvosira, mert addigra szerencsére egyértelművé vált az út. A gimnázium alatt jól szerepeltem egy országos hegedűversenyen, akkor Lányi Margit, a Zeneművészeti Főiskola egykori tanára üzent nekem, hogy ott van a helyem. Ekkor már egyébként is kacérkodtam a gondolattal, de úgy éreztem, nem lesz bennem elég kitartás gyakorolni. 

Azóta mi a helyzet a gyakorlással? 

A mai napig könnyebben tanulok, ha próbán vagyunk és közösen gyakorlunk. Az a helyzet, hogy ha valamit a fejembe veszek, szeretem azonnal látni az eredményét, ezért volt nehéz ráállnom a napi három-négy óra gyakorlásra. Annál többet nem szabad, azt viszont nagyon intenzíven kell. Szerencsés alkat vagyok, közönség előtt jobban játszom, mint otthon egyedül. A közönség segíti a játékomat. 

Ha jól értem, belenőtt a zene szeretetébe. A szülei támogatták?

A szüleim szerették a zenét, édesapám énektanárként végzett, bár soha nem tanított éneket, édesanyám pedig tanítónő volt. Nem erőltették a hegedűt, nem tereltek ebbe az irányba, teljesen természetesen kerültem erre a pályára. Aztán a gimnázium alatt nem telt el úgy nap, hogy a kötelező teendőim után ne hallgattam volna klasszikus zenét. Engem nem a zenészi életforma vonzott, hanem maga a zene. Olyan lelki táplálék, ami nagy segítség az életben. A klasszikus zene tehát adta magát, bár később volt olyan időszak, amikor a könnyűzene is előtérbe került, így jártuk be a világot Barry White-tal, a világhírű amerikai „soul”énekessel.

A hegedűn túl mennyire okozott a kezdetben nehézséget kiállni a színpadra? 

Először nehéz volt, elég izgulós voltam, ezért ki kellett építenem egy stratégiát, hogy ne okozzon gondot a stressz. Az izgalom mindig megfelelési kényszerből jön, nyilván mindenki elképzeli, mit szólnak majd a közönség soraiban, mit szól a szakma, mit fognak írni a kritikusok. Ezen túl kell lépni. 

Miféle stratégiát dolgozott ki? 

Az embernek el kell fogadnia saját magát. Tisztában kell lenni azzal, hogy van egy adott tehetséged, tudásod, ne keveselld és ne akarj többet.

Ezeknek mind örülni kell, és ha az ember nyugodt szívvel megy a színpadra, vagyis mindent megtett, van mondanivalója, és technikailag is felkészült, akkor az a fajta izgalom már lehullhat, ami gátolná a szereplésben. 

Ez a stratégia az életben, a színpadon túl is segíti? 

Igen, számtalan olyan szituációba kerül az ember, amikor megijedhetne. Például amikor koncerteztünk, turnéztunk, nem lehetett tudni, hogy ki jelenik meg a közönség sorai közt. Eszembe jut, amikor Argentínában eljött az elnök a feleségével, ilyenkor azért az ember végiggondolja, mit mondjon… Ha jól működik a stratégia, akkor ezek a dolgok nem zökkentik ki az embert. 

Mégis: eddigi pályáján volt már, hogy elbizonytalanodott?

Az soha nem jutott az eszembe, hogy a hangszert végleg letegyem, már csak lelki szükségből is hegedülök. A művészi pálya alapja, hogy egyfolytában kérdéseid vannak, akinek nincsenek, tényleg befejezheti. Engem gyakran kísért a kérdés, jó-e ez így, mit és hogyan kellene másképp játszani. 

Ilyenkor a klasszikus zene létjogosultságát is megkérdőjelezi? 

Bizonyos környezetben, például amikor közreműködünk egy rendezvényen, egy konferencia vagy kiállítás megnyitóján játszunk, érezzük, hogy épp nem velünk vannak elfoglalva. Ez azonban nem bizonytalanít el soha. 

Van egy réteg, aki attól fél, érteni kell a zenét. Jól látom?

Igen, vannak akiket ez a félelem tart kicsit távol a zenétől. Szerintem viszont egyáltalán nem kell érteni a zenét. Sőt, van, aki kifejezetten nem is szereti, ha koncert előtt néhány gondolat elhangzik a műről. A zene miatt jött, nem azért, hogy oktassák. Át akarja adni magát a hangoknak, és fel akar töltődni. A zene, mint a legabsztraktabb művészet, éppen erről szól. A zene által kiváltott hatást nem lehet és nem is kell szavakkal leírni. Nekem pedig a színpadon az a dolgom, hogy miután otthon elolvastam a partitúrát, a legjobb tudásom szerint megszólaltassam a művet. Azt viszont látom, hogy meg kell érni erre a műfajra, épp ezért lehet az is, hogy a közönség jelentős százaléka inkább a közép és idősebb korosztályból tevődik ki. Mindemellett nagyon fontos a fiatalok zenei nevelése, beavatása. 

Önnek különösen fontos, hisz tanít is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 

Így van, egyéni órákat tartok hegedűből, valamint kamarazenét is tanítok, emellett én vezetem a Zeneakadémia kamarazenekarát. Az egyéni foglalkozásnak éppúgy megvan a szépsége és nehézsége, mint a csoportos oktatásnak. 

Elég kimerítő lehet egész nap hangok között létezni…

Tanítás közben sosem érzem, hogy elfáradnék, de amikor este beülök a kocsiba, és elindulok hazafelé, akkor nem az az első dolgom, hogy bekapcsoljam a rádiót. Sőt, zenét nem is nagyon hallgatok olyankor, sokkal inkább podcastokat. Angol, illetve francia nyelvű beszélgetéseket, hiszen, ha az ember nincs idegennyelvi közegben, könnyen elfelejti, amit addig tudott. Pont, mint a hangszerjáték esetén. Hiszen ismerjük Liszt híres kijelentését: „Ha egy nap nem gyakorolok, megérzem én, ha két nap, megérzi a tanárom, ha hármat, azt megérzi már a közönség is.”

Úgy tűnik, a mai napig rendkívül élvezi a szakmáját. Gondolja, hogy van olyan határ az ember életében, amikor magától azt mondja, leteszi a hangszert?

A hangszert otthon sosem fogom letenni, és még arra sincsenek jelek, hogy a színpadi fellépésekről lemondanék. Ugyanakkor az utóbbi bekövetkezhet. A feleségem annyira jól lát engem, és olyan kritikusom, hogy biztosan szól majd, ha eljön az idő. Otthon pedig mindig feltölt az, ahogy a hegedűt megszólaltatom, ahogy közvetlen kapcsolatba kerül a test a hangszerrel, és átveszem a rezgését. Amikor ezt érzem, megnyugszom. Ez valószínűleg amíg csak élek, így marad.

Az interjú az Ecoport magazin 2022/2. számában jelent meg.

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

Egy napra ismét kinyitnak Veszprém legbarátságosabb kávézói
Egy napra ismét kinyitnak Veszprém legbarátságosabb kávézói
Augusztus 13-án hatodik alkalommal tárják ki kapuikat a kertkávézók a Jeruzsálemhegyen, ezúttal zenei, irodalmi és spirituális programokat is kínálva.
Amatőr és tapasztalt fotósok mérték össze tudásukat
Amatőr és tapasztalt fotósok mérték össze tudásukat
Szombat délután zajlott a IV. Budapesti Fotósviadal díjátadója a Pannon Egyetem N épületében. Az eseményen kihirdették a 2023-as év programjait is.
A nyolcvanas években a nyár is jobb volt?
A nyolcvanas években a nyár is jobb volt?
Dübörög a nyolcvanas évek iránti nosztalgia, ami így nyáron mintha még inkább szembetűnő lenne. Visszavágyjuk a régi idők szabadságát, éppen ezért a Fortepan archívumának segítségével megnéztük, milyenek is voltak a nyarak cirka negyven évvel ezelőtt.
A kis csodákban tudok hinni
A kis csodákban tudok hinni
Akik az utóbbi években mélyebben is belefolytak Veszprém kulturális életébe, azoknak nem lehet ismeretlen Somogyi Csaba neve, hiszen a slam poetry egyik kiemelkedő alakja. Miközben Várpalotán egy általános iskola felső tagozatában magyart tanít, az intézmény könyvtárosa is, hetente két könyvet olvas el, s volt idő, hogy még a Rubik-kocka szakkör vezetése is belefért az idejébe, mindeközben pedig saját versein is dolgozik.
Idén is megrendezik a Garten Balatont
Idén is megrendezik a Garten Balatont
Negyedik alkalommal kerül rendezik meg a Balaton északi partjának négy településén a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált.