Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
közélet
Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban. Az agrárminiszter segítségét kérik balatoni önkormányzatok a nagyvadak és a varjak miatt Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt - közölte a szövetség társelnöke hétfőn. Ismeretlen vállalkozó, önkormányzati képviselő és helyi lakosok is tettek a Füredidomb zöldítéséért Tizenkilenc facsemetét ültetettek el hétvégén a Füredidomb három helyszínén. Az zöldítő programban Kovács Áron, a városrész önkormányzati képviselője mellett helyi civilek és egy neve elhallgatását kérő vállalkozó is részt vett. Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. A „nem átlagos emberek” gáláját tartották pénteken Közel hetven elismerést adtak át a veszprémi sportolóknak az idén nívójában mérföldkövekkel  magasabb szintre emelt veszprémi sportgálán péntek este. Voltak olyan díjazottak is, akiket többször is a színpadra szólítottak, a legidősebb aktív sportoló pedig 90 éves volt. Emléktáblát kapott „Ubul”, aki nem tett le semmit az asztalra, de el sem vett onnan Baranya János, vagy ahogy sokan ismerték, Ubul tavaly távozott az élők sorából, mostantól pedig egy krómacéltábla őrzi örök emlékét Veszprémben a Kossuth utca egyik padján. Ubul életében nem tett kimagasló dolgokat, mégis tízezren ismerték Veszprémben, emléktáblája is közadakozásból készült el. Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről.
sport
Az olimpiai selejtezőt érő negyeddöntőért száll harcba a női kézilabda-válogatott Az olimpiai selejtezős részvételt jelentő negyeddöntőbe jutásért száll harcba a magyar női kézilabda-válogatott a szerdán kezdődő dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságon. Legyőzte és megelőzte a Veszprémet a Nyíregyháza Visszacsúszott az NB I-es tabella negyedik helyére az 1. Futsal Club Veszprém, miután a hétfői játéknap igencsak hullámzó mérkőzésén 6-4-re kikapott a Nyíregyháza vendégeként. Elszakadt Éles Benedek térdszalagja Elszakadt a keresztszalagja Éles Benedeknek, a német másodosztályban szereplő GWD Minden kézilabdázójának. Carlos Ortega: A szezon legnehezebb mérkőzése következik! Carlos Ortega, a spanyol Barca vezetőedzője exkluzív interjút adott portálunknak egykori csapata, a házigazda Telekom Veszprém elleni csütörtök esti (18.45) BL-rangadó előtt. Ortega kiemelte, volt játékosa, Momir Ilics remek munkát végez, támadásban jelenleg nincs ellenfele az „Építőknek”. Gyász: a mérkőzés lefújása után vesztette életét a Várpalotai BSK játékosa A szombati Balatonalmádi SE–Várpalotai BSK vármegye III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzés után az öltözőben rosszul lett a vendégcsapat 55 éves játékosa, Vékony Csaba, akinek életét már nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index. Az Úrkút telelhet a tabella élén A Szentantalfa ellen győzedelmeskedő Úrkút várhatja az élről a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi küzdelmeit.   Fazekas öt gólt lőtt, a Plock tízzel nyert Fazekas Gergő öt góllal járult hozzá az Orlen Wisla Plock 32-22-es győzelméhez a Zepter KPR Legionowo otthonában a lengyel férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Már nem Éles József az Éles-Veszprém vezetőedzője A férfi kézilabda NB I utolsó helyén álló Fejér-B.Á.L. Veszprém vasárnap délután hivatalos honlapján közölte, hogy Éles József klubtulajdonos, vezetőedző utóbbi pozícióját átadja Danyi Gábor szakmai igazgatónak. Elvitte a pontokat Veszprémből a Budaörs Elvesztette bajnoki veretlenségét a VEHIR-VESC, miután a női röplabda NB I vasárnapi mérkőzésén 3:1-re alulmaradt a vendég Budaörssel szemben.  

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.