2020. november 25.
//
Katalin névnap

Egy menedék, ahol megtanulhatsz szebben élni

2020. október 28. 4:00
Vportre.hu
Nincsen folyóvízük, de van balatoni panorámájuk, és leginkább boldogságuk. A nagyvárosi nyüzsgést cserélték le a Barnag melletti Hideg-hegy csendjére és békéjére, egy jurtára és egy kétkezi munkával felépített élettérre, ahol napról napra tanulják – reményeik szerint idővel pedig taníthatják is –, hogyan élhetünk szelídebb, természetközelibb, emberségesebb életet. A Hideg-hegyi Menedékben, Csatlós Reginánál és Tőgyi Balázsnál jártunk. Vportré cikke.

Az ember mindig a teljességre vágyik. Talán valahol ez a vágy munkál bennünk akkor is, amikor a falut, a vidéket hátrahagyva a nagyvárosba költözünk, mert úgy gondoljuk, ott majd egyszerűbben jutunk hozzá a boldogsághoz. Több lesz az izgalom, a lehetőség és komfortosabb lesz az élet. Idővel aztán, miután a csillogás megkopik, rájövünk, hogy ez nem így van. Hogy ebben a hihetetlenül felpörgött világban nagyon könnyű elveszni, és hogy ez az életmód, ami leginkább a városra jellemző, sem nekünk, sem a Földnek nem jó. És hogy e helyett célszerű lenne valami fenntarthatóbb életmódot találni.

Nagyvárosból a hegyi jurtába

A fenti dinamikán és felismerésen Regina és Balázs is végigment. Mindketten vidéken nőttek fel, Balázs Egerszalókon, Regina Nyíregyházán, aztán következett 9-10 év Budapesten, multis munka, jó fizetés, pörgés, utazás a nagyvilágban.

„Nagyon szerettük a fővárosi életünket, megéltük annak a pozitívumait is. Balázs például zenészként és hangosítóként aktív tagja volt a pesti undergroundnak, nagyon izgalmas zenei élet vette körül, és az utolsó években már én is nyitott voltam ezekre a koncertekre, ami sok jó élményt adott – kezdi Regina. – De jó ideje elvágyódtunk már onnan és terveztük a hogyan továbbot. Ahogy elkezdtünk foglalkozni azzal, hogy mi kedves a Földnek, melyik az a létforma, ami leginkább támogatja a túlélésünket, egyre inkább láttuk, hogy az nem a városi lét. Vidéken viszont úgy éreztem, feltöltődöm, tele vagyok inspiráló gondolatokkal, sokkal közelebb kerülök önmagamhoz és jobban meghallom, mivel is szeretnék foglalkozni.”

Ezért aztán fogták magukat és három évvel ezelőtt leköltöztek a Barnagtól mintegy 3 km-re lévő Hideg-hegyre, hogy itt építsék fel új életüket egy három hektáros, kezdetben műveletlen területen. Az erdő szélén, egy jurtában laknak ma már kislányukkal együtt, állatokat nevelnek, kertet gondoznak és igyekeznek egy szelíd léptékű, természetközelibb, egészségesebb életmódot folytatni. Balatoni panorámájuk van, folyóvizük viszont nincs; kezdetben a közeli forrásból ballonokkal hordták a vizet, most már van egy tartályuk, így hamarosan a jurtában is lesz használható víz. Az esővizet is gyűjtik, vízöblítéses WC helyett alomszéket használnak, az áramot napelem biztosítja számukra és fatüzelésű kályhával fűtenek.

Mi tagadás, ez még a gyerekkori vidéki élethez képest is elég radikális lépésnek tűnik. „Tényleg az volt – ért egyet nevetve Regina –, de úgy voltunk vele, hogy mindketten elég bátrak vagyunk, megvan bennünk az elhatározás, és ha már megcsináljuk, akkor csináljuk meg úgy igazán, az értékrendünknek megfelelően, ne kompromisszumos megoldással. Nekem volt egy földem itt, Balinak egy jurtája, úgyhogy beköltöztünk. Akkoriban egyébként én se gondoltam, hogy jurtában lakni nekem való lenne, meglehetősen elvetemültnek tartottam a jurtás párokat. De azt gondoltuk, ha nagyon nem megy, akkor legfeljebb berohanunk a legközelebbi faluba és ott veszünk egy házat.”

Erre végül nem volt szükség, annyira megszerették az itteni életüket és helyüket, és ez szemmel látható is rajtuk, ahogy mosolyogva mesélnek.

Türelemre tanít a természet

Persze a hegyen se nyakig tejföl az élet, akadnak itt is nehézségek – igaz, nem feltétlenül olyanok, mint amire a külső szemlélő gondol. „Kezdetben azt gondoltam, hogy majd fizikailag lesz nehéz itt, mert mindent magunknak kell megmozgatni, a vizet az iváshoz, főzéshez, mosdáshoz, a tűzifát, hogy meleg legyen. És az is igaz, hogy sok munka van egy ökologikus gazdasággal, és sok a nem-szeretem munka közte, amiket muszáj megcsinálni, mert senki más nem végzi el helyetted. De ha tudod, miért dolgozol, ha túl tudsz lépni a saját határaidon, akkor az igazából felemelő és már nem olyan nehéz elvégezni a feladatot” – mondja Regina.

Ehhez persze először át kell állítani a gondolkodásod, ebben a modern világban ugyanis nagyon gyakran azt képzeljük, hogy nekünk személy szerint nem kell semmilyen fizikai erőt kifejteni az életünk előrehaladásához – azt majd a rendszerek, a hálózatok, más emberek megteszik helyettünk. Eleve attól a hittől is elszakadtunk, hogy képesek vagyunk alkotni, megjavítani valamit, a villanykapcsoló megnyomásán túl komolyabb fizikai tevékenységet elvégezni. „Emiatt bennem is volt félelem kezdetben, a hegyi élet viszont nagyon sok mindenre megtanított, ami nagyon jót tett az önbizalmamnak” – teszi hozzá.

A nehézségek így tehát egyre kevésbé a fizikai oldalon jelentkeznek. A nagyobb küzdést inkább a türelmetlenség legyűrése jelenti. „A baba érkezése például előhozott bennem olyan félelmeket, hogy nem kellene-e már előrébb tartanunk, de végül az élet nem igazolta ezeket. Másrészt nagyon sok tervünk, álmunk van, amit meg szeretnénk valósítani ebben a térben, és meg kellett tanulnunk, hogy ez bizony nem egyik pillanatról a másikra fog megtörténni. Mi nem pályázati pénzből építünk, illetve nincs is olyan vagyonunk, hogy kivitelezőket tudjunk felfogadni, akik majd gyorsan mindent összeraknak. Mindent mi csinálunk, gyakran a két kezünkkel – az elején például Bali maga szedte össze és görgette a helyére a jurta alapot. Ez viszont türelmet igényel. Ráadásul a természettel együttélve arra is rá kellett jönnünk, hogy nem minden úgy történik, ahogy azt eltervezed – mert elszökik a kecske, elviszi a róka a tyúkokat. Folyamatos tanulás ez is, de nagyon izgalmas ezt megélni.”

Azt követjük, amit az őseink követtek

Azok, akik csak ennyit hallanak Balázs és Regina történetéből, nem egyszer hajlamosak azt tévesen úgy elkönyvelni, mint környezetvédelmi megfontolásból tett visszatérést a klasszikus paraszti kultúrához. „Nem erről van szó. Én is lazán kicsapom a gazt és húst is eszünk – veszi át a szót Balázs. – Szeretjük az állatainkat, nagyon gondoskodók vagyunk velük, hisszük, hogy minden élőlény számít, de amikor eljön az ideje – mert tudom, hogy eljön – levágjuk őket. Mi is ugyanúgy élünk e tekintetben, mint más, csak éppen egészen más az értékrendünk.”

Ugyanez igaz az életmódjuk többi részére is. „Civilizációs fejlődésnek hívjuk azt a fajta technokultúrát, ami körülvesz minket, de nem biztos, hogy ez valóban fejlődés. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ki kell vonulni a civilizációból és mindent kidobni. Egyszerűen csak most jött el az a pillanat, amikor egyensúlyt lehet létrehozni a világban. Nekünk is van áramunk, fúrógépünk, laptopunk, de egészen más az, amikor az ember azért robotol, hogy ezeket fenntartsa, mert azzal csak behatárolja magát. Voltam én is megélhetési informatikus, de sok-sok felismerés és tanulás révén rájöttem, hogy nem muszáj ebben a kocka világban létezni.” Hogy lehet szabadabban is élni, a természettel újra felépítve a kapcsolatot egy egyszerűbb, egészségesebb és boldogabb életmódot folytatni.

„Mi itt – folytatja – csak annyit építünk és annyit változtatunk meg a környezetünkben, amennyi szükséges, és minden mást igyekezünk a maga természetes formájában meghagyni. Egy szelíd léptékű, tájba illeszkedő otthont, életteret szeretnénk itt megvalósítani, úgy, hogy közben együttműködünk a természettel és annak folyamatait a magunk hasznára fordítjuk. Mulcsozzuk a kertet, szürkevízzel öntözünk, az alomszéket pedig azért használjunk, hogy ne képződjön feketevíz, amit képtelenség megtisztítani, hanem a száraz toaletten keresztül keletkező komposztot használjuk a kertbe.

Az élet minden területén találunk olyasmit, ami használatban van, pedig se nem etikus, se nem gazdaságos, ezeket próbáljuk valamilyen egyszerű megoldással kiváltani. A nem ártás törvénye nagyon fontos számunkra.

Emellett szeretnénk minél több egészséges élelmet megtermelni, a régi, hagyományos módszereket alkalmazva alkotni, ahelyett hogy eljárnánk dolgozni, a megalkotott dolgokat pénzzé tenni. Nem a paraszti kultúrát hozzuk tehát vissza, ugyanakkor ahogy kialakítjuk az életkörülményeinket, az valóban inkább azt az értékrendet követi, amit az őseink is követhettek: megy a szelíd egyszerűség felé, a természetben fellelhető alapanyagok felé, olyan értékek felé, amelyek kezdenek kikopni a világból. Kassai Lajosnak van is erre egy szép mondása: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.” Ebben hiszek én is.”

Önellátás helyett mi-ellátás

Amikor Balázs és Regina kiköltöztek a hegyre, jobbára csak kettesben voltak, bár ezt egyáltalán nem bánták: még a szerelmük elején jártak és nagyon jól esett nekik, hogy be tudják lakni a teret, nagyokat sétálhatnak, szőhetik a közös terveiket. Azt ugyanakkor mindig is tudták, hogy amiben hisznek és amit elképzeltek, nem egy magányos dolog.

„Ha valaki fenntartható életet szeretne élni, egyedül szerintem nem tudja megvalósítani, mert előbb-utóbb összeomlik a sok munka alatt. Az önellátás helyett ezért én találtam is egy jobb szót, ez a mi-ellátás. Tudjuk, hogy csak egy közösséggel együttműködve tudjuk megvalósítani a víziónkat és fenntartani ezt az életformát, ezért a kezdetektől fogva nyitottak voltunk mások felé is” – magyarázza Regina.

Barátaik jöttek hozzájuk, aztán a falusiakkal is kezdtek megismerkedni, és viszonylag hamar találtak olyan személyeket, akikkel össze tudtak járni beszélgetni, akikkel közös értékrendet vallanak, és akik idővel a szomszédjaikká váltak. Ma már nyolc lakó él a hegyen rajtuk kívül, akikkel heti rendszerességgel összejárnak, hogy együtt dolgozzák ki a terveiket, projektjeiket a közös vízió mentén. A kisközösség tagjai emellett a feladatokat is megosztják egymás között, a szerint, ki mennyit tud vállalni.

„Ez nem egy hippi kolónia, nem az a cél, hogy sülve-főve együtt legyünk és mindent kalákában végezzünk.

Az a fontos, hogy az értékrendünkben legyen egység, mert így tudunk folyamatos együttmozgásban lenni” – mondja Balázs.

A megosztás révén viszont rengeteget lehet tanulni is, hiszen, ahogy Regina mondja, ez egyfajta önmeghaladást is igényel, azon az individualista gondolkodásmódon való túllépést, hogy egyedül mindent meg tudsz oldani, és ha nem tetszik az, amit a másik mond, akkor nyugodtan hátat fordíthatsz neki.

Menedék az értékeknek

Talán ahogy az az eddigiekből kiderült, a megosztást pedig nem csak kicsiben értik. Tudásukat, tapasztalataikat szeretnék idővel átadni, motiváló erőként létezni, bár egyelőre úgy fogalmaznak, még ők is a saját útjukat járják. Az alapozás azonban, mondhatni, már megtörtént – több értelemben is.

Egyrészt Balázs és Regina is tagjai a Mindenegyüttmegy Egyesületnek, amelynek a célja, hogy ezt a sokrétű életformát elérhetővé tegye az érdeklődők számára is nagy tudású személyek segítségével. Nemrég például Tree-Map tábor volt náluk, ahol a kisközösségi létezésről lehetett tanulni, de részt vesznek a Gyüttment Fesztivál szervezésében is. A fesztivál nevében szerepelő kifejezés egyébként az eredeti jelentéstartalommal ellentétben itt nem csupán a máshonnan betelepülteket takarja: gyüttment tulajdonképpen mindenki, aki megkérdőjelezi a jelenleg normálisnak számító, folyamatos fogyasztásra sarkalló, törtető, fenntarthatatlan életmódot, aki keres és van elég bátorsága, hogy meglépje a változásokat a saját életében. Adott esetben a városban is, bár ahhoz nagyon nagyfokú önismeretre is szükség van, egy ideális világban azonban kétségtelenül városiak és vidékiek is megférnek és szorosan együttműködnek.

Másrészt, aki szeretne, már most is ellátogathat a Hideg-hegyi Menedékbe, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, bepillantson a kisközösség életébe vagy csak pihenjen. Utóbbira egy vendégjurta szolgál, amit adományért cserébe vehetnek igénybe az idelátogatók. Előbbihez pedig a területükön található egy présház, amiben lakószobát és közösségi konyhát is kialakítottak, de vannak sátorhelyeik is.

„Tavasztól őszig általában mindig van nálunk valaki, ki több, ki kevesebb ideig

– meséli Regina. – Sokan jönnek a városból is, mi pedig befogadjuk őket. Együtt dolgozunk, közösen főzünk; nagyon sok izgalmas tudás összegyűlik olyankor is. Közben ismerkedünk, beszélgetünk, segítjük egymást, és valahol kicsit családdá is válunk. Akik sok időt töltenek itt, azok a kislányunk számára szinte családtaggá válnak, és ez nagyon jó érzés.” Azt mondja, általában azokból lesznek a szomszédok, akik idejönnek hozzájuk és megtetszik nekik az itteni élet. Őket igyekeznek is segíteni, ezért van olyan területrészük, amit direkt azért vettek, hogy ha új szomszéd érkezik, ideiglenesen ott lakhasson, amíg mondjuk nem tudja megvenni a saját telkét.

„De szeretnénk még jobban megnyitni a teret, a működő, példaértékű, életigenlő rendszereinket a nagyvilág felé, hogy 10-20 fő is eljöhessen ide egyszerre, akár egy évre, akár hosszabb távra inspirálódni, elmélyülni, tanulni ezeket a folyamatokat, ki-ki a maga módján és szintjén” – teszi hozzá Balázs. Reményeik szerint ehhez a fő építkezések még idén lezajlanak, és jövő évtől már elindulhat a program.

Mindketten mélyen hisznek benne, hogy a természetben töltött idő, a saját természetünkhöz való visszatérés, a sok-sok városi negatív impulzus elhagyása nemcsak a világ fenntarthatóságát, de az egyének boldogulását, lelki és mentális egészségét is szolgálja.

„Nagyon sokan az életben rossz helyen keresik a boldogságot, pedig az valójában bennünk van. Ahhoz viszont, hogy felszínre jöjjön, teret kell adnunk neki” – mondja Balázs.

Bizonyos tekintetben a Menedék építésével éppen ezt teszik. Nemcsak fizikai, lelki síkon is. Hiszen a Hideg-hegyi Menedék nemcsak Balázs és Regina otthonát jelenti, és nem is csak a hagyományos ökologikus gazdálkodó életmódnak vagy például annak a közel 60 oltott tájfajta gyümölcsfának és mintegy 1000 vadalanynak a menedékét, amit elültettek a területen. Menedék szeretnének lenni egy értékrendnek is, amely a tisztességet, a jószomszédság elvét hirdeti, azt, hogy ne romboljunk, hanem a teremtő erővel összhangban létezzünk és építsünk.

Menedék az embereknek, ahol tanulhatnak és magukra találhatnak. Mert hisznek benne, hogy „ha csupán csak egy magocskát sikerül elültetni az emberek fejében, az már akkor is nőni fog és idővel olyan változást hoz majd, ami az egész életedet megváltoztatja.”

A cikk eredetileg kollégáink közreműködésével a Veszprém Portré internetes kulturális magazinban jelent meg.

Bertalan Melinda
Domján Attila