Valaha a település határában állt Veszprém legrégebbi temetője, ma viszont már a belváros öleli körbe. Persze nem a sírokat költöztették át idővel az emberek, hanem ahogy teltek az évtizedek és gyarapodott Veszprém lakossága, úgy építették körbe a ma is csak Alsóvárosi temetőnek hívott sírkertet. A városkép lassú átváltozásáról árulkodnak azok apró jellegzetességek a temető körül, amiket jobban szemügyre véve kitűnik, hogy valamiért nem illenek bele a ma ismert Veszprém utcaképébe. Ilyennel találkozhatunk, amikor a Mártírok útja járdáján sétálva a temető régi, neogótikus stílusban épült temetőgondnoki házának ablakai derékmagasságban látszódnak a járdáról. Pedig valaha nem így építették meg, csupán a mai Mártírok útját folyamatosan feltöltötték, ezzel párhuzamosan a gondnoki ház egyre lejjebb került az utcafrontról nézve.
„Az Alsóvárosi temetőben összeérnek a különböző korok különböző emlékei” – így foglalta össze a temető történelmi jelentőségét Gy. Lovassy Klára nyugalmazott múzeumigazgató, helytörténeti kutató, aki a „Kövek a kertben” című nemzetközi programsorozat keretében tartott tematikus temetőtúrát múlt pénteken az Alsóvárosi temetőben.
Talán nincs még egy olyan történész Veszprémben, aki jobban ismeri ezt a temetőt, valamint az ott nyugvó emberek történetét, mint Gy. Lovassy Klára, aki a rendszerváltás után elsőként készítette el a védett sírok összeírását, de azóta is folyamatosan kutatja a temető sírjai alatt megbújó történeteket.
Ezekből pedig több tucat van, de nemcsak a híres veszprémi polgárok és elöljárók történetei mesélnek az elmúlt korok társadalmairól. Az Alsóvárosi temetőben olyan, ma már kuriózumszámba menő építménnyel is lehet találkozni a sűrű borostyánindák alatt, mint az egykori bérkripta. Ez arra szolgált, ha olyan személy hunyt el, akinek halála pillanatáig még nem épült meg a saját kriptája, akkor a család ellentételezés fejében a föld helyett itt helyezhette el a koporsót ideiglenesen.
Mai szemmel hasonlóan furcsa, ám a 20. század elején még bevett szokás volt az is, hogy régi sírköveket egy család megvásárolhatott, amiről aztán lecsiszolták az eredeti nevet, majd az elhunyt hozzátartozóét írták rá, hogy immáron az ő nyughelyét jelezze.
Az Alsóvárosi temető számos olyan jelentős veszprémi elődnek a nyughelye, akiknek a neve életükben, de haláluk után mindenképpen összefonódott a városéval. A temető Erzsébet liget felöli oldalán lehet találkozni Komjáthy László, Veszprém leghosszabb ideig (1911-1929) regnáló polgármesterének kriptájával, aki városvezetőként élte át az I. világháború, a Tanácsköztársaság és a spanyolnátha borzalmait is, miközben történelmi szempontból olyan léptékű építkezéseket vezényelt le, amihez azóta csak az Európa Kulturális Fővárosa beruházásait lehet mérni. Komjáthyt egyébként csupán azért váltották le a polgármesteri székből a húszas évek végén, mert a város akkori közössége katolikus városvezetőt akart, Komjáthy pedig evangélikus volt.
Apropó vallás, az Alsóvárosi temető hajnalán még különbséget tettek vallási felekezet szerint is a temetkezésben. Kezdetben katolikusokat temettek ide, majd protestánsok is temetkezhettek már, de egymástól elkülönülve. Az út túloldalán pedig az izraelita temető kapott helyet.
Folytatva a sort a nagy elődök síremlékeinél, itt van a Pósa-család kriptája is. Az ő nevüket a mai napig őrzi az Óváros tér egyik legdíszesebb, copf-stílusú háza, ahol az egykori könyvkereskedő élt és működtette kulturális szalonnak is beillő üzletét.
De Ádám Ivánnak, a századfordulón élt éneklőkanonoknak, egyháztörténésznek is itt van a nyughelye, és könnyen megtalálható a Csomay-család síremléke is, az ő nevükhöz az egykori belvárosi strand megépítése és üzemeltetése fűződik, de azt már kevesebben tudják róluk, hogy a veszprémi vasút építésekor készítettek egy tervet, ami a sínpályát behozta volna a belvárosba, a mai Munkácsy Mihály utca vonalát is érintve.
Az Alsóvárosi temetőben nyugszik egy Kun Béla nevezetű személy is, ő viszont még véletlenül sem egyezik a kommunista vezérrel. A veszprémi Kun Béla 1848-as katona volt, akinek életéből akár izgalmas kalandfilmet is lehetne forgatni. Az elbeszélések szerint a móri csatában egyedül tartotta fel századjával az osztrák sereget, amíg a többi magyar visszavonulhatott. A harcban annyira megsérült, hogy már a halált is megállapították nála, amíg a ravatalon hirtelen mozogni nem kezdett. Kun Béla ezután harcolt még Garibaldi seregében is, majd Veszprémbe vonult vissza a harcoktól, ahol a helyi közélet népszerű, nyughatatlan szereplője lett, mindenhol a társaság középpontja.
De ugyanitt lehet megtalálni Serényi István nyughelyét is, akinek a neve érthetetlenül kevésbé forog Veszprémben, pedig világszinten ismert volt különböző társadalmi és politikai akcióiról. Serényi atlétaként vált először ismertté, majd miután a II. világháborúban az USA-ba emigrált, újságírással kezdett foglalkozni. Serényi volt az, aki 1959-ben, amikor Hruscsov az államokba látogatott, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bekötötte a Szabadság-szobor szemét, hogy „ne lássa ezt a szégyent”. 1960-ban pedig azzal került be a hírekbe, hogy Nixon elnökválasztási kampányának keretében a New York-Washington távot „Remember Hungary” feliratú pólóban futotta végig, hogy „a Fehér Házig vihesse a rab nemzetek üzenetét.” 2013-as halála után őt is itt helyezték végső nyugalomra.
Hosszú lenne felsorolni minden személyt és történetet, amit az Alsóvárosi temető őriz, hiszen sokak mellett, Eötvös Károly, Ranolder János, Óvári Ferenc, Ruttner János és Csermák Antal is itt nyugszik, hogy csak az ismertebb neveket említsük. De meg lehet találni Kiss János, az ismert cigányprímás sírját is, vagy Márföldy Aladárét, utóbbinak köszönheti Veszprém azt, hogy a II. világháborúban a menekülő német katonáknak nem sikerült felrobbantani a Viaduktot, hogy gátolják az oroszok előrenyomulását.
Az Alsóvárosi temetőben a háborúk alatt tömegsírok is voltak, jobb híján ezekbe temették azokat a katonákat, akik a harcokban életüket vesztették. Ma viszont méltó módon, a temetőn átvezető ösvény mellett két oldalon alakították ki nekik és a katonakórházban elhunytaknak a sírhelyeit. A katonasíroktól nem messze található az egyik legtragikusabb sorsú személy sírhelye is – Horányi Sanyika mindössze kilenc éves volt, amikor a világháború bombázásaiban életét vesztette, az ő sírkövén még egy megsárgult fotó is őrzi a kisfiú emlékét.
A túrából természetesen nem maradt ki a temető egykori közepén, a Mártírok útja mellett álló Haiszler-kápolna meglátogatása sem. Ezt a képolnát még Haiszler György emelte 1831-ben az előző évben kolerajárványban elhunyt György fia sírhantja fölé, majd végrendeletében a városnak adományozta.
A kápolnáról és a Haiszler-családról korábban részletesen írtunk az alábbi cikkünkben:
A közel kétórás túra főleg Gy. Lovassy Klárának köszönhetően valóban egy időutazás volt Veszprém történetében, és ismét bizonyságot nyert, hogy a város történelmét nem kizárólag a sorsfordító események alakították, hanem emberek sokasága, akiknek személyes történetei, hála az ilyen interaktív előadásoknak, nem szálltak velük együtt a sírba.
