2023. június 6.
//
Norbert névnap

A szakképzésben rejlő kreativitást élhették át a gyerekek

Általános iskolások keze munkáját dicsérik azok a kis homokfutó autók, amelyeket a Szakipark projekt keretében meghirdetett pályázaton készítettek el különböző fa- és fémelemek megmunkálásával. A legügyesebb alkotásokat kedden díjazták az iparos parkban, ahol szóba került az is, hogyan kapcsolódik ez a játékos program a térség egyik legnagyobb ipari beruházáshoz.

A technikaversenyt, amelyben a megadott kritériumok szerint a kis homokfutókat kellett elkészíteni az év elején hirdették meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a 6. 7. és 8. osztályos gyerekek körében fémmegmunkálásra épülő szakmákat, elsősorban a kreativitást és a játékos jelleget kiemelve.

Éppen ezért a kiírás szerint a megadott fa és fém elemekből ugyanolyan kisautókat kellett készíteni, viszont azok dekorálása, kreatív ötletekkel való megtöltése már a csapatok feladata volt.

A versenyre várakozáson felül összesen 70 négyfős csapat jelentkezett, végül 49 pályamű érkezett be, amit technikatanárokból álló zsűri értékelt. A pályázat része volt, hogy a munkafolyamatokat videós formában megörökítsék a csapatok, ezeket a verseny részeként szintén veszprémi médiaszakemberekből álló csapat értékelte.

Hogy pontosan mi célból indult ez a pályázat, arra Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke adta meg a választ a keddi ünnepélyes díjátadón, ahol úgy fogalmazott, manapság kezd visszatérni a megbecsülése a kétkezi szakmáknak és fontos felhívni a figyelmet arra, mennyi örömteli pillanat van egy ilyen kézzel fogható alkotófolyamatban. Hozzátette, sok nyugat-európai ipari nagyvállalat vezetői közt is vannak olyanok, akik pályafutásukat azzal kezdték, hogy kitanulták a kétkezi szakmát, így pedig még nagyobb alázattal és szakértelmemmel tudnak egyre magasabb szintre lépni a karrierükben is.

A mostani pályázatot a Szakipark – Veszprémi Iparos Park projektben érintett szervezetek hívták életre a Modern Városok Program részeként, a veszprémi önkormányzat, a VKSZ Zrt. és a már említett iparkamara.

Az önkormányzat részéről Hegedűs Barbara, alpolgármester köszöntötte a megjelent fiatalokat, aki elsősorban a pályázat figyelemfelhívó jellegét emelte ki, miszerint a XXI. század szakképzése immáron a gyakorlatra épül, Veszprémben a Szakiparkban, valamint a VSZC Jendrassik-Venesz Technikumban a legmodernebb körülmények közt merülhetnek el ezeknek a szakmáknak az érdekességében a diákok.

A versenyen három legjobban teljesítő csapat tagjai értékes tárgyi ajándékokkal gazdagodtak, valamint különböző belépőjegyekkel. Érdekesség, hogy mindegyik csapatot lányok erősítették. A végeredmény ezek alapján:

3. helyezett az Ajkai Eötvös Lóránd – Kossuth Lajos Általános Iskola „Pindúr Pandúrok csapata (tagjai: Markos Anna, Nagy Barbara, Hoffmann Nóra, Balogh Alexandra, felkészítő tanár: Eszlingerné Jutasi Ildikó)

2. helyezett: Deák Ferenc Általános Iskola „Deák7A_4-es csapata (tagjai: Nagy Gréta, Börczi Boglárka, Papp Sára, felkészítő tanár: Blahó Csilla)

1. helyezett: Deák Ferenc Általános Iskola „Deák8_2-es csapata (tagjai: Szita Emese, Knollmayer Viola, Bacher Tímea, Nagy Tamara, felkészítő tanár: Blahó Csilla)

Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

Szakmákkal ismerkedhettek a továbbtanulásban gondolkozó fiatalok
Szakmákkal ismerkedhettek a továbbtanulásban gondolkozó fiatalok
Harmadik alkalommal rendezte meg a Szakmaszombatot a Veszprémi Szakképzési Centrum a Jendrassik-Venesz Technikumban szombaton.
Ők képzik majd a jövő szakembereit
Ők képzik majd a jövő szakembereit
Autószerelő, speciális lábápoló, kézápoló és körömkozmetikus, valamint villanyszerelő szakemberek vehették át mesterleveleiket kedden a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.
A szakképzés nem valaminek a vége, hanem egy fontos állomás a karrierben
A szakképzés nem valaminek a vége, hanem egy fontos állomás a karrierben
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Pannon Egyetemmel összefogva pályaválasztási és szakmabemutató napot szervez október 18-án a veszprémi felsőoktatási intézmény aulájában. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők kitértek a szakképzésben rejlő lehetőségekre, a szakmák megbecsülésére, valamint az átjárhatóságra a szakképzés és az egyetemi képzés között.
Szórakozva ismerkedtek a szakképzéssel
Szórakozva ismerkedtek a szakképzéssel
Ismét megszervezte a szakmákat, a szakképzést népszerűsítő rendezvényét a Veszprémi Szakképzési Centrum szombaton, a Jendrassik-Venesz iskolában.
Visszanyeri régi renoméját a szakképzés
Visszanyeri régi renoméját a szakképzés
Megtartotta hagyományos tanévzáróját a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a rendezvényen díjakat adtak át a szakmai tanulmányi versenyeket sikeresen szereplő Veszprém megyei diákoknak.