Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Az utolsó vérünkig küzdeni fogunk – Fehér Zsolt

2021. május 21. 6:06
A Balaton Bútor FC Veszprém a futsal Magyar Kupa bravúrcsapatával, a Haladást búcsúztató Nyírgyulajjal találkozik szombaton (13.00) Budaörsön a másnapi döntőbe jutásért.

Rendható lebonyolítási rend mellett a hétvégén rendezik meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét. A világjárvány miatt ugyanis idén a két elődöntőt más-más helyszínen, egy időben (szombat, 13.00) rendezik meg. A Veszprém a Nyírgyulajjal Budaörsön, míg a tavaly ezüstérmes Berettyóújfalu és az Újpest a fővárosi Gabányi László Sportcsarnokban csap össze. A vasárnapi finálét pedig egy harmadik helyszínen, a szintén budapesti Elek Gyula Arénában rendezik. Bronzpárbaj ugyanakkor idén sem lesz, az elődöntő vesztesei számára tehát azonnal véget ér a sorozat.

Kapcsolódó cikk
Legyőzte a Kecskemétet, a bronzért küzdhet a Veszprém!
A négy gólt szerző Tatai József vezetésével magabiztosan nyert a vendég Kecskemét ellen a Balaton Bútor FC Veszprém, amely pályaelőnnyel kezdheti a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcát.

A Balaton Bútor FC Veszprém önbizalomtól telve, bizonyítási vágytól fűtve várhatja a tornát. Fehér Zsolt legénysége ugyanis a Kecskemét hétfői legyőzésével (6-3) a harmadik helyen zárt az NB I felsőházi rájátszásában, így készülhet a Debrecen elleni három nyert mérkőzésig tartó bronzpárbajra.

Hatalmas lökést ad a csapatunk számára a Kecskemét elleni hazai találkozó, amelyen jó játékkal rukkoltunk elő, így kellő önbizalommal várjuk a hétvégi négyes döntőt. Ha ismét így játszunk, küzdünk, hatalmas esélyünk lesz, hogy kiharcoljuk a vasárnapi döntőbe jutást.

– fogadkozott a Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt.

A Nyírgyulaj és a Veszprém az elmúlt években rendre nagy csatákat vívott egymással. Ez azonban az idei szezonban elmaradt, a mieink hazai pályán 2-1-re, idegenben pedig 4-2-re nyertek a nyírségiek ellen, akik az utolsó helyen zárták az NB I alapszakaszát. Igaz, az alsóházi rájátszásban végül kivívták a bennmaradást.

A Nyírgyulajnál remek munka folyik. A rájátszás előtt két brazil légióst igazoltak, amivel meg is alapozták a bennmaradásukat az élvonalban. Nem mondhatom, hogy teljesen meglepett a Haladás elleni kupasikerük, hiszen a szombathelyiek rengeteg sérüléssel küszködnek. Ez persze semmit nem von le a Nyírgyulaj érdemeiből

– jegyezte meg a szakember, aki külön felhívta a figyelmet a rivális két brazil légiósára, akik csere nélkül képesek végig játszani a mérkőzéseket.

A legfontosabb, hogy ismét csapatként működjünk, s küzdjünk egymásért. Kiemelt fontosságú találkozó előtt állunk, szeretnénk döntőt játszani és elhódítani a kupát. Erre minden esélyünk megvan. Ki-ki mérkőzés vár ránk a Nyírgyulaj ellen. Mindkét csapat mindent egy lapra feltéve fog küzdeni. Egy biztos: az utolsó vérünkig küzdeni fogunk, hogy ott legyünk a vasárnapi fináléban.

Út a négyes döntőig

A bakonyiak sorrendben a Pest megyei regionális bajnokságban szereplő Lurkó Focimánia FK, az NB I-es Debrecen, majd az NB II-es Kistarcsa legyőzésével jutottak el a négyes döntőig.

A Nyírgyulaj az NB II-ben szereplő Maglód és az NB I-es Dunaferr elleni siker után a címvédő Haladással került össze a negyeddöntőben. Nyírbátorban 2-2-es, Szombathelyen pedig 3-3-as döntetlen született, így – több idegenben lőtt gúljuknak köszönhetően – meglepetésre a nyírségiek jutottak tovább.

Tíz év, hat négyes döntő

Az alapításának tizedik évfordulóját idén ünneplő Veszprém 2012., 2014., 2015., 2019. és 2020. után immáron hatodszor jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. 2015-ben és 2019-ben a döntőben is szerepelhetett, igaz, előbb a Győr, majd a Berettyóújfalu ellen is alulmaradt. A két kupaezüst – akárcsak a 2019-ben bezsebelt bajnoki bronz – a klub eddigi legfényesebb sikere.

A férfi futsal Magyar Kupa négyes döntő programja

Elődöntő – május 22., szombat, 13.00

Balaton Bútor FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE
Helyszín: Aramis Sportcsarnok, Budaörs

Újpest RFC-220Volt–MVFC Berettyóújfalu
Helyszín: Gabányi László Sportcsarnok, Budapest

Döntő – május 23., vasárnap, 19.30
Helyszín: Elek Gyula Aréna, Budapest
A mérkőzést az M4 Sport+ csatorna élőben közvetíti.

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.