2023. május 31.
//
Angéla névnap

A Hősök kapuja a veszprémi vár középkori történetének kincsestára

Elkészült a Laczkó Dezső Múzeum legújabb attrakciója, amelynek a veszprémi Vár bejáratánál lévő Hősök kapuja ad otthont. Az itt berendezett kiállítás a Vár történetét mutatja be kifejezetten az Árpád-korra, valamint a török időkre fókuszálva.

A kiállítás összeállításánál nagy volt a múzeum felelőssége, hiszen ezen a helyen lépnek be a turisták a vár falai közé, éppen ezért több éven át tartó szakmai munka előzte meg a mostani megnyitót. Mindezt Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója mondta el kedden délelőtt a Hősök kapujában, ahol elsőként a helyi sajtó előtt mutatták be az új kiállítást.

Az eseményen jelen volt Brányi Mária alpolgármester is, aki amellett, hogy gratulált az intézmény munkatársainak munkájuk eredményéhez kiemelte, Veszprém nemcsak Európában, hanem világviszonylatban is különleges hely, ha történelmére tekintünk, hiszen a környékről bronzkori leletek is sűrűn kerülnek elő.

A mostani kiállítás pedig tökéletesen leköveti ennek a több ezer éves történetiségnek középkori és kora újkori eseményeit, ami az alpolgármester szerint nem csupán az ide látogató turistáknak, hanem a helyieknek is számos újdonsággal és érdekességgel szolgál majd.

A kiállításról annak kurátora, Pátkai Ádám Sándor beszélt részletesebben a megnyitón. Tőle megtudhattuk, hogy a Hősök kapujában három egymástól elkülönülő blokkra lehet osztani a tárlatot. A földszinten az Árpád-korból mutatnak be tárgyakat, illetve azok 3D nyomtatással készült pontos mását. Itt megjelenik a Vár szakrális jellege is az egyházi vonalon keresztül, valamint annak a polgári életben betöltött központi jellege is.

A lépcsőházban, ami az emeleti térbe vezet, egy idővonalon keresztül lehet megismerni a vár, pontosabban az annak otthont adó terület 5000 éves történetét. Ezen keresztül lehet feljutni a felső emeletre, ahol már a török időkből láthatóak tárgyak, valamint a vár szintén 3D-nyomtató technológiával rekonstruált méretarányos makettje is. Külön kuriózuma ennek a teremnek egy tökéletesen rekonstruált gyermekruha, amit még a Benedek-hegyen találtak és hosszas munka során sikerült elkészíteni annak pontos mását.

Pátkai Ádám Sándor úgy fogalmazott, szeretnék, ha a város számára egyfajta „kincstár” lenne az új kiállítás, ahol a helyi történelem számos értékét őrzik és adják át az utókornak.

A kiállítás létrehozását egyébként egy TOP-os pályázatból finanszírozták összesen 25 millió forintból, a nagyközönségnek viszont pár hónapot még várnia kell, hogy megtekinthesse, tekintettel az energiaválság okozta ideiglenes intézménybezárásokra.

Kapcsolódó cikk
Árpád-kortól a török időkig minden feltárul a veszprémi vár történetéről
Az Árpád-kortól a török időkig követheti végig a közönség hamarosan a veszprémi vár történetét a Hősök kapujában kialakított kiállításon. A nagyközönség majd jövő tavasszal találkozhat a tárlattal, előtte viszont a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója és a kiállítás kurátora részletesen beszámolt róla, hogy mi várható a vár bejáratánál lévő műemlékben.
Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

Kipróbáltuk, milyen egyszerre kiállításra és építőterületre menni
Kipróbáltuk, milyen egyszerre kiállításra és építőterületre menni
Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be őszintén: eddig, ha távolról jött ismerősöknek szerettük volna megmutatni a veszprémi Várat, mint történelmi büszkeségünket, akkor a legtöbb esetben csak az északi oromról, a királyi házaspár szobra melletti panorámára tudtuk alapozni a katartikus élményt. Persze a falak mögött eddig is megszámlálhatatlan kulturális érték rejtőzött és a Művészetek Háza, vagy kisebb-nagyobb érsekségi kiállítások korábban is igyekeztek ezeket bemutatni, de 2023-ban a Work in Progress kiállítással most új szintre emelkedett mindez. Vasárnap részt vettünk az egyedülálló bejáráson, a katartikus élményt pedig a szakadó eső sem tudta befolyásolni és még a panoráma sem kellett hozzá.
Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed
Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed
Normál esetben, Veszprémben 2-3 hónap alatt történik annyi átadó- és megnyitóünnepség, mint május 12-én, pénteken, egy napon. Miután délelőtt megnyílt az Acticity mozgásművészeti központ, kora este már a várban gyülekezett a tömeg, ahol a történelmi városrész felújításának félidejében, épp az EKF évében ünnepélyesen meghívták a veszprémieket az eddigi eredmények bemutatására.
Megnyitott az állandó vártörténeti kiállítás a Hősök kapujában
Megnyitott az állandó vártörténeti kiállítás a Hősök kapujában
A tárlat elsősorban a veszprémi vár középkori és kora újkori történetére fókuszál.
Átadták a felújított sümegi várat
Átadták a felújított sümegi várat
A sümegi vár keleti szárnya 1,1 milliárd forint uniós forrásból újult meg, és vált egész évben látogatható kulturális attrakcióvá.
Különös hangok szűrődnek ki a székesegyházból éjjel
Különös hangok szűrődnek ki a székesegyházból éjjel
A veszprémi székesegyház új orgonája mérete és adottságai alapján képes lesz felhelyezni a várost Európa orgonazenei térképére is. Legalábbis ezt várják a 12 tonnás, több mint 2300 sípból álló hangszertől, amit már hangolnak a szakemberek, javában az éjszakai órákban.