Stenszky Cecíliát eddig leginkább mesemondóként ismerhette a veszprémi közönség. A Mítoszok csatája közösség tagjaként olyan rendezvényeken lép fel, ahol több mesemondó ad elő egy adott témára mítoszokat a közönség aktív bevonásával, és ezáltal tartanak életben és visznek tovább egy az emberiség hajnala óta élő hagyományt. Stenszky rámutatott: van törekvés arra, hogy – miként Bartók felkutatta és feldolgozta a nép zenei kultúráját – megtalálják az autentikus mesemondókat, és tanuljanak tőlük. S hogy miért a mítoszok? A műfaj elsősorban a felnőtteket szólítja meg, bonyolult, fordulatos, nem ritkán véres történeteket vonultat fel, és ez a ma élő embereket éppúgy megérinti, bevonja, ahogy háromezer évvel ezelőtt a görög pásztorokat a tábortűz mellett.
A Sötét anya című verseskötet azonban nem a mitológiából merítkezik. Stenszky három csoportba, ciklusokba szervezte a kiadásra szánt költeményeit: az elsőben önmagának a világmindenséghez fűződő viszonyáról vall, a másodikban mély érzelmi töltetű szerelmes verseket találunk, míg a harmadikba a gyerekversek illetve gyerekek által inspirált versek kerültek.
Gyakran nyúl szakrális témákhoz: elsősorban a kereszténységhez – mint mondja, a katolikus vallás egyrészt otthonról hozott öröksége, másrészt személyes választása is.
„Ilyen szempontból Pilinszky a példaképem, aki úgy teszi bele Istent a verseibe, hogy az nem tolakodó. Ha a szándék tiszta, akkor minden esély megvan rá, hogy ez jól sikerüljön.”
De a szakralitás más kultúrák vallásrendszereiből is beszivárog Stenszky művészetébe: részben a jelenkorból, részben pedig az archaikus világ mitológiájából. Mesemondóként egyébként is szívesen nyúl a régi idők történeteihez, azok szimbolikájához akkor, amikor a jelenlegi életünk nehéz témáit szeretné feldolgozni. Ami pedig a jelenkor más kultúráit illeti: azt vallja, hogy az utazás nyitottá tesz, és általa megtapasztalhatjuk, hogy különbözőségeink ellenére is tekinthetünk egymásra fivérként és nővérként.
S hogy honnan ez a nyitottság és fogékonyság? Ezt is otthonról hozta: könyvek és műalkotások között nőtt fel, természetessé vált számára az olvasás, és volt tere arra, hogy alkosson is. Hallgatóságát arra figyelmeztette: privilégium az, hogy szép dolgok vesznek minket körül, és van lehetőségünk ezeket megtapasztalni.
„Ha a világ más részén, vagy más időben születtem volna, akkor a napi megélhetésért kellene küzdenem és nem jutna idő a szellemi táplálékra. Számomra ez olyan, mint a levegő: a művészet segíti a lelkünket épnek maradni egy sokszor sötét világban.”
