Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

futsal

Fordított és nyert a Fradi Veszprémben VEHIR.HU Futsal Veszprém Fordított és nyert a Fradi Veszprémben Jobb helyzetkihasználásának és Tóth Gyula bravúrjainak köszönhetően 4-3-ra győzni tudott a Ferencváros a Veszprém ellen vasárnap a futsal NB I-ben. Fehér Zsolt legénysége sorozatban a harmadik hazai vereségét szenvedte el. 2020. november 29. 20:29 Vasárnap a Fradit fogadja a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Vasárnap a Fradit fogadja a Veszprém Fehér Zsolt visszatér a Balaton Bútor FC Veszprém kispadjára, amely vasárnap (18.45) zárt kapuk mögött a Ferencvárost látja vendégül a futsal élvonalban. 2020. november 27. 7:09 Edzője nélkül is nyerni tudott a futsalcsapat VEHIR.HU Futsal Veszprém Edzője nélkül is nyerni tudott a futsalcsapat A mesterhármast szerző Tatai József mellett Boromisza Dániel is bevette a vendéglátó Nyírgyulaj portáját – két vesztes bajnoki után ismét nyert a Balaton Bútor FC Veszprém futsal NB I-ben. 2020. november 24. 4:00 Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a Kecskemét Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a Kecskemét A Balaton Bútor FC Veszprém kétgólos hátrányból egyenlített, de fordítani már nem tudott a légiósokat felvonultató Kecskemét ellen, amely végül egy bombagólnak köszönhetően nyert a futsal NB I hétfői, zárt kapus meccsén. 2020. november 17. 4:00 A szurkolóinkért is küzdeni fogunk – Fehér Zsolt VEHIR.HU Futsal Veszprém A szurkolóinkért is küzdeni fogunk – Fehér Zsolt Zárt kapuk mögött ugyan, de folytatódik a futsal NB I: hétfőn (18.30) az ötödik helyen álló Kecskemétet fogadja a harmadik Veszprém, melynek soraiba visszatérhet a csapatkapitány Tatai József. 2020. november 14. 13:41 Zárt kapuk mögött folytatódhat a futsalbajnokság VEHIR.HU Futsal Veszprém Zárt kapuk mögött folytatódhat a futsalbajnokság Hivatalos információ, hogy zárt kapuk mögött, de folytatódhat az élvonalbeli futsalbajnokság, amelyben városunk alakulata, a Balaton Bútor FCV is szerepel. Jó hír, hogy a korosztályos csapatok szintén versenyben maradhatnak, ugyanakkor ahogy az edzéseik, a mérkőzéseik sem látogathatóak. 2020. november 11. 12:29 Kiélezett küzdelemben veszprémi továbbjutás VEHIR.HU Futsal Veszprém Kiélezett küzdelemben veszprémi továbbjutás Az utolsó másodpercig nyitott volt a csütörtök esti futsal Magyar Kupa-találkozó a vendéglátó Veszprém és a Debrecen között. A csapatkapitánya nélkül felálló Fehér-csapat végül 3-2-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe. 2020. november 9. 7:03 Hatékonyság és agresszivitás – nehéz kupameccs előtt a futsalosok VEHIR.HU Futsal Veszprém Hatékonyság és agresszivitás – nehéz kupameccs előtt a futsalosok A futsal Magyar Kupában már a legjobb nyolc közé jutás a tét: a forduló rangadóját a Veszprém és a Debrecen vívja csütörtökön (18.30) a Március 15. utcai sportcsarnokban. 2020. november 3. 19:46 Elvesztette hazai veretlenségét a futsalcsapat VEHIR.HU Futsal Veszprém Elvesztette hazai veretlenségét a futsalcsapat A címvédő Berettyóújfalu 3-0-s félidei állást követően 5-2-re legyőzte a Veszprémet az első osztályú futsalbajnokság vasárnapi szuperrangadóján. 2020. november 2. 8:50 Az ősz hazai rangadója: a címvédővel csap össze a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Az ősz hazai rangadója: a címvédővel csap össze a Veszprém Újabb kőkemény erőpróba vár a futsal NB I-ben a Balaton Bútor FC Veszprémre, amely vasárnap (16.15) a címvédő, a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt Berettyóújfalut fogadja. 2020. október 30. 7:03 Futsal MK: a Veszprém játssza a forduló slágermeccsét VEHIR.HU Futsal Veszprém Futsal MK: a Veszprém játssza a forduló slágermeccsét A Balaton Bútor FC Veszprém a szintén első osztályú Debrecent látja vendégül a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. 2020. október 28. 14:19 Veszprémi siker a futsaltornán futsal Veszprémi siker a futsaltornán Az edző, Varga Tamás büszke lehet fiatal tanítványaira, hiszen a VFC USE növendékeihez került a győztesnek járó trófea a Balaton Bútor FCV szervezte belföldi futsaltornán. 2020. október 27. 4:00 Hazai környezetben továbbra is hibátlan a Veszprém VEHIR.HU Futsal Veszprém Hazai környezetben továbbra is hibátlan a Veszprém Idénybeli nyolcadik bajnokiján a hetedik győzelmét aratta a veszprémi futsalcsapat, amely hétfő este kiélezett, izgalmas meccsen múlta felül a brazil légiósokkal megerősített vendég Újpest együttesét az NB I-ben. 2020. október 19. 21:12 Az Újpest érkezik Veszprémbe VEHIR.HU Futsal Veszprém Az Újpest érkezik Veszprémbe Három idegenbeli összecsapás után hétfőn (18.30) ismét saját közönsége előtt lép pályára a Balaton Bútor FC Veszprém futsalcsapata, amely esélyesként várja az Újpest elleni élvonalbeli bajnokit. 2020. október 17. 13:14
... 48 49 50 51 52 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Veszprém a szumó Eb-re készül, a Centrum SE az Érd Kupán bizonyított A veszprémi Centrum Sport Egyesület eredményes szerepléssel hangolt a 2026-os hazai rendezésű szumó Európa-bajnokságra: az Érd Kupán több dobogós helyezést is szereztek a klub sportolói a nemzetközileg is erős mezőnyben. Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.