Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

Amikor a japán és magyar kultúra ötvöződik

2023. április 22. 22:30
Az élet körforgása címmel nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában. A Sakura Projekt ezen eleme is a japán kultúra népszerűsítését tűzte ki célul. A kiállítás kurátora Dohnál Szonja.

Nem véletlen, hogy a Föld napján mutatták be a tárlatot, hiszen a természet szerves része Révész Anna képzőművész és Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész közös kiállításának. Az ünnepélyes megnyitón felszólalt Porga Gyula polgármester, aki kifejtette, az Európa Kulturális Fővárosa programban már a kezdetek kezdetén megfogalmazódott az igény a nemzetközi kitekintésre. Ez azt jelenti, már nem csupán az Európárai határokra korlátozódik a város kulturális kisugárzása. 

Az EKF részéről Dallos Krisztina, projektmenedzser köszöntötte a megjelenteket. Ismertette, hogy a képzőművészet mindig is jelen volt a térségben, így nélkülözhetetlennek tartják hazai és nemzetközi alkotók bemutatását. 

A kiállítást ünnepélyesen Otaka Masato japán magyarországi nagykövet nyitotta meg. Beszédében Révész Anna és Tóth-Vásárhelyi Réka alkotásait méltatta, sőt elmondta, a rezidenciáján rendelkezik is a két művész egy-egy művével. Kiemelte különleges és finom technikájukat, s a miniatűr ecsetvonást, mellyel már-már új jelleget kapnak az alkotások.

Révész Anna egyébként Japánban született, míg Tóth-Vásárhelyi Réka pedig ott tanulta meg mestereitől a kreatív kokeshi babák készítését, melyek több évszázados múltra tekintenek vissza. Anna a gansai akvarellel készült képei pedig elsősorban mudzsót, a mulandóság gondolatát járja körbe. Lényege, hogy el kell fogadni az élet változásait, melyek szembe jönnek.


A Sakura Projekt megálmodója és főszervezője Morita Tomoko, a Japán Centrum Veszprém vezetője, a japán nyelv magántanára. Beszédében elmondta, a japán nyelvet tanuló magyaroknak is fontos a kiállítás, s boldog a két kultúra találkozásáért, s hogy nyitott volt mindenki a megvalósításra. 

A projekt a Minerva Tanulási Alternatíva, az EU-Japan Fest, a Gifu Megyei Japán-Magyar Baráti Társaság, az M-MATCHA Kft. és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával valósult meg. A Sakura projekt több programból áll össze, ilyen a japán kulturális előadás, valamint a Sakura, vagyis a cseresznyevirág és japán juhar ültetése. Továbbá egy japán kert létrehozása.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.