Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Legyőzte a Kecskemétet, a bronzért küzdhet a Veszprém!

2021. május 17. 20:58
A négy gólt szerző Tatai József vezetésével magabiztosan nyert a vendég Kecskemét ellen a Balaton Bútor FC Veszprém, amely pályaelőnnyel kezdheti a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcát.

Sorsdöntő ütközetre készült a veszprémi futsalcsapat az NB I felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Az ötcsapatos mezőnyben a hat megszerzett pontjával negyedik helyén álló bakonyiak ugyanis az ötpontos Kecskemétet fogadták, vagyis mindenképpen pontot kellett szerezniük ahhoz, hogy harcba szállhassanak a Debrecen elleni bronzpárbajban.

Jó hír, hogy a Berettyóújfalu elleni találkozón bokasérülést szenvedő Pál Patrik, illetve a derékproblémákkal küszködő Sásdi Bálint is bekerült a meccskeretbe. A vendégek ukrán légiósa, Vladiszlav Serban viszont hiányzott.

Óriási elánnal, bizonyítási vágytól fűtve kezdett a házigazda. Rutai az első percben háromszor is hatalmas helyzetbe került, de Rigó mindegyik kísérletét hatástalanította. A 4. percben Pál is játékra jelentkezett, aki hatalmas bombát eresztett el, de Rigó ezt is kiütötte. Az első igazán nagy vendég lehetőség Risztics nevéhez fűződött, aki a kapufát találta el.

Nem sokkal később ismét feljegyezhettük a szerb légiós nevét, aki a hatoson belül kezezett. Rutai állt a hatméteres vonal elé, s zúdította védhetetlenül a hálóba a büntetőt (1-0). A Veszprém továbbra is nagy nyomás alá helyezte ellenfelét, ami eredményre is vezetett: egy perccel később Tatai duplázta meg együttese előnyét (2-0).

Gyorsan reagáltak az alföldiek: Tatai eladott labdájára Mánya csapott le, s lőtt a hálóba. Egy pillanatra sem lehetett hátradőlni. Még mindig csak a játékrész felénél jártunk, amikor Simics átadásból Récsei egyenlített (2-2).

A vendégek a folytatásban is veszélyesen rohamoztak, a szünethez közeledve Spandler kétszer is bravúrral védett. A 18. percben aztán kiváló ütemű labdaszerzést követően Tatai vezethette egy az egyben Rigóra a játékszert. A góllövőlista éllovasa elsőre a kapufát találta el, a kipattanót azonban bevágta (3-2).

Az utolsó percben Montero duplázhatta volna csapata fórját, de a spanyol légiós nagy helyzetben a kapu fölé emelt.

Vendég lehetőséggel kezdődött a második felvonás: tizenhat másodperccel a kezdő sípszó után Risztics lőtt a kapu mellé.

A folytatásban elsősorban a küzdelem dominált. A Koós-csapat hajtott az egyenlítésért, vendéglátója pedig taktikusan, fegyelmezetten őrizte előnyét.

A 29. minutumban Bencsik Ádám szerzett harcosan labdát a kecskeméti hatoson belül, aztán Tatai elé tálalt, aki kapásból a léc alá bombázott. S ezzel még nem volt vége. Pál ugyanis a saját térfelén igyekezett szerelni, a lábáról pedig a kecskeméti gólvonal mögé pattant a játékszer (5-2).

Azonnal átállt öt a négy elleni játékra a rivális, de a mieink hősiesen védekeztek. Néggyel a vége előtt pedig el is dőlt a három pont sorsa, miután a negyedik gólját szerző Tatai a saját térfeléről az üres vendég kapuba ívelt (6-2).

A hírös városiak ekkor sem adták fel, valóságos tűzijátékot rendeztek Spandler portája előtt, ám a kapus kiválóan állta a sarat. Klacsák révén azonban végül összejött a szépítés a vendégeknek (6-3). Az i-re Montero tehette volna fel a pontot, aki előbb az üres kapu mellé lőtt, majd a kapufát találta el.

Mindez persze már nem osztott-szorzott. A Veszprém ellentmondást nem tűrve gyűjtötte be a három pontot, így megszerezte a rájátszás harmadik helyét,

vagyis pályaelőnnyel kezdheti a DEAC elleni három nyert meccsig tartó bronzpárharcot.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 10. (utolsó) forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–SG Kecskemét Futsal 6-3 (3-2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Kubicsek (Vass, Héra)
Veszprém: Spandler – Tatai, Boromisza, Rutai, Bencsik Á.
Csere: Klcsó, Sásdi (kapusok), Pál, Fridrich, Komáromi, Montero, Ábrahám, Fellembek, Bencsik R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Kecskemét: Rigó – Klacsák, Mánya, Sallai, Kulcsár
Csere: Tombácz (kapus), Csákó, Móra, Gavrilovics, Risztics, Simics, Kovács Á., Récsei
Vezetőedző: Koós Károly
Gólszerzők: Rutai (6. – büntetőből), Tatai (7., 18., 29., 36.), Pál (30.), ill. Mánya (8.), Récsei (11.), Klacsák (37.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Úgy gondolom, hogy már a mérkőzés elején eldöntöttük a három pont sorsát. Igaz, 2-0 után egy picit kiengedtünk, de a fiúk átérezték a mérkőzés súlyát, s mindent megtettek a győzelemért. Egész héten nagyszerűen dolgoztak a srácok, akik maradéktalanul betartották a taktikai utasításaimat. A mérkőzés minden elemében felülmúltuk a Kecskemétet, megérdemlten szállhatunk harcba a bronzéremért.

Koós Károly: – Az előre játékunk rendben volt, viszont a saját térfelünkön ki nem kényszerített hibákat vétettünk, amiket azonnal megbüntetett a vendéglátónk. Rossz döntéseket hoztunk a labdakihozataloknál, szűk területen erőltettük a játékot, keveset forgattuk a labdát. Most még fájó a verség, de azt gondolom, hogy szép idényt zárunk. Sok sikert a Veszprémnek a bronzpárbajban!

Galéria
Balaton Bútor FC Veszprém – SG Kecskemét Futsal 6-3
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! 1. Futsal Club Veszprém Veszprém–Maglód elődöntő a futsal Magyar Kupában! Az 1. Futsal Club Veszprém a Maglódi TC-vel találkozik a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőjében, melyet május 11-én, szombaton 18.00 órakor a budapesti Koltay Jenő Sportközpontban rendeznek. 2024. április 9. 11:42 Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém 1. Futsal Club Veszprém Fontos meccsen szenvedett vereséget az 1. FC Veszprém Mindhárom pontot elvitte Veszprémből a DEAC együttese a futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfői találkozóján. Fehér Zsolt legénysége ezzel visszacsúszott a tabella utolsó helyére és távol került az éremszerzés lehetőségétől. 2024. április 8. 21:17 Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben magyar futsalválogatott Szlovákiai tornára készül a futsalválogatott – egy veszprémi játékos a keretben A decemberi Eb-selejtezőkre készülő férfi futsalválogatott áprilisban szlovákiai felkészülési tornán vesz részt, amely során három nemzetközi mérkőzésen lép pályára. Sergio Mullor Cabrera szövetségi kapitány ezúttal egy veszprémi játékosnak, Lux B. Gábornak szavazott bizalmat. 2024. április 8. 11:17 Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat 1. Futsal Club Veszprém Kulcsfontosságú mérkőzés előtt a veszprémi futsalcsapat Az 1. FC Veszprém vezetőedzője, Fehér Zsolt szerint a DEAC a hétfői (kezdés: 18.30) felsőházi bajnoki esélyese, de tudja, hogy az övéi hazai környezetben mivel kerekedhetnek a rivális fölé. 2024. április 6. 14:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.