Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

futsal

Spanyol tehetséggel erősít a veszprémi futsalcsapat VEHIR.HU Futsal Veszprém Spanyol tehetséggel erősít a veszprémi futsalcsapat A centerként és szélsőként egyaránt bevethető, jobb és bal lábát is bátran, jól használó spanyol futsalos, Toni Montero immár az élvonalbeli Balaton Bútor FC Veszprém csapatát erősíti. A huszonnégy éves játékos már az első bakonyi edzésén is túl van. 2020. december 3. 10:21 Fordított és nyert a Fradi Veszprémben VEHIR.HU Futsal Veszprém Fordított és nyert a Fradi Veszprémben Jobb helyzetkihasználásának és Tóth Gyula bravúrjainak köszönhetően 4-3-ra győzni tudott a Ferencváros a Veszprém ellen vasárnap a futsal NB I-ben. Fehér Zsolt legénysége sorozatban a harmadik hazai vereségét szenvedte el. 2020. november 29. 20:29 Vasárnap a Fradit fogadja a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Vasárnap a Fradit fogadja a Veszprém Fehér Zsolt visszatér a Balaton Bútor FC Veszprém kispadjára, amely vasárnap (18.45) zárt kapuk mögött a Ferencvárost látja vendégül a futsal élvonalban. 2020. november 27. 7:09 Edzője nélkül is nyerni tudott a futsalcsapat VEHIR.HU Futsal Veszprém Edzője nélkül is nyerni tudott a futsalcsapat A mesterhármast szerző Tatai József mellett Boromisza Dániel is bevette a vendéglátó Nyírgyulaj portáját – két vesztes bajnoki után ismét nyert a Balaton Bútor FC Veszprém futsal NB I-ben. 2020. november 24. 4:00 Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a Kecskemét Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a Kecskemét A Balaton Bútor FC Veszprém kétgólos hátrányból egyenlített, de fordítani már nem tudott a légiósokat felvonultató Kecskemét ellen, amely végül egy bombagólnak köszönhetően nyert a futsal NB I hétfői, zárt kapus meccsén. 2020. november 17. 4:00 A szurkolóinkért is küzdeni fogunk – Fehér Zsolt VEHIR.HU Futsal Veszprém A szurkolóinkért is küzdeni fogunk – Fehér Zsolt Zárt kapuk mögött ugyan, de folytatódik a futsal NB I: hétfőn (18.30) az ötödik helyen álló Kecskemétet fogadja a harmadik Veszprém, melynek soraiba visszatérhet a csapatkapitány Tatai József. 2020. november 14. 13:41 Zárt kapuk mögött folytatódhat a futsalbajnokság VEHIR.HU Futsal Veszprém Zárt kapuk mögött folytatódhat a futsalbajnokság Hivatalos információ, hogy zárt kapuk mögött, de folytatódhat az élvonalbeli futsalbajnokság, amelyben városunk alakulata, a Balaton Bútor FCV is szerepel. Jó hír, hogy a korosztályos csapatok szintén versenyben maradhatnak, ugyanakkor ahogy az edzéseik, a mérkőzéseik sem látogathatóak. 2020. november 11. 12:29 Kiélezett küzdelemben veszprémi továbbjutás VEHIR.HU Futsal Veszprém Kiélezett küzdelemben veszprémi továbbjutás Az utolsó másodpercig nyitott volt a csütörtök esti futsal Magyar Kupa-találkozó a vendéglátó Veszprém és a Debrecen között. A csapatkapitánya nélkül felálló Fehér-csapat végül 3-2-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe. 2020. november 9. 7:03 Hatékonyság és agresszivitás – nehéz kupameccs előtt a futsalosok VEHIR.HU Futsal Veszprém Hatékonyság és agresszivitás – nehéz kupameccs előtt a futsalosok A futsal Magyar Kupában már a legjobb nyolc közé jutás a tét: a forduló rangadóját a Veszprém és a Debrecen vívja csütörtökön (18.30) a Március 15. utcai sportcsarnokban. 2020. november 3. 19:46 Elvesztette hazai veretlenségét a futsalcsapat VEHIR.HU Futsal Veszprém Elvesztette hazai veretlenségét a futsalcsapat A címvédő Berettyóújfalu 3-0-s félidei állást követően 5-2-re legyőzte a Veszprémet az első osztályú futsalbajnokság vasárnapi szuperrangadóján. 2020. november 2. 8:50 Az ősz hazai rangadója: a címvédővel csap össze a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Az ősz hazai rangadója: a címvédővel csap össze a Veszprém Újabb kőkemény erőpróba vár a futsal NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprémre, amely vasárnap (16.15) a címvédő, a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt Berettyóújfalut fogadja. 2020. október 30. 7:03 Futsal MK: a Veszprém játssza a forduló slágermeccsét VEHIR.HU Futsal Veszprém Futsal MK: a Veszprém játssza a forduló slágermeccsét A Balaton Bútor FC Veszprém a szintén első osztályú Debrecent látja vendégül a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. 2020. október 28. 14:19 Veszprémi siker a futsaltornán futsal Veszprémi siker a futsaltornán Az edző, Varga Tamás büszke lehet fiatal tanítványaira, hiszen a VFC USE növendékeihez került a győztesnek járó trófea a Balaton Bútor FCV szervezte belföldi futsaltornán. 2020. október 27. 4:00 Hazai környezetben továbbra is hibátlan a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Hazai környezetben továbbra is hibátlan a Veszprém Idénybeli nyolcadik bajnokiján a hetedik győzelmét aratta a veszprémi futsalcsapat, amely hétfő este kiélezett, izgalmas meccsen múlta felül a brazil légiósokkal megerősített vendég Újpest együttesét az NB I-ben. 2020. október 19. 21:12
... 49 50 51 52 53 ...
közélet
Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is.
sport
Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Erőt demonstrált Újpesten a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.