Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C

gazdaság

A fiatalok 80 százaléka lakóhelye közelében vállalna munkát A pályaválasztás előtt álló fiatalok 80 százaléka abban a térségben szeretne dolgozni, ahol él, ha lenne megfelelő munkalehetősége - derült ki a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) felméréséből. 2016. november 23. 17:44 Szükség van a forrásokra Szükség van a forrásokra Az új közbeszerzési törvényről és a kis- és középvállalkozások fejlesztési lehetőségeiről tartottak fórumot csütörtök délelőtt Veszprémben. A megyei iparkamara szerint a jövőben a forráshiány okozhat kihívásokat, míg a VOSZ a minimálbér nagyarányú növelését tartja rossz ötletnek. Veszprém az egyik legsikeresebb pályázó. 2016. november 17. 14:54 Idén 30,5 ezer forintot szánnak a karácsonyra a magyar internetezők Az idén karácsonykor az ajándékokra szánt teljes összeg ajándékozónkként 30 500 forint lesz, ami 10 százalékkal több a tavalyinál - közölte a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, online kiskereskedelmi kutatásának eredményét csütörtökön. 2016. november 17. 11:01 Eltörölhetik az óraátállítást? Eltörölhetik az óraátállítást? Az Országgyűlés gazdasági bizottsága tegnap támogatta Kepli Lajos jobbikos képviselő javaslatát arról, hogy a nyári időszámítás legyen érvényes egész évben hazánkban is. 2016. november 16. 14:05 A fiatal munkanélküliek elhelyezkedését segítené a kormány 2016. november 15. 14:01 Csökkentenék a közmunkások számát Csökkentenék a közmunkások számát 2018 végéig legalább 10 ezer fővel csökkentené a közmunkások számát egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakértőiből álló csoport által létrehozott tervezet, ami 12-15 milliárd forintnyi spórolást jelentene a költségvetésnek - írja a Világgazdaság nyomán az Index. 2016. november 14. 16:44 A nagyvállalatok felé kellene terelni a munkavállalókat A nagyvállalatok felé kellene terelni a munkavállalókat Megoldást kell találni a megyénket sújtó munkaerőhiányra - többek között erről is beszélt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szerdai rendezvényén Markovszky György, a megyei kamara elnöke. 2016. november 9. 15:43 Veszprémben nyílik meg a Penny Market legújabb logisztikai létesítménye Veszprémben nyílik meg a Penny Market legújabb logisztikai létesítménye Újabb fázisához érkezett a Penny Market nagyszabású veszprémi beruházása. Szerdán megkezdődtek az áruházlánc logisztikai központjának építés munkálatai. 2016. november 9. 14:24 Megnyugodtak a tőzsdék reggel óta Csillapodtak az amerikai elnökválasztás miatt felkorbácsolt aggodalmak, máris megnyugodni látszanak az értékpapír- és pénzpiacok, miután Donald Trump békülékeny hangnemet ütött meg győzelmi beszédében, és meg sem említette a választási kampányban tett ígéreteinek jórészét. 2016. november 9. 11:53 Év végéig minden munkavállaló számára ki kell adni az idei szabadságot Év végéig minden munkavállaló számára ki kell adni az idei szabadságot - figyelmeztet a Trenkwalder. 2016. november 9. 10:21 Megrázta a világpiacokat Trump várható győzelme A júniusi brit népszavazásra emlékeztető módon megrázta a világpiacokat, hogy Donald Trump győzött olyan kulcsfontosságú szövetségi államokban, mint Florida és Ohio, így megnyílt előtte a Fehér Házba vezető út. 2016. november 9. 7:57 Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztosa csütörtökön. 2016. november 3. 9:34 Egyszerűsödik az adóbevallás Adócsökkentés, kisebb bürokrácia és fehérebb gazdaság. A nemzetgazdasági miniszter szerint ezek a fő céljai a jövő évi költségvetésnek. 2016. november 2. 11:37 Alapelvem a tükör-tiszta működés Alapelvem a tükör-tiszta működés Dr. Markovszky György éveken keresztül vezette a Csopak Rt.-t, majd saját vállalkozásba kezdett. Tíz esztendeje a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Veszprémi irodájában az eddig elért eredményekről és az előtte álló feladatokról beszélgettünk. 2016. november 1. 12:34
... 48 49 50 51 52 ...
közélet
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.