Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C

gazdaság

A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi Balaton A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi A 2025-ös szentév hivatalos fagylaltja, a pirított mogyorós – csokoládés Halleluja a Vatikán mellett Európa több mint 250  városában, köztük a Balatonnál is kapható lesz – szemlézi a Balatoni Turizmus Szövetség közleményét a VG. 2025. március 19. 10:16 Hétfőtől érvényes az árrésstop közélet Hétfőtől érvényes az árrésstop Hétfőtől a kormány 30 alapvető élelmiszerkategória esetében 10 százalékos profitplafont vezet be, az intézkedés azokat a termékeket érinti, amelyekből a nyugdíjasok és a családosok a legtöbbet vásárolnak - hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. 2025. március 17. 11:41 Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben A magyar gazdaság akkor tud csak előre lépni, ha a mozgatói, a hazai vállalkozások képesek lesznek együttműködni a közös célok mentén. Persze ezenkívül is még számos körülmény, például az ukrajnai háború, vagy éppen a német gazdaság helyzete is befolyásolja a magyar GDP alakulását. Ezek a témák is előkerültek a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtök délelőtt. 2025. március 13. 21:47 Személyi jövedelamadó-mentességet kapnak a 30 év alatti egygyermekes édesanyák közélet Személyi jövedelamadó-mentességet kapnak a 30 év alatti egygyermekes édesanyák A kormány célja a 30 évnél fiatalabb anyák szja-mentességével az, hogy a gyermeket vállalók ne kerüljenek rosszabb anyagi helyzetbe, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket - közölte a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán. 2025. március 13. 8:23 Együttműködés az uniós források hatékonyabb lehívásáért közélet Együttműködés az uniós források hatékonyabb lehívásáért Együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI). A szerződést szerdán írták alá. 2025. március 12. 22:09 Korlátozzák az alapvető élelmiszerek haszonkulcsát kereskedelem Korlátozzák az alapvető élelmiszerek haszonkulcsát Március közepétől május végéig tíz százalékban korlátozzák 30 alapvető élelmiszer árrését – jelentette be közösségi felületén Orbán Viktor. 2025. március 11. 9:58 Mit éreznek majd a veszprémiek a kormányfő hétvégi bejelentéseiből? közélet Mit éreznek majd a veszprémiek a kormányfő hétvégi bejelentéseiből? A miniszterelnök hétvégi évértékelő beszédében nem spórolt a politikai kiszólásokkal Brüsszel, Washington, Kijev, de itthon a Tisza párt felé sem. A negyvenötperces beszédnek viszont voltak olyan fejezetei is, ahol Orbán Viktor olyan bejelentéseket tett, amik politikai ciklusokon át befolyásolhatják a magyar emberek életét. Ez pedig nem túlzás, a két- és háromgyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességének a bejelentése pont ilyen volt a miniszterelnöktől. Hogy pontosan milyen jövőképet vázol fel mindaz, ami szombaton a Várkert Bazárban elhangzott, arról már Ovádi Pétert, a Veszprém fideszes országgyűlési képviselőjét kérdeztük. 2025. február 26. 15:41 400 forint alá csúszott az euró árfolyama gazdaság 400 forint alá csúszott az euró árfolyama Szerda reggel meglódult a forint és sikeresen áttörte lefelé a kerek 400-as szintet az euróval szemben – írta a Portfolio. 2025. február 26. 11:02 Stratégiai megállapodást kötött a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Magyar Nemzeti Levéltár közélet Stratégiai megállapodást kötött a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Magyar Nemzeti Levéltár A partnerség célja a manufaktúra történelmi dokumentumainak és fényképanyagainak szakszerű feldolgozása, digitalizálása és megőrzése. 2025. február 26. 10:49 Ma éjfélig még benyújtható a katabevallás gazdaság Ma éjfélig még benyújtható a katabevallás A kisadózóknak 2025. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.  2025. február 25. 10:02 Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. 2025. február 10. 21:58 A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint közélet A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján. 2025. február 10. 8:26 Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat közélet Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat Az építményadó emelésével a környékbeli településeken működő vállalkozásokkal szemben hátrányba kerültek a veszprémiek – erről beszélt Adamecz Zoltán önkormányzati képviselő és Varga József képviselőjelölt keddi sajtótájékoztatójukon. 2025. január 14. 11:47 A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig közélet A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére - tájékoztatták a vállalatok az MTI-t.   2024. december 15. 13:40
... 4 5 6 7 8 ...
közélet
Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait.
sport
Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Erőt demonstrált Újpesten a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.