Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hartmann Ferenc

Megállítaná az inflációt az MSZP MSZP Megállítaná az inflációt az MSZP Országos és helyi ügyekről is beszéltek veszprémi sajtótájékoztatójukon az MSZP politikusai kedd délután. tegnap 16:19 A veszprémi fejlesztésekért is aggódik az MSZP A veszprémi fejlesztésekért is aggódik az MSZP Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője Veszprém vármegyei körúton vett részt hétfőn, ennek keretében pedig a megyeszékhelyre is ellátogatott, ahol a baloldali párt helyi vezetőjével, Hartmann Ferenccel tartottak sajtótájékoztatót országos és helyi ügyekről szocialista szemmel.   2023. július 25. 12:49 Ellenzéki frakciók: nem látni, hogyan kompenzálják a rátótiakat a lőtérhasználat és a bázisépítés miatt Ellenzéki frakciók: nem látni, hogyan kompenzálják a rátótiakat a lőtérhasználat és a bázisépítés miatt A korábbi honvédelmi miniszter által a gyulafirátótiaknak tett ígéretek valóra váltását várják az ellenzéki frakciók. 2023. július 13. 16:22 Veszprém ivóvízkészletét féltik Veszprém ivóvízkészletét féltik A márkói murvabánya mellett tartottak sajtótájékoztatót Hartmann Ferenc és Katanics Sándor veszprémi önkormányzati ellenzéki képviselők, kiegészülve a Márkói Tiszta Víz Mozgalom civil tagjaival. Az esemény apropója a murvabányában vélhetően jelenleg is illegálisan lerakott hulladék ügye volt, valamint a kormányhivatal előzetes döntése, miszerint 2025-től már szabályosan lehetne itt elhelyezni a szemetet. 2023. július 7. 17:11 Tárgyalták az önkormányzat lakáskoncepcióját közgyűlés Tárgyalták az önkormányzat lakáskoncepcióját Maratoni, csaknem negyven napirendi pontból álló közgyűléssel zárta a szezont a veszprémi képviselő-testület. 2023. június 29. 14:45 Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF közgyűlés Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön. 2023. május 25. 15:17 Az online csalásokról és a V-Busz tavalyi teljesítményéről is szó esett a közgyűlésen Az online csalásokról és a V-Busz tavalyi teljesítményéről is szó esett a közgyűlésen Megtartotta áprilisi ülését a veszprémi képviselő-testület csütörtökön. 2023. április 27. 14:33 Közgyűlés: ingyenes óra a piacnál, elnevezik a zeneiskola előtti parkot közgyűlés Közgyűlés: ingyenes óra a piacnál, elnevezik a zeneiskola előtti parkot A parkolási rendszer kisebb enyhítéséről, közterület elnevezéséről döntött csütörtökön a képviselő-testület. Egy lépéssel közelebb kerültünk a Bakonykarszt állami kézbe kerüléséhez is. 2023. március 30. 13:12 Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért útfejlesztés Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért Több veszprémi útfejlesztési projekt kapcsán arra kérte Hartmann Ferenc, helyi szocialista önkormányzati képviselő az Országgyűlés MSZP-frakcióját, hogy nyújtsanak be módosító indítványt az ország 2023-as költségvetéséhez. Mindezt annak érdekében, hogy megvalósulhassanak ezek a beruházások, amelyeknek a tervei készen vannak, de a forrás jelenleg nem áll rendelkezésre. 2023. március 27. 13:32 Visszatérő téma volt az EKF-megnyitó a közgyűlésen napirend előtt közgyűlés Visszatérő téma volt az EKF-megnyitó a közgyűlésen napirend előtt Csütörtökön rendezték meg a képviselő-testület idei első ülését. Összefoglaljuk, mi történt napirend előtt. 2023. január 26. 10:58 Ellenzék: nem tehetünk úgy, mintha nem lennének problémák Ellenzék: nem tehetünk úgy, mintha nem lennének problémák Az Európa Kulturális Fővárosa évaddal kapcsolatban fogalmazott meg kritikákat az MSZP-LMP-Párbeszéd önkormányzati frakció kedden. 2023. január 17. 16:07 Napirend előtt: Bakonykarszt, útfelújítások és átláthatóság közgyűlés Napirend előtt: Bakonykarszt, útfelújítások és átláthatóság 2022. december 15. 14:11 Ülésezett a képviselő-testület közgyűlés Ülésezett a képviselő-testület November 17-én tartotta rendes havi közgyűlését a veszprémi képviselő-testület a Városházán. 2022. november 17. 16:31 Az önkormányzat segítő kezet nyújtana a postabezárások elkerüléséért energiaválság Az önkormányzat segítő kezet nyújtana a postabezárások elkerüléséért A Magyar Posta energiatakarékossági intézkedései révén november 12-től négy veszprémi postahivatal szünetelteti a működését – az intézkedés nem jár elbocsátásokkal. Az önkormányzat közbelépne, hogy nyitva maradhassanak a hivatalok. 2022. november 9. 14:03
1 2 3 4 5
közélet
Megállítaná az inflációt az MSZP Országos és helyi ügyekről is beszéltek veszprémi sajtótájékoztatójukon az MSZP politikusai kedd délután. Magyarországnak új szövetségese lett a családok szabadságharcában Novák Katalin a Tesla texasi autógyárában találkozott a milliárdos vállalkozóval, Elon Muskkal. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miről beszélgettek a találkozón. A Cholnokyn is elindult a közösségi tervezés A Cholnoky lakótelepen is megindult a közösségi tervezés, ami korábban a Haszkovón már sikerrel zajlott. Határtalan szakképzés Sószobával és a teremtésvédelemmel kapcsolatos értékekkel is gazdagabbak lettek az óvodások Teremtésvédelmi témahetet tartanak a Szent Margit Óvodában, ahol ezzel párhuzamosan birtokba vehették a gyermekek az óvoda új sószobáját is. De, hogy mit is jelent pontosan az, hogy teremtésvédelem, arra ottjártunkkor választ kaptunk gyermeki és felnőtt szinten is. Hazatért a kavicsfogó űrteknő A Utah állambeli Nyugati-sivatagban földet ért az az űrkapszula, ami egy földközeli aszteroidáról szállított kőzetmintákat.  Középpontban a nő, avagy önmagunknak lenni az információk és vélemények káoszában Talán soha nem övezte annyi vita azt, mit jelent nőnek lenni, mint napjainkban, és soha nem vette körbe annyi elvárás sem. Megfelelni mindnek – minimum a Barbie film óta tudjuk, lehetetlen küldetés. És mégis. Képesek vagyunk hátat fordítani nekik? Teljesen őszintén és félelem nélkül úgy nők lenni, ahogy az valóban belülről fakad? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettek neves pszichológusok a Királynék Földjén programsorozat keretében megrendezett Középpontban a nő című konferencián. Véget ért a kincskeresés a Királynék földjén A Kirélynék hete programsorozat szombaton bemutatta, hogy mennyi érték rejtőzik egyszerű veszprémi nőkben. A lakosság bevonásával újítanák meg a Hóvirágtelep kedvelt parkját Közösségi tervezésre hívta péntek délután az önkormányzat az Egyetemváros lakóit a Csermák, Csikász és Egyetem utcák közötti belső parkba, hogy együtt gondolkodjanak arról, miként tehetnék még jobbá a helyet. Közösségi tér nőtt ki a vár alatti szlemesedő telekből Átadták a Közgáz egykori tornatermében és környezetében kialakított új rendezvényközpontot pénteken.
sport
Párizs 2024 - Fábián László: időarányosan jól állunk Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint időarányosan jól áll a magyar sportolók kvótahelyzete tíz hónappal a jövő nyári, párizsi ötkarikás játékok előtt. Stranigg János a jövő héten bemutatkozhat a francia kézilabdaligában Stranigg János a térdsérülése után a jövő héten bemutatkozhat a francia férfi kézilabda-bajnokságban szereplő US Créteil csapatában. Szirbek Titusz a válogatottban! A veszprémi Sportolj Velünk SE (SVSE) atlétája, Szirbek Titusz is bizonyíthatott az U16-os válogatottban az elmúlt hétvégén Szlovákiában rendezett nemzetközi atlétikaversenyen. Lépcsők, udvarok, sikátorok – tájfutó ob Pécsen A Veszprémi Honvéd SE utánpótlás és szenior tagjai nagyszerűen helytálltak a rövidtávú ob-n és országos rövidtávú váltóbajnokságon. Német Kupa: Gulácsi visszatér a kezdőcsapatba Közel egy év után újra pályára lép Gulácsi Péter, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig magyar kapusa. Petar Nenadics Szaúd-Arábiában folytatja! A Telekom Veszprém egykori játékosa, a szerb Petar Nenadics a szaúdi Al-Khaleej kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását – jelentette be hétfőn az arab klub. Döcögős kezdés után végül kinyílt a gólzsák A vendég Nyírbátor harminc percig jól tartotta magát a Veszprém vendégeként. A házigazda aztán felőrölte riválisát, meg sem állt fél tucat gólig, így újabb győzelemnek örülhetett  a futsal NB I-ben. Továbbra is hibátlan a Fűzfő! A sereghajtó Várpalota otthonában is magabiztos győzelmet aratott a Fűzfői AK a VEHIR.HU labdarúgó vármegyei élvonal hétvégi, hetedik fordulójában. Veszprém és a labdarúgó Magyar Kupa (1. rész) A bajnokság után a Magyar Kupa a második legpatinásabb hazai labdarúgó trófea, melyet először 1910-ben emelhettek a magasba. Sorozatunkban visszatekintünk a torna 114 éves történetére, melynek számos helyi vonatkozása van, annak ellenére, hogy a veszprémiek sosem értek el kiemelkedő sikert ebben a versengésben. Így szerepelt a hétvégén Sipos, Máthé, Fazekas és Lukács Sipos Adrián csapata, az MT Melsungen hat forduló után is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát a német férfi kézilabda-bajnokságban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.