2021. augusztus 2.
//
Lehel névnap

Több hónap kihagyás vár Komáromi Péterre

A Balaton Bútor Veszprém futsalosa, Komáromi Péter szalagszakadást és bokatörést szenvedett hétfőn a Debrecen elleni bronzmérkőzés második felvonásán. A játékosra szerdán műtét, azt követően pedig több hónapos rehabilitáció vár.

Városunk Magyar Kupa-győztes futsalcsapata immár a bajnoki bronzérem megszerzéséért küzd az élvonalban. A veszprémiek az első, hazai összecsapáson könnyed, 6-1-es sikert könyveltek a rivális DEAC ellen. Fehér Zsolt csapata hétfőn este, a második mérkőzésen csakugyan három pontot gyűjtött, igaz, immár vendégkörnyezetben.

Kapcsolódó cikk
Idegenben is kiütötte a DEAC-ot a Veszprém, egy lépés a bronzérem
Immáron 2-0-ra vezet a futsal NB I bronzpárharcában a Balaton Bútor FC Veszprém, miután múlt heti hazai sikerét követően hétfőn idegenben is kiütötte a Debrecent. Fehér Zsolt együttese pénteken (18.30) hazai pályán szerezheti meg a harmadik helyet.

Bánat az örömben, hogy utóbbi mérkőzésen a Balaton Bútor FCV játékosa, Komáromi Péter egy ütközést követően súlyos sérülést szenvedett: szalagszakadást, valamint bokatörést. Erről a klub a hivatalos közösségi oldalán számolt be kedden kora este. A közleményből továbbá kiderült, Komáromit szerdán reggel megműtik, utána pedig több hónap rehabilitáció vár majd rá.

Komáromi Péter súlyos sérülést szenvedett (archív fénykép)Komáromi Péter súlyos sérülést szenvedett (archív fénykép)

Mint ismert, a Berettyóújfalu ellen 7-4-re megnyert Magyar Kupa-döntőben a veszprémi Fridrich Dávid szenvedett lábközépcsonttörést. A bakonyiak keretében így már két játékos is hosszú időre kidőlt. Sérüléssel küszködik továbbá Klcsó Gábor és Pál Patrik is: utóbbiak játéka kérdéses a péntek esti (18.30) veszprémi összecsapáson, amelyen ha nyernek a hazaiak, akkor a bajnoki bronzérmet is bezsebelik.

Simon Dani
Tál Dominik
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. DEAC 0 0 0 0 0 0 0 0
2. FTC 0 0 0 0 0 0 0 0
3. Haladás 0 0 0 0 0 0 0 0
4. Kistarcsa 0 0 0 0 0 0 0 0
5. Berettyóújfalu 0 0 0 0 0 0 0 0
6. Nyírgyulaj 0 0 0 0 0 0 0 0
7. Kecskemét 0 0 0 0 0 0 0 0
8. TF 0 0 0 0 0 0 0 0
9. Újpest 0 0 0 0 0 0 0 0
10. Balaton Bútor FCV 0 0 0 0 0 0 0 0
Utolsó módosítás: 2021. július 29. 11:31
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 3. 2021. szeptember 10. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV Újpest
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 2. 2021. augusztus 23. 18:30 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok Nyírgyulaj Balaton Bútor FCV
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 1. 2021. augusztus 13. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV Haladás VSE
futsal Férfi futsal NB I, bronzmeccs, 2020/2021 3. 2021. június 4. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV DEAC 9-1
futsal Férfi futsal NB I, bronzmeccs, 2020/2021 2. 2021. május 31. 18:30 Debrecen, Egyetemi Sportaréna DEAC Balaton Bútor FCV 3-9
futsal Férfi futsal NB I, bronzmeccs, 2020/2021 1. 2021. május 28. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV DEAC 6-1
előző események betöltése

További cikkek

Futsal NB I: a bajnokot fogadja a Veszprém a nyitányon
Futsal NB I: a bajnokot fogadja a Veszprém a nyitányon
A Magyar Kupa-címvédő Balaton Bútor FC Veszprém a bajnok Haladás vendéglátójaként kezdi meg a futsal NB I küzdelmeit augusztus közepén.
Újabb brazil légióssal erősített a Balaton Bútor
Újabb brazil légióssal erősített a Balaton Bútor
Véglegessé vált a futsal NB I-ben szereplő Balaton Bútor FC Veszprém, amely Henri Ward személyében brazil korosztályos válogatott játékost igazolt.
Ott voltunk a futsalosok első edzésén
Ott voltunk a futsalosok első edzésén
Szerdán este megkezdte nyári felkészülését a Magyar Kupa-címvédő Balaton Bútor FC Veszprém. Portálunk meghívást kapott az első edzésére, ahol egyelőre még a játék volt a főszerepben.
Hosszabbított válogatottjaival a veszprémi futsalcsapat
Hosszabbított válogatottjaival a veszprémi futsalcsapat
Négy játékosával hosszabbított szerződést a veszprémi futsalcsapat, amely továbbra is a Balaton Bútor nevét viseli. A kék-fehérek két játékossal erősítettek is, de a keretük még nem végleges.
Az alap stabil, új szintre emelnék a veszprémi futsalt
Az alap stabil, új szintre emelnék a veszprémi futsalt
A Magyar Kupa-címvédő Balaton Bútor FCV a jövőben szigorúan a bajnoki dobogóra fog koncentrálni. A célkitűzés eléréséhez a brazil Serginho Paulista személyében BL-győztes, Dorogi Benjamin révén pedig korosztályos válogatott futsalos segíti a veszprémieket, akiknek a kerete egyelőre még nem végleges.